Ethan Zuckerman: Hallgassunk a globális hangokra

Amerikai vagyok, ami általában azt jelenti, hogy nem érdekel a futball, hacsak nem az én vagy Bruno méretű pasik rohannak benne egymásnak nagy sebességgel. Ettől függetlenül elég nehéz volt elkerülni a futballt az elmúlt két hétben. A Twitter tele van furcsa szavakkal, amiket soha azelőtt nem hallottam: FIFA, vuvuzela, bizarr viccek polipokról. De amelyik különösen idegesített, amire nem tudtam rájönni, az a kifejezés "Cala a boca, Galvao." Ha jártak a Twitteren az elmúlt hetekben, akkor valószínűleg találkoztak ezzel. Az egyik meghatározó téma volt.

Egynyelvű amerikaiként természetesen nem tudom, hogy ez mit jelent. Ezért a Twitteren megkérdeztem néhány embert, hogy meg tudnák-e magyarázni a "Cala a boca, Galvao"-t. És szerencsére a brazil barátaim készségesen segítettek. Elmagyarázták, hogy a Galvao madár az egy ritka és veszélyeztetett papagáj, ami borzalmas veszélyben van. De hagyom, hadd mondják el ők a többit. Narrátor: Néhány szó a Galvaoról, egy ritka, Brazíliában honos madárról. Minden évben több mint 300.000 Galvao madarat ölnek meg a karneváli felvonulások alatt. Ethan Zuckerman: Nyilvánvalóan ez egy tragikus helyzet, és van rosszabb is. Mint kiderült, a Galvao papagáj nem csak vonzó, hasznos a fejdíszekhez, hallucinogén hatásai is vannak, ami azt jelenti, hogy a Galvao függőség komoly probléma. Beteg és becsavarodott emberek Galvaot szippantanak. És borzasztóan veszélyeztetett. A jó hír az, hogy a globális közösség -- ezt is a brazil barátaim mondják -- részt vesz a megmentésükben. Kiderült, hogy Lady Gaga kiadott egy kislemezt -- öt vagy hat új kislemezt, ahogy meg tudom állapítani -- "Cala a boca, Galvao" címmel. És a brazil barátaim azt mondták, ha csak tweeteled a "Cala a boca, Galvao" kifejezést, 10 cent adomány megy egy globális kampánynak, ennek a ritka és szép madárnak a megmentésére.

Nos, önök közül a legtöbben rájöttek, hogy ez egy ugratás volt, egy nagyon-nagyon jó ugratás. "Cala a boca, Galvao" igazából valami egészen mást jelent. Portugálul azt jelenti, "Fogd be a szád, Galvao!" És kifejezetten erre a pasasra utal, Galvao Buenora, aki a Rede Globo vezető futball kommentátora. És ahogy a brazil barátaim elmagyarázták, ez a pasi egy közhely masina. A legérdekesebb meccset is tönkre tudja tenni az egyik közhellyel a másik után. Tehát a brazilok az első meccsen Észak-Korea ellen kirakták ezt a feliratot, elindítottak egy Twitter kampányt és megpróbáltak meggyőzni mindenkit, hogy tweeteljék a kifejezést "Cala a boca, Galvao." És annyira jól csinálták, hogy két hétig vezette a Twittert.

Nos, van néhány -- van néhány lecke, amit meg lehet ebből tanulni. Az első, ami szerintem jelentős, hogy nem hibázhatsz nagyot, ha arra kéred az embereket, legyenek aktívak online, amíg az aktivizmus csak egy mondat tweeteléséből áll. Amíg az aktivizmus ennyire egyszerű, elég könnyen meg lehet úszni. Egy másik dolog, amit meg lehet ebből tudni, hogy nagyon sok a brazil a Twitteren. Több mint 5 millióan vannak. Ami a nemzeti képviseletet illeti, a brazil internet felhasználók 11%-a van fenn a Twitteren. Ez sokkal magasabb arány, mint az USA-ban vagy UK-ban. Japán után ez a második legjobban képviselt népesség.

Ha használod a Twittert vagy más közösségi hálózatot, és nem tudtál róla, hogy rengeteg brazil használja ugyanezt a teret, olyan vagy, mint a legtöbbünk. Mert az történik egy közösségi hálón, hogy olyan emberekkel érintkezel, akiket te választottál. És ha mint én, nagy, kocka, fehér, amerikai pasas vagy, leginkább más kocka, fehér, amerikai pasasokkal érintkezel. És nem feltétlenül érzed át, hogy a Twitter egy erősen brazil hely. Ez a legtöbb amerikai számára meglepő módon erősen afroamerikai hely is. A Twitter nem régen végzett egy felmérést. Megnézték a helyi népességet. Szerintük az amerikai Twitter felhasználók 24%-a afroamerikai. Ez kb. kétszerese az afroamerikaiak népességbeli reprezentáltságának. Ez nagyon meglepő volt sok Twitter felhasználónak, de nem kéne annak lennie. És azért nem kéne meglepőnek lennie, mert bármelyik nap megnézheted a meghatározó témákat. És olyan témákat fogsz találni, amik szinte kizárólag afroamerikai beszélgetések.

Ezt a szemléltetőt Fernando Viegas és Martin Wattenberg készítették, két csodálatos vizualizációs tervező, akik megnéztek egy hétvégényi Twitter forgalmat, és azt találták, hogy ezek a népszerű témák alapvetően szegregált beszélgetések -- és meglepő módokon. Kiderült, hogy az olajkatasztrófa leginkább fehér beszélgetés, a grillezés leginkább fekete beszélgetés. Ami a legfurcsább az egészben, ha meg akarod keverni, hogy kiket látsz a Twitteren, akkor ez szó szerint egy kattintásba kerül. A grillezés címkére kattintva egy teljesen más beszélgetést találunk teljesen más résztvevő emberekkel. De általában a legtöbbünk nem teszi. Ezekben a szűrőbuborékokban maradunk, ahogy a barátom Eli Pariser nevezi őket, ahol olyanokkal találkozunk, akiket már ismerünk, vagy hasonló emberekkel, mint akiket ismerünk. És nem szoktuk látni a teljes képet.

Számomra ez meglepő, mert az internetnek nem ilyennek kellett volna lennie. Ha visszatérünk az internet korai napjaiba, amikor cyber-utópisták, mint Nick Negroponte nagy könyveket írtak, mint a "Digitális lét", az volt az előrejelzés, hogy az internet egy hihetetlenül hatalmas erő lesz, ami kisimítja a kulturális különbségeket, és mindannyiunkat egyfajta közös pályára helyez. Negroponte egy történettel kezdte a könyvet, hogy milyen nehéz kapcsolatokat építeni az atomok világában. Egy technológiai konferencián van Floridában. És valami igazán abszurd dolgot vesz észre, egy üveg Evian vizet az asztalon. És Negroponte azt mondja, ez őrültség. Ez a régi gazdaság. A gazdaság, ami mozgatja ezeket a nehéz, lassú atomokat nagy távolságokon át, ami nagyon nehéz. A bitek jövője felé tartunk, ahol minden gyors és súlytalan. A világon bárhol és bármikor lehet. És meg fogja változtatni a világot, ahogyan mi ismerjük.

Nos, Negroponténak sok mindenben igaza lett. De ebben teljesen tévedett. Kiderült, hogy sok esetben az atomok sokkal mozgékonyabbak, mint a bitek. Ha bemegyek egy üzletbe az Egyesült Államokban nagyon-nagyon egyszerű vizet vennem, amit a Fidzsi szigeteken palackoztak, és nagy költséggel az Egyesült Államokba szállítottak. De meglepően nehéz megnéznem egy fidzsi filmet. Nagyon nehéz fidzsi zenét hallgatnom. Kiváltképp nehéz fidzsi hírekhez jutnom, ami furcsa, mert rengeteg minden történik a Fidzsi szigeteken. Puccsisták vannak kormányon. Katonai kormány van. Korlátozzák a sajtót. Valójában egy olyan hely, amire valószínűleg oda kéne figyelnünk.

Szerintem ez történik. Szerintem sok figyelmet szentelünk a globalizáció infrastruktúrájának. A hálózatot nézzük, ami lehetővé teszi, hogy ebben az összekötött világban éljünk. Ez a hálózat magába foglal olyanokat, mint a repülőjáratok. Olyasmiket, mint az internet kábelek. Ránézünk egy ilyen térképre, és úgy néz ki, hogy az egész világ lapos, mert minden csak egy-két ugrásra van. Felszállsz egy repülőre Londonban és még aznap Bangalore-ban lehetsz. Két ugrás, és Suva-ban vagy, Fidzsi fővárosában. Mind itt van.

De ha elkezded megnézni, hogy mik áramlanak ezeken a hálózatokon, egészen más képet kapsz. Elkezded nézni, hogy mozognak a globális repülőjáratok, és felfedezed, hogy a világ közel sem lapos. Kifejezetten hepe-hupás. A világ egyes részei nagyon jól össze vannak kötve. Lényegében egy hatalmas légi híd van London és New York között. De nézd meg ezt a térképet, és akár 2-3 percig is nézheted, nem fogsz látni sok repülőt Dél-Amerikából Afrikába menni. És rá fogsz jönni, hogy a Föld egyes részei szisztematikusan el vannak vágva. Ha nem az infrastruktúrát nézzük, ami a kapcsolatot lehetővé teszi és megnézzük azt, ami valójában történik, kezdünk rájönni, hogy a világ nem működik teljesen úgy, ahogy mi azt elképzeltük.

Ez a probléma foglalkoztatott az elmúlt évtizedben. A világ egyre inkább globális. Egyre összekötöttebb. Egyre több probléma globális. A gazdaság egyre globálisabb. És a média napról napra kevésbé globális. Ha az 1970-es években megnéztél egy tévéadást az Egyesült Államokban az esti híradó 35-40%-a volt nemzetközi híradás. Ez lecsökkent 12-15% -ra. És ez elég torz képet ad nekünk a világról. Ezt a diát Alisa Miller mutatta be egy korábbi TED-en. Alisa a Public Radio International elnöke. Készített egy kartogramot, ami egy torzított térkép, az alapján, hogy az amerikai televíziós híradók mit figyeltek egy hónapon át. És azt látjuk, ha eltorzítjuk a térképet a figyelem alapján, a világ az amerikai tévés híradókban lényegében leszűkül egy hatalmasra felpuffadt USA-ra és néhány másik országra, amiket megszálltunk. És a médiánk alapvetően erről szól. És mielőtt azt hinnék, hogy ez csak az amerikai TV híradók funkciója -- ami borzasztó, és egyetértek, hogy borzasztó -- feltérképeztem olyan elit médiát, mint a New York Times, és ugyanezt az eredményt kaptam. Ha megnézed a New York Times-ot, vagy más elit médiát, nagyjából nagyon gazdag nemzetekről kapsz képet, és nemzetekről, amiket megszálltunk.

Mint kiderült, az új média nem feltétlenül sokat segít rajtunk. Ezt a térképet Mark Graham készítette, aki innen pár sarokra, az Oxford Internet intézetben dolgozik. Ez a Wikipedia cikkek térképe földrajzi helyük szerint. És észrevehető az erős elfogultság Észak-Amerika és Nyugat-Európa iránt. Még a Wikipediákban is, ahol a saját tartalmunkat alkotjuk online, erős elfogultság létezik az olyan helyek iránt, ahol sok Wikipedia szerkesztő él, a világ többi részével szemben. Az Egyesült Királyságban foghatják a laptopjukat, amikor vége ennek a programnak, és elolvashatnak egy indiai, ausztrál, kanadai, Isten ments, amerikai újságot. Valószínűleg nem fognak. Ha megnézzük az online média fogyasztást -- ebben az esetben a top 10 internet felhasználónál -- a hírolvasás több mint 95%-a hazai hírportálokon történik. Ez azon ritka estek egyike, amikor az USA kicsit jobb, mint Kanada, mert mi inkább szeretjük az ti médiátokat olvasni, mint fordítva.

Tehát mindebből arra következtetek, hogy egy olyan helyzetben vagyunk, amit képzelt kozmopolitizmusnak nevezek. Használjuk az internetet. Azt hisszük, hogy egy átfogó képet kapunk a világról. Néha belebotlunk egy kínai oldalba, és eldöntjük, hogy ez a valaha is megalkotott legnagyszerűbb technológia arra, hogy összekössön a világgal. És elfelejtjük, hogy a leggyakrabban a Boston Red Sox eredményeit nézzük meg. Tehát ez egy komoly probléma -- nem csak azért, mert a Red Soxnak nagyon rossz éve van -- hanem azért komoly probléma, mert ahogy erről beszélünk a TED-en, az igazi problémák a világon, amiket érdekes megoldani, globálisak méretükben és hatásukban, és globális párbeszédre van szükség, hogy globális megoldásokat kapjunk. Ezt a problémát meg kell oldanunk.

Nos, itt jön a jó hír. Hat éve ezekkel a srácokkal lógok együtt. A csoportot Global Voices-nak hívják. Ez bloggerek egy világkörüli csoportja. A célunk az, hogy helyrehozzuk a világ tömegkommunikációját. 2004-ben kezdtük. És talán észrevették, hogy nem értünk el túl sokat. És nem is hiszem, hogy egyedül meg tudjuk oldani ezt a problémát. De minél tovább gondolkodom rajta, annál inkább gondolom, hogy az a néhány dolog, amit megtanultunk, hasznos lecke arra, hogyan lehetne újratervezni, ha egy szélesebb világ kialakítására akarjuk használni a hálót. Amit először figyelembe kell vennünk, az hogy vannak a világnak sötét foltjai figyelem szempontjából. Ebben az esetben -- a NASA éjszakai világtérképe -- szó szerint sötétek az elektromosság hiányában. És azt gondoltam, hogy egy sötét folt ezen a térképen azt jelenti, hogy nem származnak innen hírek, mert alapvetőbb szükségleteik vannak.

Amire kezdek rájönni, hogy lehet innen híreket kapni, csak rengeteg munkába kerül, és nagyon sok bátorításra van szükség. Az egyik ilyen sötét folt Madagaszkár, az ország, amit általában jobban ismernek a Dreamworks filmről, mint a kedves emberekről, akik ott élnek. Ezért a madagaszkári Foko Klub tagjait Madagaszkáron nem is az érdekelte, hogy megváltoztassák az országukról kialakult képet. Valami sokkal egyszerűbbet csináltak. A klub arra alakult, hogy angolt és számítástechnikát tanuljanak, de az történt, hogy Madagaszkár keresztülment egy véres puccson. A legtöbb független médiát lezárták. És a gimis diákok, akik blogolni tanultak a Foko Klubon keresztül hirtelen azt vették észre, hogy egy nemzetközi közönséghez beszélnek a tüntetésekről, az erőszakról, mindenről, ami ebben a társadalomban történt. Szóval egy apró program arra, hogy számítógép elé ültessen embereket, hogy közreadják a gondolataikat, független híreket terjesszenek, végül nagy hatással lett arra, hogy mit tudunk erről az országról.

Nos, a bökkenő az, hogy gondolom a legtöbben nem beszélnek malagaszi nyelven. Azt is gondolom, hogy a legtöbben kínaiul sem beszélnek -- ami elég szomorú, ha belegondolunk, mert ma ez a legjobban képviselt nyelv az interneten. Szerencsére vannak, akik megpróbálják ezt orvosolni. Ha Google Chrome-ot használsz és ellátogatsz egy kínai oldalra, észreveheted ezt a helyes kis dobozt a tetején, ami automatikusan felismeri, hogy az oldal kínai és gyorsan, egy gombnyomással lefordítja az oldalt. Sajnos ez egy gépi fordítás. És míg a Google nagyon jó bizonyos nyelvekben, kínaiul borzalmas. És az eredmény elég vicces lehet. Igazán azt szeretnénk, -- én igazán azt szeretném, hogy csak megnyomhassunk egy gombot, és bekerüljön egy sorba, hogy egy élő ember fordíthassa le.

És ha azt gondolják ez abszurd, nem az. Van egy csoport Kínában, úgy hívják Yeeyan. A Yeeyan egy olyan csoport, amiben 150.000 önkéntes megy fel az internetre minden nap. Megkeresik a legérdekesebb tartalmat angolul. Kb. 100 cikket fordítanak le egy nap a legnagyobb újságoktól, weboldalakról. Ingyen felteszik az internetre. Ez egy Zhang Lei nevű srác projektje, aki az USA-ban élt a lászai zavargások alatt és nem tudta elhinni, mennyire részrehajló volt az amerikai híradás. És az mondta, "Egy valamit tudok tenni, elkezdhetek fordítani, hogy az emberek ebben a két országban kezdjék jobban megérteni egymást." És a kérdésem: ha a Yeeyan elő tud állítani 150.000 embert, akik az angol internetet kínaira fordítják, hol van az angol nyelvű Yeeyan? Ki hajt rá a kínaira, aminek már 400 millió internet felhasználója van? Gondolom legalább egyiküknek van valami érdekes mondanivalója.

De még ha meg is találjuk a módját, hogy kínairól fordítsunk, nincs rá garancia, hogy meg is találjuk. Amikor információt keresünk a neten alapvetően kétfajta stratégiánk van. Sokszor használunk keresőt. És a kereső nagyszerű, ha tudjuk, mit keresünk. De, ha amit keresünk, az a szerencsés véletlen, ha rá akarsz bukkanni valamire, amiről nem tudtad, hogy szükséged van rá, elsősorban a közösségi hálónkhoz fordulunk, a barátainknál keresgélünk. Ők mit olvasnak? Talán nekünk is ezt kéne olvasnunk. Lényegében a probléma ezzel az, hogy egy idő után kialakul a csordaszellem. Olyan emberekkel jövünk össze, akik valószínűleg hasonlítanak hozzánk, és hasonló az ízlésük. És nagyon nehéz információt szerezni más csordákról, a világ más részeiről, ahol az emberek összejönnek arról beszélni, ami őket érdekli. Ehhez egy bizonyos ponton kell valaki, aki kilök téged a csordádból egy másik csordába. Kell egy idegenvezető.

Ez Amira Al Hussaini. Ő a Global Voices közép-keleti szerkesztője. Övé a világ egyik legnehezebb munkája. Nem csak az kell megakadályoznia, hogy az izraeli és palesztin munkatársaink megöljék egymást, ki kell találnia, mi fogja érdekelni önöket a Közel-Keletről. És azért, hogy megpróbálja önöket letéríteni a normális pályáról, és ráirányítani a figyelmüket valakinek a történetére, aki abbahagyta a dohányzást a Ramadan hónapja alatt, ismernie kell valamennyire a globális közönséget. Ismernie kell, hogy milyen történetek állnak rendelkezésre. Tulajdonképpen egy DJ. Egy tehetséges ember-kurátor, aki ismeri a rendelkezésére álló alapanyagot, aki képes figyelni a közönségre, és aki képes válogatni, és előremozdítani embereket így vagy úgy. Nem hiszem, hogy ez egy algoritmusos folyamat. Azt hiszem az a nagyszerű az internetben, hogy sokkal könnyebbé teszi a DJ-knek, hogy széles közönséget érjenek el. Én ismerem Amirát. Megkérdezhetem tőle, mit olvassak. De az internetnek köszönhetően abban a helyzetben van, hogy sok embernek mondhatja meg, mit olvassanak. És önök is hallgathatnak rá, ha érdekli, hogy így szélesítse a netes világát.

Ha egyszer elkezded így szélesíteni, ha elkezdesz rávilágítani a hangokra a sötét foltokban, ha elkezdesz fordítani, szerkeszteni, egészen furcsa helyeken köthetsz ki. Ez egy kép az egyik kedvenc blogomról, úgy hívják AfriGadget. Az AfriGadget egy blog, ami afrikai összefüggésben figyeli a technológiát. Itt éppen egy kovácsot figyel, Kiberában, Nairobiban, aki egy Landrover tengelyéből készít hideg vésőt. És amikor egy ilyen képre nézel, lehet azt gondolod, hogy "Miért foglalkoznék ezzel?" Az igazság az, hogy ez a férfi meg tudja magyarázni. Ez Erik Hersman, biztos látták itt a konferencián. A Fehér Afrikai a beceneve. Egyszerre egy nagyon jól ismert amerikai geek, de kenyai is, Szudánban született és Kenyában nőtt fel. Ő egy áthidaló személyiség. Szó szerint két lábbal két különböző világban áll -- az egyikkel az afrikai technológiai közösségben, a másikkal az amerikai technológiai közösségben. Ezért el tud mesélni egy történetet egy kiberai kovácsról, úgy, mint egy történetet az újrahasznosítási technológiáról, az innovációról a szűkös keretek közt, az újrahasznosításból merített inspirációról. Ismer egy világot, és módot talál arra, hogy ezt tolmácsolja egy másik világnak, miközben mindkettőhöz mélyen kötődik. Ezek a hídemberek, meg vagyok róla győződve, jelentik a jövőjét annak, ahogy próbáljuk tágítani a világot az internet felhasználásával.

De a hidaknak az a bökkenője, hogy kell valaki, aki átkel rajtuk. És itt jön a képbe az idegenszeretet. Ha az NFL-ben játszanék, valószínűleg azzal tölteném a játékszünetet, hogy nyalogatom a sebeimet, élvezem a házam, stb. -- talán felvennék egy hip-hop albumot. Dhani Jones, aki a Cincinnati Bengals közép-hátvédje, kicsit máshogy közelíti meg a szünetet. Dhaninak van egy TV programja. A címe "Dhani megküzd a világgal." És ebben a programban Dhani minden héten a világ egy másik országába utazik. Talál egy helyi sport csapatot. Együtt edz velük egy hétig, és játszik velük egy meccset. És nem csak azért csinálja ezt, hogy elsajátítsa a Muay Thai boxot. Hanem azért, mert számára a sport egy nyelv, ami lehetővé teszi, hogy találkozzon a világ minden csodájával. Van, akinek ez a nyelv a zene. Van, akinek az étel. Sokunknak az irodalom vagy az írás. De léteznek mindezek a technikák, amik lehetővé teszik, hogy megnézd a világot és megtaláld benne a helyed.

Az előadásom célja nem az, hogy meggyőzzem az itt ülőket, hogy adják át magukat az idegenszeretetnek. Gondolom -- miután itt vannak egy TEDGlobal nevű konferencián -- a legtöbben idegenszerető emberek, ha nem is ezt a kifejezést használják. Ehelyett a következő a kihívásom. Nem elég személyesen elhatározni, hogy szélesebb világot akarsz. Ki kell találnunk, hogyan tervezzük újra a rendszereinket. Rendbe kell hoznunk a médiánkat. Rendbe kell hoznunk az internetet. Rendbe kell hoznunk az oktatásunkat. Rendbe kell hoznunk a bevándorlási politikánkat. Módját kell találnunk a szerencsés véletlenek alkotásának, a fordítás mindent áthatóvá tételének, és módját kell találnunk, hogy felkaroljuk és ünnepeljük ezeket a hídembereket. Ki kell találnunk, hogyan neveljünk idegenszerető embereket. Ezt szeretném elérni. Szükségem van a segítségükre.

(Taps)