Emily Pilloton: Design oktatás a változásért

Ez egy történet a helyről, amit ma már az otthonomnak hívok. Egy történet az állami oktatásról és a vidéki közösségekről, és arról, hogy a design hogyan javíthat mindkettőn. Szóval ez Bertie megye, az USA-beli észak-Karolinában, hogy el tudják képzelni hol, ez Észak-Karolina, és ha ráközelítünk, Bertie megye az állam keleti részében van. Autóval kb. 2 órára Raleigh-tól keletre. Nagyon lapos. És nagyon mocsaras. Leginkább termőföldek. Az egész megye csupán 20.000 ember otthona, és nagyon gyéren lakott. Csak 27 ember négyzetmérföldenként, ami nagyjából 10 ember négyzetkilométerenként.

Bertie megye egy nagyon jó példa a vidéki Amerika hanyatlására. Ugyanezt a történetet látjuk az országban mindenhol, és más helyeken is Amerika határain túl. Ismerjük a tüneteket. A kisvárosok kiüresednek. A belvárosok szellemvárosokká válnak -- az agyelszívás, amikor minden művelt és képzett ember elmegy és nem jön vissza. A függés az állami támogatástól és a rosszul teljesítő iskolák, magasabb szegénységi ráta vidéken, mint a városokban. Bertie megye sem kivétel. Talán a legnagyobb probléma, mint sok hozzá hasonló közösségben, az, hogy nincs közös, kollektív befektetés a vidéki közösségek jövőjébe. Most Amerikában a jótékony adományaink csupán 6,8%-a megy vidéki közösségek javára, pedig a népességünk 20%-a él itt.

Bertie megye nem csak nagyon vidéki, hihetetlenül szegény is. Az állam legszegényebb megyéje. Minden harmadik gyerek szegénységben él. Ezt hívják vidéki gettónak. A gazdaság leginkább mezőgazdaság. A legjelentősebb növények a gyapot és a dohány, és nagyon büszkék vagyunk a Bertie megyei földimogyoróra. A legnagyobb munkáltató a Purdue csirkefeldolgozó üzem. A megyeszékhely Windsor. Ez Windsor főtere, amit most látnak. Csak 2.000 ember él itt, és mint sok már kisváros, ez is kiüresedett az évek során. Több épület áll üresen vagy van rossz állapotban, mint lakottan és használatban. Egy kézen meg lehet számolni a vendéglőket a megyében -- a Bunn's Barbecue az abszolút kedvencem. De az egész megyében nincs egy kávézó, nincs internet kávézó, nincs mozi, nincs könyvesbolt. Még egy Aldi sincs.

Etnikailag a megye kb. 60%-ban afroamerikai, de az történik az állami iskolákban, hogy a módos fehér gyerekek a Lawrence Academy magániskolába járnak. Tehát az állami iskolai diákok kb. 86%-a afroamerikai. Ez egy oldalpár a helyi újságból a frissen érettségizett osztályról, és láthatják, hogy a különbség igencsak szembeötlő. Tehát ha azt mondom, hogy az állami oktatási rendszer nehézségekkel küzd a megyében, akkor még finoman fogalmaztam. Alapvetően nincsenek képzett tanárok, akikre építeni lehet. A megye lakóinak csupán 8% rendelkezik középiskolai vagy magasabb végzettséggel. Szóval nincs nagy hagyománya a műveltségre való büszkeségnek. Sőt, két évvel ezelőtt harmadiktól nyolcadik osztályig csupán a diákok 27%-a érte el az állami alapkövetelményt irodalomból és matematikából.

Úgy hangzik, hogy nagyon sötét képet festek erről a helyről, de ígérem, vannak jó hírek. A legnagyobb kincs, szerintem, a legnagyobb kincs Bertie megyében ez az ember. Ez Dr. Chip Zullinger, akit kedveskedve Dr. Z.-nek hívnak. 2007 októberében hívták el új szakfelügyelőnek, hogy hozza rendbe az elromlott iskolarendszert. Korábban szakfelügyelő volt Charlestonban, Dél-Karolinában, és utána Denverben, Coloradoban. Ő alapította az ország néhány első charter iskoláját a késő '80-as években az Egyesült Államokban. Abszolút lázadó és látnok, és ő az oka annak, hogy itt élek és dolgozom. Szóval 2009 februárjában Dr. Zullinger meghívott minket, a Project H Designt -- ami egy non-profit design cég, amit én alapítottam -- hogy menjünk el Bertie megyébe és dolgozzunk vele az iskolai körzet megmentésén, és hozzunk egy design látásmódot az iskolai körzet megmentéséhez. És azért kifejezetten minket hívott meg, mert nekünk nagyon sajátos design módszerünk van -- ami megfelelő design megoldásokat eredményez olyan helyeken, amelyeknek általában nincs hozzáférése design szolgáltatásokhoz vagy kreatív tőkéhez. Egész pontosan ezt a hat design irányelvet követjük, amiből talán a második a legfontosabb: valakivel tervezünk, nem valakinek -- amikor humanitáriánus központú designnal foglalkozunk, már nem egy ügyfélnek tervezünk, hanem emberekkel együtt tervezünk, és hagyjuk, hogy a megfelelő megoldás organikusan megjelenjen.

Amikor meghívtak minket, San Franciscóban volt a bázisunk. És oda-vissza utaztunk 2009 hátralevő részében, az időnk kb. felét töltöttük Bertie megyében. Amikor azt mondom mi, azalatt a Project H-t értem, pontosabban saját magamat és a partneremet, Matthew Millert, aki építész, és egy MacGyver típusú építő. Előreugorva az időben, most itt élünk. Stratégiai megfontolásból levágtam Matt fejét erről a fotóról, mert megölne, ha megtudná, hogy ezt használom, a mackók miatt. De ez a tornácunk. Itt élünk. Ezt a helyet hívjuk az otthonunknak. Azalatt az év alatt, míg oda-vissza röpködtünk, rájöttünk, hogy beleszerettünk a helybe. Beleszerettünk a helybe és az emberekbe, és a munkába, amit el tudtunk végezni egy olyan vidéki helyen, mint Bertie megye, amit, mint tervezők és építészek, nem csinálhatunk akárhol. Van hely kísérletezni, alakítgatni és kipróbálni a dolgokat. Dr. Zullinger személyében elképesztő szószólónk van. Van becsülete az igazi, kétkezi, homlokod verejtékével végzett munkának.

De a saját okainkon túl a maradásra, hatalmas szükség is van ránk. Bertie megyéből a kreatív tőke teljesen hiányzik. Nincs egyetlen okleveles építész az egész megyében. Tehát megláttuk a lehetőséget, hogy behozzuk a designt, mint érintetlen eszközt, ami nem állt volna Bertie megye rendelkezésére, és hogy valahogy bevezessük, mintha valami új eszközt a szerszámos ládájukba. Az elsődleges cél az lett, hogy haszáljuk a designt az állami oktatási rendszerben Dr. Zullingerrel együttműködésben, ezért voltunk ott. De ezen túlmenően rájöttünk, hogy Bertie megyének, mint közösségnek, rettentő nagy szüksége van a friss látásmódra, a büszkeségre és összekötöttségre, és a kreatív tőkére, ami annyira hiányzott. Így a cél az lett, hogy igen, alkalmazzuk a designt az oktatásban, de azontúl találjuk ki, hogyan tegyük az oktatást a közösségfejlesztés eszközévé.

Hogy ezt elérjük, három megközelítést alkalmaztunk a design és az oktatás keresztmetszetében. És bár ez három dolog, amit Bertie megyében csináltunk, de biztos vagyok benne, sok más vidéki közösségben is működnének Amerika-szerte, és talán még azon túl is. A háromból az első a design az oktatásért. Ez a legközvetlenebb, legnyilvánvalóbb keresztmetszete a két tárgynak. Ez a konkrét építése továbbfejlesztett tereknek, anyagoknak és élményeknek a tanárok és diákok számára. Válaszul a borzalmas lakókocsikra, az idejétmúlt tankönyvekre, és a szörnyű alapanyagokra, amiből manapság iskolákat építünk. Ez különböző módokon valósult meg. Az első számítógéptermek felújításának egy sorozata volt. Hagyományosan a számítógéptermek, főleg az alulteljesítő iskolákban, mint Bertie megyében, ahol minden második héten teljesítményteszteket kell végezniük, a számítógépterem egy ipari húsfeldolgozó üzem. Bemész, a fal felé fordulsz, megírod a tesztet és kijössz. Meg akartuk változtatni azt, ahogy a diákok a technológiához állnak, hogy egy derűs, társas teret hozzunk létre, ami izgalmasabb és nyitottabb. És azért, hogy megnöveljük a tanárok lehetőségeit, hogy technológiai alapú képzésre használják a helyiséget. Szóval ez a terem a gimnáziumban. És az iskolaigazgató imádja ezt a helyiséget. Valahányszor látogatói jönnek, ezt mutatja meg nekik először.

Ez egy oktató-játszótér rendszer kialakítását is jelentette a tanárokkal együttműködésben, amit a tanuló tájnak neveztünk. Ez lehetővé teszi általános iskolások számára alaptantárgyak elsajátítását játék, futkározás és sikongás közben, más szóval úgy, hogy gyerekként viselkednek. Ez a játék, amit itt a gyerekek játszanak -- itt egyszerű szorzást tanulnak egy "Párosíts össze" nevű játékon keresztül. A "Párosíts össze" közben két csapatra osztjuk az osztályt, egy csapat a játszótér mindkét oldalán, a tanár fog egy krétát és felír egy számot minden autógumira. Aztán kikiált egy matematikai feladatot -- mondjuk négyszer négy -- és utána egy diák mindkét csapatból versenyez, hogy kiszámolják, a négyszer négy az tizenhat és megtalálják a tizenhatos gumit és ráüljenek. A cél az, hogy a csapatodból mindenki autógumikon üljön, és akkor a csapatod nyert. A tanuló táj hatása nagyon meglepő és elképesztő volt. Némelyik osztály és tanár magasabb eredményeket jelentett, sokkal inkább magukénak érezték a tananyagot, főleg a fiúknál, azáltal, hogy kimentek és játszottak, nem féltek felvállalni egy kétszámjegyű szorzást -- és a tanárok képesek ezt felmérésre használni, hogy megállapítsák mennyire értik a diákjaik az új tananyagot. Szerintem a legfontosabb az oktatási célokra történő designban a megoldások közös kidolgozása a tanárokkal, hogy legyen késztetésük és kedvük használni ezeket. Ez itt Mr. Perry. Ő a segéd-szakfelügyelő. Kijött megnézni az egyik tanárképző napunkat és öt kör "Párosíts össze" játékot nyert meg egymás után és nagyon büszke volt magára.

(Nevetés)

A második megközelítés magának az oktatásnak az újratervezése. Ez a legösszetettebb. Ez egy rendszerszintű vizsgálata annak, hogy hogyan igazgatjuk az oktatást, mit nyújtunk és kinek. Szóval sok esetben nem változtatásról van szó, hanem olyan körülmények megteremtéséről, amelyek között a változás lehetséges, és a motiváció, hogy akarjanak változtatni, ami nem könnyű egy vidéki közösségben és a szűklátókörű oktatási rendszerben, ami a vidéki közösségek sajátja. Számunkra ez egy grafikus kampány volt, amit Bertie Kapcsolatnak hívtunk. Több ezer ilyen kék pötty van megyeszerte. Ez iskolai körzet pénzügyi alapja számára készült ahhoz, hogy legyen számítógép és szélessávú internet minden otthonban, ahol állami iskolába járó gyerek van. Pillanatnyilag csupán a háztartások 10%-ban van internet kapcsolat. És az egyedüli helyek, ahol van Wi-Fi, az az iskolaépületek vagy a Bojangles Fried Chicken étterem, ami előtt sokat szoktam kuporogni. Azon kívül, hogy izgatottá tesszük az embereket, és kíváncsivá, hogy mik ezek a kék pöttyök mindenhol, ez arra kérte az iskolarendszert, hogy képzeljék el, hogy válhatnak egy összekötöttebb közösség katalizátorává. Arra kértük őket, hogy nyissanak az iskolafalon kívülre, és gondolkodjanak azon, hogyan tudnának szerepet játszani a közösség fejlesztésében. Az első szállítmány számítógépeit a nyár végén szerelik be, és segítünk Dr. Zullingernek kifejleszteni a stratégiákat, hogy hogyan tudnánk összekötni az iskolatermet az otthonnal, hogy kiterjesszük a tanulást az iskolán túlra.

A harmadik megközelítés, ami leginkább lázban tart, ahol most tartunk, az a design, mint oktatás. A design, mint oktatás azt jelenti, hogy taníthatunk designt az állami iskolákban, és nem design alapú oktatást jelent -- nem azt, hogy tanuljunk fizikát egy rakéta építésén keresztül -- hanem igazi design gondolkodást tanítani párosítva igazi építési és előállítási gyakorlattal, amit egy közösségi célra alkalmazunk. Ez azt is jelenti, hogy a designerek már nem csak tanácsadók, hanem tanárok vagyunk, és a feladatunk a kreatív tőke megteremtése a következő generáción belül. Amit a design nyújt az oktatás keretében, az egy ellenszer az unalmas, merev, szóbeli oktatásra, amit olyan sok hasonló iskolai kerületet sújt. Kétkezi, közvetlen, és aktív részvételt kíván, és lehetővé teszi, hogy a diákok a valóságban alkalmazzák az alaptantárgyakat. Elkezdtünk gondolkodni a technika óra hagyatékán, és hogy a technika óra -- és kifejezetten a fa- és fémműves óra -- hagyományosan egy tantárgy olyan gyerekeknek, akik nem mennek egyetemre. Egy szakképzés. Munkásosztálybeli, proli.