Elhízás + Éhezés = 1 globális étkezési probléma

Ellen vagyok és az étkezés teljesen rögeszmémmé vált. De az egész nem ezzel a rögeszmével kezdődött. Kezdetben a globális biztonságpolitika érdekelt, mert 9/11 idején épp New Yorkban éltem és ez nyilván hatással volt rám. A globális biztonságpolitikától eljutottam oda, hogy rájöttem: ha éhes vagyok, akkor dühös vagyok. Feltételezem, hogy a világ többi része is így van ezzel. Különösen, ha az ember, meg a gyermekei is éhesek, meg a szomszéd kölykei is, meg úgy általában az egész szomszédság, akkor tényleg dühös lesz. És tényleg, kapaszkodjanak meg, de úgy néz ki, hogy a világ azon területei, ahol éheznek, egybeesnek Földünk leginkább problémás területeivel.

Elhelyezkedtem az ENSZ Világélelmezési Programjánál, hogy igyekezzek megoldani ezeket a biztonsági kérdéseket az élelmiszerbiztonsággal foglalkozva. Ottlétem alatt találkoztam azzal, amit most is a legbrilliánsabb programnak tartok Iskolai Étkeztetés a neve, egyszerű elképzelés, arról szól, hogy a nyomor és éhség köreibe behatoljunk, ami világszerte számos ember számára valóság, és véget vessünk neki. Azzal, hogy a gyerekeknek ingyenes menzát biztosítunk, megtesszük az első lépést, emiatt eljönnek tanulni, ez a nyomorból kifelé vezet. Ugyanakkor ezáltal hozzájutnak a megfelelő mikro- és makroelemekhez is, ami a testi és lelki fejlődésükhöz szükséges.

Az ENSZ-nél dolgozva találkoztam egy lánnyal, a neve Lauren Bush. Ő rukkolt elő azzal a nagyszerű ötlettel, hogy áruljunk egy "Kaja Táska" nevű csomagot, ami igazán elegáns módon ironikus, hiszen a "Kaja Táska" vállra akasztható. De minden egyes eladott táskában benne van egy gyermek egy évi ennivalója. Egyszerű dolog, és úgy is véltük, hogy rendben, 20 és 50 dollár közötti összegből kijön, az egész éves iskolai étkezés. A táskák eladásával egy rakás pénzt gyűjthetnénk, meg persze a Világélelmezési Programra is felhívhatnánk a figyelmet. De ahogy azt Önök is tudják, az ENSZ-nél néha lassan alakulnak a dolgok, és végül nemet mondtak. Erre mi: Istenem, annyira jó az ötlet, hogy ebből nagyon sok pénz lesz. Döntöttünk: menjenek a búsba, megcsináljuk a saját cégünket, 3 éve meg is lett. Az első álmom a FEED nevű cég létrehozása volt. Itt van egy kép a weboldalunkról. Megcsináltuk a táskát Haitinak, pont egy hónappal a földrengés után kezdtük osztogatni, hogy legyen a haiti gyerekeknek mit enniük az iskolában. Szóval a FEED jól alakul. Eddig 55 millió adag ételt osztottunk szét világszerte a gyermekeknek azzal, hogy eladtunk 555,000 csomagot, rengeteget, egy csomót.

Mindeközben -- amikor elgondolkodnak az éhségről, nehéz róla elgondolkodni, mert általában az evésről gondolkodunk. Én magam is sokat gondolkodok az evésről, imádom ez tenni. Szóval egy kicsit fura dolog a nemzetközi éhezéssel kapcsolatban, meg általánosságban a nemzetközi ügyek kapcsán, hogy az emberek többsége azt akarja tudja, mi teszünk Amerikában. Mit teszünk az amerikai kölykökért? Az éhezés tagadhatatlanul itt van Amerikában is. 49 millió embert és csaknem 16.7 millió gyermeket érint. Úgy vélem, elég drámai szám ez a saját országunk kapcsán. Az éhség jelentése persze itt határozottan más egy kicsit, mint nemzetközileg, de hihetetlenül fontos, hogy törődjünk a saját országunkban lévő éhezéssel is. Azonban a mindannyiunk által ismert legnagyobb gond az elhízás, ami drámai méreteket öltött. A másik drámai dolog, hogy az éhezés és az elhízás aránya egyaránt emelkedett az elmúlt 30 év során. Sajnos az elhízás nem kifejezetten amerikai probléma. Valójában világszerte terjedőben van, és leginkább az általunk kifejlesztett és exportált étkezési rendszer miatt. Egészen őrült számok jönnek ki. Egymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott, ugyanennyi pedig éhezik.

Mintha ugyanannak a problémának a két oldal lenne, de elkezdtem gondolkodni, tudják, arról, hogy mi valójában a túlsúlyosság és az éhezés. Mi a közös bennük? Nos, mindkettő az étkezéssel kapcsolatos. És ha elgondolkodunk az élelemről, ennek forrása mindkét vonatkozásban a vélhetően problémás mezőgazdaság. És az élelmiszerünket a mezőgazdaság állítja elő. Nos, az amerikai mezőgazdaság igen érdekes. Nagyon is merev, egységes. És persze az ott megtermelt élelmiszert fogyasztjuk el végül. Nos, többé-kevésbé kukoricát, szóját és búzát termelünk. Valamint az is látható, hogy a gyakrabban fogyasztott élelmünk ¾-e tartósított vagy gyorséttermi jellegű. Sajnálatos módon, a mezőgazdaságunkban nem végeztünk jó munkát az elmúlt három évtizedben azzal, hogy ezeket a technológiákat világszerte exportáltunk. Így az afrikai mezőgazdaság, ahol egyúttal a legtöbb az éhezés a világban, meredek esésbe kezdett, közben pedig nőtt az éhezés. Szóval valahogy nem vesszük tudomásul a kapcsolatot, amit a mezőgazdasági rendszerünk exportálása idéz elő, ami világszerte segítheti az emberek élelemmel való ellátását.

Kik a valódi termelők? Ezen töprengtem. Elmentem a középnyugatra és felálltam egy gabonasiló tetejére. És ettől ugyan nem értettem meg igazán a földművelést, de azt hiszem, legalább csináltam egy jó kis képet. És tudják, a valóság úgy fest, hogy hogy az amerikai farmerek körében középnyugati tartózkodásom idején őszintén szólva általában szép nagydarab emberekkel találkoztam. És a gazdaságaik is hatalmasak. De a világ más részein a földművesek valójában szinte csontsoványak, azért, mert éheznek. A világ legtöbb éhező embere önellátó földműves. És közülük is a legtöbben nők -- ami egy teljesen más téma, bele sem megyek most, bár szeretnék a feminista dolgokra is kitérni valamikor. Úgy vélem, tényleg érdekes, ha a mezőgazdaságot erről a két oldalról nézzük. Itt van egyrészt a hatalmas, egységes földművelés, ez idézte elő az amerikai fogyasztási szokásainkat. És mindez már 1980 környéke óta így van, az olajválság után, amikor, tudják, tömeges összevonások történtek, tömegesen hagytak fel a kisebb gazdálkodók a földműveléssel. És ugyanezen időszakban, tudják, magukra hagytuk az afrikai földműveseket, hogy tegyenek belátásuk szerint. Sajnos amit megtermelünk, azt fogjuk a végén megenni. És Amerikában az általunk elfogyasztott ételek java vezetett a túlsúlyossághoz, és egyúttal megváltoztatta az utóbbi 30 évünk étrendjét is.

Őrület, ami folyik. A 2 éven aluliak 1/5-e cukros, szénsavas üdítőket iszik. Hahó! Nem kellene ilyet tenni a cumisüvegekbe. Mégis sokan megteszik, mert annyira olcsó. És így az egész étkezési rendszerünk komolyan megváltozott az utóbbi 30 évben. Gondolom, tudják, hogy ez nem csupán amerikai jelenség, hanem világszerte exportáljuk a rendszerünket. És ha egy pillantást vetünk a legkevésbé fejlett országok adataira -- pláne azokra a városokra, ahol tényleg gyors a növekedés -- látjuk, hogy az emberek amerikai tartós élelmiszert esznek. És egyetlen generáción belül ezek az emberek az éhezéstől, és annak minden káros hatásától eljutnak majd az elhízásig, a cukorbetegségig, meg a szívbetegségekig, egyetlen generáción belül. Tehát a problémás étkezési rendszer mind az éhezést, mind pedig az elhízást befolyásolja. Nem akarok feleslegesen riogatni senkit, de egy globális étkezési rendszerről beszélek, ahol 1 milliárd éhező és 1 milliárd elhízott emberünk van. Úgy vélem, csakis így közelíthetjük meg a dolgot. És ahelyett, hogy ezt a két összefüggő dolgot egy jelenség két különböző aspektusának kezelnénk, fontos egy rendszerként tekinteni rá. Élelmünk nagy részét a világ különböző részeiről szerezzük be. És a világ különböző részein élő emberek a mi élelmezési rendszerünket importálják. Hihetetlenül időszerű lenne erre a kérdésre más szemmel nézni.

Arra jöttem rá -- és az itteni műszaki emberek is, akik közé én magam nem tartozok -- de nyilvánvaló, hogy lényegében 30 évig tart. sok technológia számára, hogy járványos méreteket öltsön, csakúgy, mint az egér, az internet és a Windows. Tudják, 30 éves ciklusok léteznek. Úgy vélem, 2010 tényleg érdekes év lehet. Azért, mert ezzel végződik a 30 éves ciklus. És egyúttal ez a globális élelmezési rendszer születésnapja. Így erről az első szülestésnapról szeretnék beszélni. Tudják, szerintem ha elfogadjuk, hogy valami tényleg fontos dolog történt az elmúlt 30 évben, akkor van okunk reményre. A génmódosított növények 30. évfordulójáról van szó. és az XXL-es üdítőről, Chicken McNuggets-ről, a magas fruktóztartalmú kukoricaszirupról, Amerika mezőgazdasági válságáról, meg arról a változásról, amivel a nemzetközi mezőgazdasághoz hozzáálltunk. Tehát számos okunk van, hogy ezt a 30 éves időszakot ezen új élelmezési rendszer megalkotásának tartsuk. Nem én vagyok az egyetlen, akinek kényszerképzete lett ez a "30 év dolog". Olyan ikonok, mint Michael Pollan, és Jamie Oliver a Ted Prize "vágya" kapcsán mindketten említették ezen utolsó 30 éves időszakot, mint rendkívül időszerű élelmezési rendszerváltozást. Nos, engem valójában 1980 érdekel, mert ebben az évben (2010) lesz a saját harmincadik évfordulóm is. És hát az életem során, a világ számos történése --- és persze az, hogy rögeszmésen foglakoztat az étel -- mindebből sok dolog megváltozott.

Szóval a másik álmom, hogy azt hiszem, az elkövetkezendő 30 évre úgy is tekinthetünk, mint egy olyan időszakra, amikor újra változtathatunk az étkezési rendszerünkön. És tudjuk, mit hozott a múlt, úgyhogy ha most vágunk bele, és hosszú távra áttekintjük a technológiáinkat és a fejlesztéseket, akkor talán képesek leszünk a rendszer megreformálására. Szóval, amikor 60 évesen a következő beszédemet hallhatják, sikerről számolhatok majd be. Ezért egy új szervezet alapítását szeretném ma bejelenteni, vagy inkább a FEED Alapítványon belül egy új alapét, ami a 30-as projekt. És a 30-as projekt ezekre a hosszabb távú elképzelésekre összpontosít, az élelmezési rendszer változtatását célozza. És úgy vélem, hogy az éhezés témájával foglalkozó nemzetközi aktivisták és az elhízás kérdéskörére összpontosító hazaiak csatasorba állításával akár még hosszabb távú megoldásokra is törekedhetünk, ami mindannyiunk számára jobbá teszi az élelmezési rendszert.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a rendszerek eléggé eltérőek. És arról is vitatkozunk, hogy organikus-e a jövő tápláléka vagy sem. Azonban 30 éves időtávban gondolkodva több reményt tartogatnak az együttműködésen alapuló ötletek. Remélem ezért, hogy eltérő szervezetek összehozásával, mint a "ONE" kampány és a "Slow Food", amelyek jelenleg nem túl sok dologban értenek egyet, lehetőség nyílik egy egész rendszerre kiterjedő, hosszabb távú, holisztikus megközelítésre, ami az étkezést mindenki számára jobbá teszi. Néhány saját ötletem, nézzék, az a valós helyzet, hogy a dél-bronxi gyerekeknek alma és répa kell, csakúgy, mint a botswanai gyerekeknek. És hogyan juttathatjuk ezeket a gyerekeket ilyen tápláló ételekhez?

Más: a hús és a hal előállítása globális jelenséggé vált. Értenünk kell, hogyan állítsunk elő proteint olyan módon, ami a természet és az emberek számára egyaránt egészséges, mert ez az éghajlatváltozás szempontjából fokozottan fontos lesz, és azt is, hogy miképp alkalmazzunk műtrágyákat. És - mint tudják - ezek igen sürgető témák, melyek hosszabb távúak, és egyaránt fontosak a kis területen gazdálkodó afrikai földműveseknek, és az amerikai farmerek számára is, akik nagyban termelnek és sokat is esznek.

Az is meggyőződésem, hogy újra kell gondolnunk a tartósított ételek ügyét, itt be kell áraznunk olyan negatív külső tényezőket, mint a műtrágyák és ezek talajvíz-bázisra gyakorolt hatása, az árnak egy zacskó chip esetében is meg kell jelennie. Nos, ha ez azzal jár majd, hogy a chips sokkal drágább lesz, mint egy alma, akkor talán eljön az idő, hogy megváltozzon a saját felelősségünk étkezéssel kapcsolatos döntéseinkben, mert a választások a mi saját választásaink, ahelyett, hogy termékeink ¾-ét kukoricából, szójából és búzából készítenénk.

A 30Project.org tehát újtjára indult, kezdésképp össze is gyűjtöttem már néhány szervezet szövetségét. És az elkövetkezendő néhány hónap a növekedés ideje lesz. Azt azonban tényleg remélem, hogy mindannyian hosszabb távú megközelítést alkalmaznak majd pl. az étkeztetési rendszer kapcsán, és változást idéznek majd elő.

(Taps)