Edward Tenner: Nem várt következmények

Nem mindig örültem a véletlen következményeknek, de megtanultam megbecsülni őket. Megtanultam, hogy ezek a haladás motorjai, még ha olykor rettenetesnek is tűnnek. És szeretnék bepillantást adni abba, hogy a nem szándékos következmények hogyan is működnek.

Menjünk vissza 40 000 évet az időben, a kulturális robbanás idejébe, amikor megszületett a zene, a művészet, a kézművesség -- azok a dolgok, amik ma is velünk vannak, és amikkel a TED is rendszeresen foglalkozik. Randall White antropológus tett egy igen érdekes észrevételt: ha az őseink 40,000 évvel ezelőtt láthatták volna, hogy mit is tettek, fel sem tudták volna fogni igazán. Ők csak a közvetlen következményekre reagáltak. Ők csak lehetővé tették számunkra, hogy azt tegyük, amit ők is tesznek, noha nem is értették igazán, hogy hogyan is csinálták.

Haladjunk tovább egy kicsit időben, 10,000 évvel ezelőttre. És ekkor kezd a dolog tényleg érdekes lenni. Mi van a gabona háziasításával? Mi van a mezőgazdaság kezdeteivel? Mit mondtak volna őseink 10,000 évvel ezelőtt, ha létezett volna technológia-értékelés? Elképzelem, ahogyan a bizottság visszajelez nekik, hogy a mezőgazdaság miben fogja megváltoztatni az emberi létet, legalábbis az eljövendő évszázadokban. Rossz híreket hallottak volna. Először is, rosszabb táplálkozás, talán rövidebb élettartam. Az asszonyok számára egyszerűen szörnyű volt, Az ebből az időszakból származó csontváz-leletek azt mutatják, hogy gabonát őröltek reggel, délben, este. És társadalmilag is rémes volt. Ez volt az emberek közötti egyenlőtlenségek elmélyülésének a kezdete. Ha lett volna akkoriban egy ésszerű technológia-értékelés, azt hiszem, alighanem azt mondták volna, "Hagyjuk az egészet!".

Manapság is vannak döntéseinknak nem várt következményei. Például, történelmileg az evőpálcikák használata -- egy japán antropológus szerint, aki ebből írta disszertációját a Michigan-i egyetemen -- hosszú távon változásokat idézett elő a japán népesség fogazatában. És manapság is változik a fogazatunk. Vannak bizonyítékok, hogy az emberi száj és fogazat egyre kisebbé és kisebbé válik az idők folyamán. Ez nem okvetlenül káros nem tervezett következmény. De azt hiszem, a neandervölgyi ősünk nagyon elégedetlen lenne a mai gyatra fogainkkal. Ezek a dolgok relatívak valmilyen értelemben, attól függnek, hogy mi, és az ősünk hol állunk történetesen.

Az ókorban tisztelték a nem szándékos következményeket, és volt egy egészséges óvatosság velük kapcsolatban, amire jó példa a Tudás Fája, Pandora szelencéje, és különösen a Prométheusz mítosza, ami azóta is visszaköszön a technikai fejlődés mai metafóráiban. És ezek mind nagyon is igazak. Az ókor orvosai -- de az egyiptomiak különösen, akik a mai értelemben vett orvostudományt létrehozták -- nagyon is jól tudták, hogy mit tudnak gyógyítani, és mit nem. A fennmaradt szövegek fordításaiban ilyenek szerepelnek: "Ezt nem fogom kezelni. Ezt nem tudom kezelni." Nagyon tudatosak voltak. Akárcsak Hippokratész követői. Hippokratész kéziratai -- ugyancsak, ahogy a mai kutatások is megerősítik -- megmutatják, hogy mennyire fontos, hogy ne ártsunk. Időben hozzánk kicsit közelebbi Harvey Cushing, a mai értelemben vett idegsebészet atyja, aki azt az orvostudomány egyik olyan ágából, ahol a sebészi beavatkozás többnyire halálos kimenetelű volt, alakította olyanná, ahol a kilátások már jóval biztatóbbak voltak, ő nagyon is tudatában volt annak, hogy nem mindig a megfelelő dolgot fogja tenni. De megtett minden tőle telhetőt, és pontos feljegyzéseket vezetett, amelyek alapján gyökeresen átalakíthatta az orvostudománynak ezt az ágát.

Ha egy kicsit előre tekintünk, a 19. századra, a technológiának egy új stílusával találkozunk. Azt találjuk, hogy itt nem egyszerűen eszközök összességéről van szó, hanem teljes rendszerekről. A gépeknek egyre összetettebb rendszerét találjuk, ami egyre nehezebbé teszi diagnosztizálni, hogy mi is történik. Akik ezt először tapasztalták, azok a 19. század közepének távírászai voltak. Eredetileg ők voltak a "hacker"-ek. Edison nagyon nagyon jól érezte volna magát egy mai szoftverfejlesztő cégnél uralkodó légkörben. Ezeknek a hackereknek volt egy szavuk a távírórendszerek titokzatos hibáira: bug-nak (bogárnak) nevezték őket. Innen ered a "bug" szó. Ez a tudatosság azonban kissé lassan szivárgott át az átlagnépességbe, még azokhoz is, akik nagyon is jól informáltak voltak.

Samuel Clemens -- írói nevén Mark Twain -- jelentős befektető volt a korszak -- de legalább is az 1918 előtti időszak -- legösszetettebb, az USA-ban szabadalmaztatott gépének. Ez volt a Paige betűszedő. A Paige betűszedő mintegy 18,000 alkatrészből áll. A szabadalmi leírása 64 oldalnyi szövegből és 271 ábrából állt. Olyan csodálatos gép volt, mert mindent tudott, amit az ember a betűszedéssel kapcsolatban -- beleértve azt is, hogy visszategye a betűt a helyére, ami nagyon bonyolult dolog volt. És Mark Twain, aki mindent tudott a szedésről, le volt taglózva ettől a géptől. Szerencsétlenségére több értelemben is, mert csődbe juttatta, és felolvasó körutat kellett, hogy tegyen, hogy visszaszerezze pénzét. És ez nagyon lényeges dolog volt a 19. század technológiájával kapcsolatban, hogy ezek a részek közti kapcsolatok a legragyogóbb ötleteket is tönkrezúzhatják, még akkor is, ha egy igazán hozzáértő ember bírálja el.

Van itt valami más is, a 20. század elejéről, ami a dolgokat csak még komplikáltabbá teszi. Az, hogy maga a biztonsági technológia lehet a veszély forrása. A Titanic tanulsága a kortársak közül sokak számára az volt, hogy annyi mentőcsónak kell, hogy mindenki számára legyen hely bennük. Ez azok életének tragikus elvesztéséből következett, akiknek nem jutott hely a csónakokban. Volt azonban egy másik eset is, az Eastland-é, azé a hajóé, ami a Chicago-i kikötőben borult fel, 1915-ben, és 841 ember halálát okozta -- 14-gyel többét, mint a Titanic. A katasztrófa oka részben az volt, hogy plusz mentőcsónakokkal szerelték fel, így a már különben is instabil hajó még borulékonyabb lett. És ez újra csak azt bizonyítja, hogy a véltetlen következményekből nem könnyű a megfelelő tanulságokat levonni. Az valóban rendszerfüggő dolog, hogy a hajót hogyan pakolták meg, hol volt a ballaszt, stb.

Így a 20. században kiderült, hogy a valóság milyen összetett, de megmutatta a dolog pozitív oldalát is. Megmutatta, hogy a fejlesztések okulhatnak a vészhelyzetekből. Tanulhatnak a tragédiákból A kedvenc példám erre -- ez nem negyon ismert, mint technikai csoda, de talán minden idők egyik legnagyobbika, a penicillin tömeggyártása a 2. világháború idején. A penicillint 1928-ban fedezték fel, de egészen 1940-ig nem állítottak elő belőle kereskedelmi, vagy orvosilag felhasználható mennyiséget. Számos gyógyszerészeti társaság dolgozott rajta. Egymástól függetlenül dolgoztak, és nem jutottak semmire. Az USA kormányzati kutatási hivatala összehívta a cégek képviselőit és azt mondta, hogy ezt pedig meg kell csinálni. És nem csak hogy megcsinálták, de két éven belül a penicillin készítése az egy literes üvegnyi adagokról a majdnem 40000 literes tartályokra nőtt. A penicillin készítés gyorsasága minden idők legnagyobb gyógyászati teljesítménye volt. Ugyancsak a 2. világháború idején történt, hogy a Nap [mikrohullámú] sugárzásának létezését a Nagy-Británniában működő radarállomások mutatták ki az interferencia tanulmányozása során. Így a bajból valami jó is származott -- haszon az elméleti és az alkalmazott tudomány számára egyaránt, és a gyógyítás számára is.

Ha most a 2. világháború utáni időszakot nézzük, a véletlen következmények még érdekesebbé válnak. A kedvenc példám erre 1976 elejéről való, amikor is felfedezték, hogy azok a baktériumok, amik a legionárius betegséget okozzák, mindig is jelen voltak a természetes vizekben, de a fűtő-, légkondicionáló- vagy szellőztető rendszerekben keringő víz bizonyos hőmérsékleten megteremtette az optimális feltételeket a Legionella bacilliusok szaporodásához. Megoldás kellett a baj elhárítására, tehát munkához láttak a vegyészek és kifejlesztettek egy olyan baktériumölőt, amelyeket azután széles körben használtak azokban a rendszerekben.

Da valami más is történt az 1980-as évek elején, valami rejtélyes járvány ütötte fel a fejét a mágnesszalag-egységek között, mindenütt USA-szerte. És az IBM, a gyártójuk egyszerűen nem tudta, hogy mit kéne tenni. Megbízták a legjobb tudósok egy csoportját, hogy vizsgálják ki az ügyet, és azt találták, hogy az összes ilyen egység a szellőzőrendszer közelében található. Az történt, hogy a batériumölő cink nyomokat tartalmazott. És ezek a cink-részecskék lerakódtak a szalagolvasó fejekre és megsértették a fejeket. Így hát a baktériumölőt átalakították. És amitől ez érdekes volt számomra, hogy ez volt az első olyan eset, hogy egy mechanikus berendezést valamilyen emberi betegség -- legalábbis közvetve -- károsított. Ez azt mutatja, hogy mennyire összetartozunk mindannyian.

(Nevetés)

Mutat ez valójában valami más érdekes dolgot is, hogy a lehetőségeink és a technika geometriai sor szerint növekednek ugyan, de szerencsétlenségünkre, a hosszú távú viselkedésük modellezésének képessége ami szintén növekszik, csak számtani sorozat szerint nő. Napjaink egyik meghatározó problémája, hogy hogyan hidaljuk át ezt a szakadékot a lehetőségek és a következmények előrejelzése között. Egy másik nagyon pozitív fejleménye a 20. századi technikának, ahogyan bizonyos negatív jelenségeknek pozitív végkifejletük lett. A Maryland-i egyetemnek két vállalkozástörténésze, Brent Goldfarb és David Kirsch néhány kivételesen érdekes kutatást végzett -- a többségük nincs még publikálva -- a nagyobb újítások történetéről. Egyben vizsgálták az összes nagyobb újítást, és azt találták, a legeredményesebb évtized, a legtöbb olyan alapvető újítás amely a lista más újításaira is hatott az általuk vizsgáltak közül -- a nagy gazdasági válság időszaka volt.

És senki nem tudja, hogy ez miért van így, de egy történet valamit megvilágít ebből. A Xerox másoló eredetéről van szó, ami a múlt évben ünnepelte 50. születésnapját. Chester Carlson, a feltaláló szabadalmi ügyvivő volt. Egyáltalán nem akart ő a szabadalmi területtel foglalkozni, de nem kapott más műszaki állást. Ez volt a legjobb állás, amit meg tudott szerezni. Bosszantotta, hogy milyen költségesek és rossz minőségűek a létező szabadalmi másolatok, így nekilátott, hogy kifejlessze a száraz fénymásolás rendszerét, amit az 1930-as években levédetett -- és ez lett az első száraz fénymásoló, ami 1960-ban került kereskedelemi forgalomba. Azt látjuk tehát, hogy valamilyen kisiklás folytán az emberek néha elhagyják eredeti pályájukat, és valami másba kezdenek, ahol a kreativitásuk kibontakozhat, így a válságnak és mindenféle szerencsétlen eseményeknek paradox módon akár inspiráló hatásuk is lehet a kreativitásra.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mindannyian a nem várt lehetőségek korszakában élünk. Gondoljunk csak a pénzügyi világra, például. Warren Buffett tanácsadója, Benjamin Graham az 1929-es pénzügyi krachban az őt ért veszteségek okán fejlesztette ki befektetés-értékelő rendszerét. És kiadott egy könyvet az 1930-as évek elején és ezt a könyvet újra és újra kiadják és manapság is alapvető tananyag. Nagyon sok fontos kreatív dolog azért történhet meg, mert az emberek okulnak a bajból.

Gondoljunk csak napjaink nagy és kis csapásaira -- poloskák, gyilkos méhek, levélszemét -- nagyon is lehetséges, hogy ezek megoldása jóval túlmutat majd az azonnali kérdéseken. Gondoljunk csak Louis Pasteur-re például, akit az 1860-as években arra kértek, hogy tanulmányozza a selyemhernyók betegségeit a selyemipar számára, és a felfedezései a bakteriális betegségek elméletének a kezdetét jelentették. Így hát gyakran bizonyos betegségek néha a követkeményük, mint pl. a selyemhernyók túltenyésztése ami akkoriban Európa problémája volt -- valami sokkal jelentősebb dolog megoldásához segíthetnek.

Ez azt jelenti, hogy másképpen kell néznünk a véletlen következményekre. Pozitívan kell tekintenünk rájuk. Látnunk kell, hogy hogyan lehetnek hasznosak számunkra. Tanulnunk kell azokból az esetekből, amiket említettem. Tanulnunk kell a Dr. Cushing esetéből, aki betegei halálát okozta a kezdeti operációi során. Kellett, hogy elkövessen hibákat, kellett, hogy legyenek tévedései. És ő gondosan tanult a hibáiból. És ennek az eredménye, hogy amikor azt mondja az angol, hogy "Ez azért nem egy agyműtét" elismerjük, hogy milyen nehéz volt bárki számára is okulni saját tévedéseiből a gyógyítás egy olyan területén, amelyben a kilátásokat annyira rossznak ítélték. És szintén emlékezhetünk arra, hogy a gyógyszergyártó cégek hajlandóak voltak összeadni tudásukat, megosztani tudásukat egy vészhelyzet leküzdésére, ami korábban soha meg nem történt. Talán hamarabb is megtehették volna.

A véletlen következmények üzenete számomra, hogy minden rosszban van valami jó.

Nagyon köszönöm.

(Taps)