Elaine Morgan arról beszél, hogy a vízi majmokból fejlődtünk ki

Nos, itt van 2009. Ez Charles Darwin kétszáz-éves évfordulója. Világszerte kiváló evolúciókutatók már égnek a vágytól, hogy megünnepelhessék. Ezt úgy tervezik, hogy felvilágosítanak minket szinte minden szempontból Darwinról és életéről, és hogyan változtatta meg a gondolkodásunkat. Mondom, szinte minden szempontból, mert van egy oldala ennek a történetnek, amelyre nem derítenek fényt. Láthatóan égnek a vágytól, hogy elfussanak mellette, hogy átlépjék, és valami másról beszéljenek. Erről fogok beszélni. A kérdés az, hogy mi miért különbözünk annyira a csimpánzoktól ?

A genetikusaink folyton arról beszélnek, hogy ezek milyen rendkívül közeli rokonaink, alig vannak különböző génjeink, nagyon-nagyon közeli rokonaink. És mégis, ha megnézzük a fenotipusokat, itt a csimpánz, ott az ember, elképesztően különbözőek, Alig van valami hasonlóság. Nem olyan tündérmesékről beszélek, mint a kultúra vagy a pszichológia, vagy a viselkedés. Az alapvető, részletes, mérhető testi különbségekről beszélek. Vagyis, az egyik szőrös, és négy lábon jár. A másik csupasz, kétlábú. Miért ? Úgy gondolom, ... (Nevetés) ha jó darwinista vagyok, akkor hinnem kell, hogy van valami oka ennek. Ha annyira megváltoztunk, akkor valaminek történnie kellett. Mi történt ?

50 éve ez egy nevetségesen egyszerű kérdés volt. Mindenki tudta a választ. Tudták, hogy mi történt. A majmok őse maradt a fán. A mi ősünk kiment a síkságra. Ez mindent megmagyarázott. Két lábra kellett állnunk, hogy kilessünk a magas fűből, vagy tudjuk hajszolni az állatokat, vagy felszabadítsuk kezünket a fegyvereknek. A hajsza közben annyira túlhevültünk, hogy le kellett vetni a bundánkat, és el kellett dobni. Ezt mindenki tudta, generációkon keresztül.

De akkor, a 90-es években kezdett valami kiderülni. Magunk a paleontológusok egy kicsit közelebbről szemügyre vették azt a mikrofaunát, amelyik homonidákkal egy időben és egy helyen élt. És azok nem szavannai fajták voltak. Azután megnézték a növényevőket. És azok nem szavannai növényevők voltak. Azután voltak olyan okosak, hogy kitaláltak egy megoldást a megkövesedett virágpor analízisére. Sokk és horror. A megkövesedett virágpor nem szavannai növényzeté volt. Sőt némelyikük liánoké volt, mint amilyenek a dzsungel közepén himbálódznak.

Így maradtunk ott, hogy tudjuk, a legkorábbi őseink két lábon mászkáltak a fákon, még mielőtt a szavannai növényzet megjelent volna. Ez nem az én koholmányom. Ez nem kisebbségi elmélet. Mindenki egyetért vele.

Tobias professzor átjött Dél-Afrikából, és beszélt a Londoni University College -on. Azt mondta, hogy mindent, amit az elmúlt 20 évben mondott nekünk, azt felejtsük el. Téves volt. Vissza kell mennünk a kezdőponthoz, és újra kell indulni. Ez nagyon népszerűtlenné tette. Senki sem akart visszamenni a kezdőponthoz.

Úgy gondolom, szörnyű, ha ilyesmi történik. Volt ez a gyönyörű paradigmánk. Elhittük generációkon keresztül. Senki se kérdőzte meg. Fantazmagóriákat építettünk rá, bízva benne, hogy sziklaszilárd. És most kirúgták alólunk. Mit csináljunk ? Mit csinál egy tudós ilyen helyzetben ?

Nos, tudjuk a választ, mert Thomas S. Kuhn írt egy szemináriumi értekezést erről még 1962-ben. Megmondta, hogy mit csinálnak a tudósok, amikor egy paradigma megdől, találják ki mit, akkor folytatják tovább, mintha semmi se történt volna. (Nevetés) Ha nincs paradigmájuk, akkor nem tudnak kérdezni. Így azt mondják: "Igen, ez hamis, de tegyük fel, hogy igaz." (Nevetés) És az egyetlen lehetőségük marad, ha nem kérdeznek tovább. Így ez az, amit most csináltak. Ezért nem tudunk itt beszélni velük erről. Ez egy tegnapi kérés.

Némelyikük még elvi szintre is emelte ezt. Ez az, amit tennünk kell. Aaron Filler a Harvardról mondta: "Nincs még itt az ideje, hogy ne beszéljünk többé a szelekciós nyomásról ? Úgy vélem, beszéljünk inkább olyanokról, mint a kromoszómák és a gének. Foglakozzunk azzal, amit látunk" Charles Darwin bizonyára forog a sírjában. Ő mindent tudott, az ilyen tudományról. Úgy hívta, hogy hipotézis-mentes tudomány. És a szíve mélyéből lenézte. És ha azt akarod mondani "Nem fogok a tovább a szelekciós nyomásról beszélni", akkor foghatod a "Fajok Eredetét", és kidobhatod az ablakon. Mert az semmi másról nem szól, mint a szelekciós nyomásról.

A helyzet iróniája az, hogy ez esetben egy paradigma úgy omlik össze, hogy nem kell várnunk az új paradigma megjelenésére. Már ott várakozik egy a kulisszák mögött. Már 1960 óta ott várakozik, mikor is Alister Hardy, tenger-biológus, azt mondta: "Azon gondolkozom, hogy mi történt, talán őseink alapvetően vízi életmódot folytattak egy ideig." Ezt meg tartotta magának 30 éven keresztül. De akkor nyomtatásba került, és elszabadult a pokol. Minden kollégája azt mondta: "Ez botrányos. Köznevetségnek tetted ki magad ! Soha többé nem csinálhatsz ilyet!" Ekkor kőbe vésték: A vízi elméletet szemétre való az ufókkal és jetikkel együtt, mint a tudomány abszurd szélsősége.

Nos, én ezt nem így gondolom. Szerintem, sok minden volt abban, amit Hardy mondott. Csak néhány olyan dologról szeretnék beszélni, amit az emberiség védjegyének tartanak, amelyekben különbözünk mindenki mástól és minden rokonunktól. Tekintsük a csupasz bőrünket. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb lény, amiről azt gondoljuk, hogy elvesztette a testszőrzetét, a testszőr nélküli emlősök, azok vízi állatok, mint a dugong, a rozmár, a delfin, a víziló, és a manatusz. És egy pár sárban dagonyázó, mint a babiruszadisznó. Ez arra a gondolatra csábít minket, talán jogosan, hogy talán mi is ezért vagyunk csupaszok ?

Én ezt javasoltam, és azt mondták erre: "Nem, nem, nem. Nézd meg az elefántot ! Ugye, teljesen elfelejtkeztél az elefántról ?" Így régebben 1982 előtt azt mondtam: "Nos, talán az elefántnak volt egy vízben élő egy őse." Hatalmas vidám nevetés: "Micsoda őrült nő. Megint mellé fogott. Miket nem mond !" Mára mindenki egyetért abban, hogy az elefántnak volt egy vízben élő őse. Ez derült ki minden csupasz vastagbőrűnél, hogy volt vízben élő őse. Az utolsó feltételezett kivétel a rinocérosz volt.

Tavaly Floridában megtalálták a rinocérosz egyik kihalt ősét, és az mondták: "Úgy tűnik, hogy idejének nagy részét a vízben töltötte. Így ez közeli kapcsolat a csupaszság és a víz között. Mivel ez egy abszolút kapcsolat, csak egy irányban működik. Nem mondhatjuk, hogy minden vízi állat csupasz, mert tekintsük csak a tengeri vidrára. De elmondhatjuk, hogy minden csupasszá vált állat a vízhez alkalmazkodott, a saját életében, vagy az ősei élete során. Szerintem, ennek van jelentősége. Egyetlen kivétel a csupasz szomáliai vakond-patkány. Amelyik sose dugja az orrát a földfelszíne fölé.

És vegyük a kétlábon járást. Itt nem találunk semmi ehhez hasonló állatot. Mert mi vagyunk az egyedüli állatok, akik felemelkedve, kétlábon járunk. De mondhatjátok azt, hogy az emberszabásúak és a többi majmok képesek két lábon menni, ha akarnak, egy rövid ideig. Csak egy körülmény van, amikor mindig, mindegyik két lábon megy, akkor, ha vízen gázolnak keresztül. Gondoljátok, hogy ez lényeges ? David Attenborough azt gondolja, hogy lényeges. Mint a kétlábon járásunk lehetséges kezdete.

Vegyük a zsírréteget. Nekünk a bőrünk alatt egy zsírréteg van, tetőtől talpig. Semmi a legkevésbé hasonló sincs a többi főemlősön. Miért is kellene nekik ? Közismert, ha megnézünk egy más vízi emlősöket, akkor a zsír, amely a legtöbb szárazföldi állatban a test falon belül helyezkedik el, a vesék, a belek és hasonlók körül, az elkezdett kifele vándorolni, és szétterül egy bőr alatti rétegben. Ez a bálnáknál teljesen befejeződött. Semmi zsír nincs a belsejükben, mind a külső szalonnájukban van. Nem tekinthetünk el a gyanútól, hogy a mi esetünkben is ez kezdődődött el. Van egy ilyen bőr alatti rétegünk. Ez az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az emberek, hacsak nem nagyon szerencsétlenek, miért válhatnak rendkívül elhízottá, úgy, ahogy az tejesen lehetetlen bármely más főemlősnél, fizikailag lehetetlen. Ez nagyon különös, amit sose magyaráztak meg.

Kérdés, hogy miért tudunk beszélni. Tudunk beszélni. Egy gorilla nem tud. Miért ? Nincs köze a fogaihoz vagy a nyelvéhez vagy a tüdejéhez vagy bármi hasonlóhoz. Ehhez tudatosan kell szabályozni a lélegzetét. Nem tudod a gorillát megtanítani még egy "Ah" kérés kimondására sem. Egyedüli teremtmények, amelyeknek tudatos légzésszabályzásuk van, a búvárállatok és a búvármadarak. Ez abszolút előfeltétele volt a beszélő képességünknek.

És újra, van az a tény, hogy áramvonalasak vagyunk. Képzeljünk el egy búvárt, amint lemerül a vízbe, és alig csobban. Képzeljünk el egy gorillát, ahogy ugyanezt a manővert adja elő, és a gorillával összehasonlítva azt láthatjuk, félúton vagyunk ahhoz, hogy hal alakjára formálódjunk. Próbálom elmondani, bő 40 éve, hogy ezt a vízi elméletet tévesen kategorizálták be abszurd szélsőségnek, és ez nem abszurd szélsőség.

Ebben az az ironikus, hogy nem azért utasítják el a vízi elméletet, hogy megvédjék a sajátjukat, amiben mindannyian egyetértenének, és amit szeretnek. Semmi ilyen nincs. Azért utasítják el a vízi elméletet, hogy a vákuumot védjék. (Nevetés) (Taps.)

Hogyan reagálnak arra, amit mondok ? Az egyik nagyon szokásos reakció, amit már vagy 20-szor hallottam: "De ezt már megvizsgálták. Komolyan vizsgálták a kezdetekben, amikor Hardy megjelentette a cikkét." Én ezt nem hiszem el. 35 éve keresek bizonyítékot bármilyen efféle eseményre, és arra a következtetésre jutottam, hogy ez a városi legendák egyike. Sose csináltak ilyet.

Megkérdezem erről az embereket néha, és ők ezt mondják: "Nekem tetszik a vízi elmélet ! Mindenkinek tetszik a vízi elmélet. Természetesen nem hisznek benne, de tetszik nekik." No erre azt mondom: "Miért gondoljátok, hogy ez szemét ?" Azt mondják: " Hát..., Mindenki azt mondja, hogy szemét. És ugye, nem tévedhet mindenki ?" A válasz erre az, hangosan és tisztán: "Igen, mindannyian tévedhetnek." A történelem tele van olyan esetekkel, amikor mindannyian tévedtünk. (Taps) És ha adott egy ilyen tudományos probléma, akkor az nem oldható meg szavazással, azt mondva "többen mondtunk igen, mint nemet."

(Nevetés)

Ettől eltekintve van, akinek a szavazata többet számít, mint a másoké. Ezek közöl néhány átállt. Ott volt Tobias professzor. Átállt. Daniel Dennett, átállt. Sir David Attenborough, átállt. Van még valaki odakint ? Jöjjön be. Nagyon jó a víz.

(Taps)

És most vessünk egy pillantást a jövőbe. Végül is három dolog valamelyike várható. Vagy folytatják tovább a következő 40 évben, 50 évben, 60 évben. "Hát igen, nem beszélünk erről. Beszéljünk valami érdekesebbről." Ez nagyon szomorú lenne. Másrészt megtörténhet, hogy jön valami ifjú zseni, és azt mondja: "Megtaláltam. Nem a szavanna volt az, nem a víz volt az, hanem ez !" Semmi jele annak, hogy ez történne. Nem gondolom, hogy lenne harmadik lehetőség.

Így a harmadik, ami történhet, az nagyon szép. Ha visszatekintünk a múlt század korai éveire, megosztottság, sok veszekedés és rossz érzés volt a Mendelben hívők és a Darwinban hívők között. Ez egy új szintézissel ért véget. Darwin gondolatai és Mendel gondolatai összeforrtak. Úgy gondolom, hogy ugyanez történhet itt is. Egy új szintézist fogunk kapni. Hardy gondolatai és Darwin gondolati össze fognak forrni.

És innen előremozdulhatunk, és valóban eljuthatunk valahová. Ez gyönyörű lenne. Nagyon szeretném, ha ez hamarosan megtörténne. (Nevetés) Mert most már öregebb vagyok, mint amikor George Bush azt mondta: "Az én koromban már nem veszek zöld banánt"

(Nevetés)

És ha ez eljöhet, és megtörténhet, akkor mi tartóztatja fel ? Négy szóban megmondhatom önöknek. Az Akadémia nemet mond. 1960-ban eldöntötték: "Ez az ufókhoz és a jetikhez tartozik." És nem könnyű megváltoztatni a véleményüket. A szakmai folyóiratok még bottal sem piszkálnák meg. A tankönyvek nem említik. Az összefoglalók még annyit sem említenek, hogy csupaszok vagyunk, nem is beszélve arról, hogy megkeressék ennek az okát. A "Horizon", amely az akadémiához igazodik, Sem piszkálná meg ezt még bottal sem. Sosem hallottuk, hogy megjelentették volna, kivéve vicces hivatkozásokat az abszurd szélsőségek embereire.

Nem egészen tudom, honnan jön ez a kinyilatkozás. Valaki ott fenn kiadja a parancsolatot: "Ne higgy te az vízi eleméletben." És ha szeretnél a szakmában előrejutni, akkor bizony hiszed ezt, és jobban teszed, ha tartod magad hozzá. Mert így tudsz érvényesülni.

Így az a benyomásom, hogy a tudományos testület egy része valamiféle papsággá alakul. De, tudjátok, ez jól esik nekem. Mert Richard Dawkins megmondta nekünk, hogyan bánjunk a papsággal. (Nevetés.) Azt mondta: "Először, tagadjátok meg tőlük azt a mértéktelen áhítatot és tiszteletet, amihez hozzászoktak." Rendben. Ez menni fog nekem. Másodjára azt mondja: "Sose féljetek billegtetni a csónakot !" Ez is menni fog nekem. Nagyon köszönöm.

(Taps)