Dennis vanEngelsdorp: Védőbeszéd a méhekért

Azt szeretném kérni gyorsan önöktől, hogy biccentsenek a jobb szomszédjukra, és aztán biccentsenek a bal szomszédjukra. (Nevetés) Nagy az esélye annak, hogy az elmúlt télen, ha ön egy méhcsalád lenne, ön vagy a két szomszédja közül egy, akire biccentett, elpusztult volna. Ez rengeteg méh. Ez zsinórban a második év, hogy a méhcsaládok több mint 30 százalékát, legalábbis becsléseink szerint a méhcsaládok 30 százalékát vesztettük el télen.

Namost, ez nagyon-nagyon sok méh, és ez nagyon fontos. A legtöbb veszteség ismert okokból következett be. Tudjuk, hogy vannak a varroa atkák, amelyeket behurcoltunk és rengeteg veszteséget okoztak, és van egy új jelenség, amelyről tavaly beszéltem, a kaptárelhagyás szindróma. És itt láthatunk egy domb tetejéről, múlt decemberben készült képet Central Valley-ben. És itt láthatják a karámokat, vagy ideiglenes karámokat, ahová februárig kerültek a kaptárak, és innen szállítják el őket a mandulaligetekbe. Egy dokumentumentarista, aki itt volt két hónappal utánam, úgy írta le, hogy ezek nem méhkaptárak hanem egy temető, üres fehér dobozokkal, melyekben nincsenek méhek.

Most összefoglalom a múlt év munkájának értelmét két mondatban hogy elmondjam hogy próbáltuk kideríteni hogy mi ennek az oka. Amit tudunk, hogy ez olyan, mintha a méhek elkapták volna az influenzát. És ez az influenza végigsöpört a méhek populációján. Bizonyos esetekben, tulajdonképpen a legtöbb esetben ezt az influenzát egy új vírus okozta, vagyis újonnan meghatározott, melyet izraeli akut bénulás vírusnak hívnak. Csak azért hívják így, mert egy izraeli ember fedezte fel, aki mostanra nagyon megbánta, hogy így nevezte el nyilván a burkolt célzás miatt. Úgy gondoljuk, hogy ez a vírus mindenhol jelen van. Az is világos, hogy a méhek néha más vírusokat is elkapnak, és a kérdés, amellyel még mindig küzdünk, a kérdés, ami miatt nem tudunk éjszaka aludni, hogy miért lettek a méhek hirtelen ennyire fogékonyak erre a betegségre, és miért ennyire fogékonyak a többi betegségre? Nincs meg még erre a válaszunk, és rengeteg időt töltünk azzal, hogy kitaláljuk. Azt gondoljuk, hogy talán több tényező kombinációja. Egy nagy és dinamikus csapat munkájából tudjuk, hogy sok különböző rovarirtószert mutatnak ki a kaptárban, és meglepő módon néha a legegészségesebb kaptárakban van a legtöbb rovarírtószer. És felfedezzük ezeket a nagyon furcsa dolgokat, amelyeket meg se tudunk érteni.

Ez felveti az ötletet, hogy a méhek egészségét vizsgáljuk. Ha a méhész sok kolóniát veszít el, könnyedén tudja őket helyettesíteni. És emiatt vagyunk képesek talpra állni nagy pusztulás után. Ha a tél során minden harmadik tehén elpusztulna, a Nemzeti Gárda biztosan kiszállna. De amit a méhészek tehetnek, az az, hogy ha van egy túlélt méhcsaládjuk, akkor azt két méhcsaláddá szedik szét. És amely fél kolóniában nincs méhanya, vásárolnak egyet. Postán küldik, jöhet Ausztáliából, Hawaii-ról, Floridából, és el tudjuk fogadtatni az új anyát a méhcsaláddal. Tulajdonképpen Amerika volt az első ország, ahol postán lehetett rendelni méhanyát, a postai szabályzat része, hogy ki kell szállítaniuk a méhanyát, hogy biztosan legyen elég méh az országban. Ha nem csak királynőt akarunk venni, akkor igazából vehetünk egy másfél kg-os méhcsomagot, mely szintén postán jön. A posta mindig aggódik, amikor kapnak másfél kilónyi méhet. Aztán az elpusztult kolónia helyére betelepítjük őket az üres kaptárba. Magyarul a méhészek nagyon ügyesen pótolják az elpusztult kolóniákat, és képesek voltak áthidalni ezeket a pusztulásokat. Tehát ha még el is veszítettük a méhek 30 százalékát minden évben, ugyanannyi méhcsalád volt utána az országban, körülbelül 2,4 millió kolónia.

Ez a pusztulás több szempontból is tragikus, az egyik szempont a méhész szempontja. És nagyon fontos először a méhészekről beszélni, mert a méhészek a legérdekesebb emberek, akikkel valaha találkozni fognak. Ha ez itt egy csapat méhész lenne, akkor sokféle ember lenne benne a Nemzeti Fegyver Egyesület tagjától, akinek a mottója "szabad élet vagy halál" egészen az önkifejező, csípős nyelvű San Francisco-i háztáji sertéstartóig mindenki. (Nevetés) Itt lenne az összes ember ugyanabban a helyiségben, akik mind elkötelezettek és jól megértik egymást, és mind a méhek iránti szenvedélyből vannak együtt. Van egy másik része ennek a közösségnek, akik a hivatásos méhészek, azok, akik kizárólag méhészetből élnek. Ők a legfüggetlenebb, legszívósabb, legintuitívebb, a legtalálékonyabb emberek, akikkel valaha találkozni fognak. Elbűvölőek. És mind ilyenek a világ bármely táján.

Volt szerencsém nemrég két hetet Haitin dolgozni ebben az évben. Ha valaha jártak Haitin, tudják, ez az ország egy tragédia. Úgy értem lehet száz okot felsorolni, hogy Haiti miért ilyen szegény ország, de nincs mentség a nyomorra. Viszont találkozni lehet ilyen méhészekkel, ott ismertem meg ezt a méhészt, és ő az egyik legnagyobb tudású méhész, akivel valaha találkoztam. Nem végzett iskolát de nagy a tudása. Szükségünk volt méhviaszra egy projekthez, amelyen dolgoztunk, ő annyira ügyes volt a legszebb tömb méhviaszt olvasztotta ki nekünk, amelyet valaha láttam tehéntrágyából, bádogkannával és fátyollal, amit szűrésre használt, itt ezen a réten. Nagyon lelkesítő a találékonysága.

Vagy itt van Dave Hackenberg, aki a kaptárösszeomlás szószólója. Ő az első, aki leírta ezt a jelenséget és megkongatta a vészharangot. Van egy története ezekről a kamionokról, a méheit ezeken hordja vándorolni fel és le a part mentén. Sokan beszélnek a kamionokról és a vándorméhészkedésről, és hogy ez rossz, pedig több ezer éve csináljuk ezt. Az ókori egyiptomiak is vándoroltatták a méheiket tutajon a Níluson, szóval a méhek mozgatása egyáltalán nem új dolog. Az egyik legnagyobb gond a kaptárelhagyás szindrómával kapcsolatban az a tény, hogy rengeteg pénzbe kerül az elpusztult méhcsaládok pótlása. És ezt meg lehet csinálni egy évben, talán egymás után két évben is meg lehet csinálni. De ha a kolóniák 50-80 százaléka pusztul el, akkor már nem lehet zsinórban három évet túlélni. Nagyon aggódunk, hogy elveszítjük az iparunk ezen ágazatát.

Ez sok szempontból fontos, az egyik, hogy ez a kultúra a mezőgazdaság része. A vándorméhészek Amerika utolsó nomádjai. Felpakolják a kaptáraikat és a családjukkal együtt évi egy-két alkalommal vándorolnak. Ha vesszük Floridát, Dade City Floridában, ide vándorol az összes pennsylvaniai méhész. Aztán 32 kilométerrel lejjeb ott van Groveland, ahová az összes wisconsini méhész vándorol. Ha valaha Central Valley-ben járnak februárban, menjenek be ebbe a kávézóba a Kathy and Kate's-be délelőtt tíz körül. Ide ül be az összes méhész, miután éjszaka odaszállította és lepakolta a méheit a mandulaligetekben. Ott reggeliznek mind és mindenkire panaszkodnak. Ez egy nagyon érdekes élmény és bátorítom önöket, hogy ugorjanak be ebbe az étkezdébe ebben az időszakban, mert ez egy elég alapvető amerikai élmény. Itt vannak ezek a családok, ezek a nomád családok, apáról fiúra, apáról fiúra száll, és ezek a fickók bajban vannak. Ezek nem olyan emberek, akik szeretnek segítséget kérni, miközben ők a világ legsegítőkészebb emberei. Ha az egyik elveszti az összes méhét, mert beleszaladnak a kamionjába, akkor mindenki ad neki húsz méhcsaládot, hogy segítsen pótolni az elpusztult méhcsaládjait.. Szóval ez egy nagyon dinamikus, és szerintem történelmi és izgalmas közösség, amelyben részt vehetnek.

Persze a méhek nem a méz miatt a legfontosabbak. Bár nagyon biztatom önöket, hogy mézet használjanak. Úgy értem ez a legetikusabb édesítőszer, egy nagyon életteli és érdekes édesítőszer. De a becslések szerint három falat ételből egyet közvetve vagy közvetlenül a méhek poroztak be. Szeretném illusztrálni azt, hogy tulajdonképpen ha ránézünk a tegnapi reggelimre, áfonyalé, egy kis gyümölcs, egy kis müzli később rájöttem, hogy teljes kiőrlésű kenyeret kellett volna ennem, Wonderbread, lekvárral és kávéval -- ha elvettük volna az összes hozzávalót kivéve a mandulát, azt nem szedegetném ki egyenként a müzliből, ha kivettem volna az összes alapanyagot, amelyet a méhek közvetve vagy közvetlenül beporoztak, akkor nem sok maradna a tányéron. Szóval ha nem lennének méhek, akkor nem éheznénk, de az étrendünk beszűkülne. Azt mondják, hogy a méhek számára a virág az élet forrása és a virágok számára a méhek a szerelem hírvivői.

Ez egy nagyszerű kifejezés, mert tényleg a méhek a virágok szexmunkásai. Ők, hogy mondjam, fizetnek nekik a szolgáltatásért. Virágporban és nektárban fizetnek, hogy a hímivarsejtet, azaz a pollent virágról virágra hordják. Vannak virágok, amelyek önmeddőek. Ez azt jelenti, hogy a virág saját pollenje nem képes önmagát megtermékenyíteni. Például egy almaültetvényben ültetnek egy sorba tíz almát az egyik fajtából, és egy másik fajtát mellé, amelynek különböző a virágpora. A méhek nagyon hűségesek. Amikor kirepülnek pollent gyűjteni egy virágról, akkor meg is maradnak annál a fajtánál, hogy segítsék a termékenyülést. Természetesen arra teremtettek, hogy ezt a pollent szállítsák. Statikus elektromos töltést hoznak létre, hogy a pollen rájuk szálljon, és segítenek azt szétterjeszteni virágról virágra.

Viszont a mézelő méh csak egy kisebbség. A mézelő méh nem őshonos Amerikában, a gyarmatosítók telepítették be. Igazából több méhfaj létezik, mint emlős és madárfaj együttvéve. Csak Pennsylvaniaban 150 éve végzünk felmérést a méhekről, az utóbbi három évben intenzívebben. Több mint négyszáz méhfajt írtunk le Pennsylvaniaban. Ebből harminckettőt 1950 óta nem láttak vagy azonosítottak az államban. Ez amiatt lehet, hogy nem volt jó a mintavétel, de szerintem azért sugallja, hogy valami nincs rendben a beporzó sereggel. Pedig ezek a méhek lenyűgözőek.

Itt vannak a poszméhek fent. A poszméheket euszociálisnak nevezzük: nem valódi szociális rovarok, mert csak a királynő éli túl a telet. Vagy itt vannak a karcsúméhek, amelyek olyanok, mint a kis drágakövek. Olyanok, mint a kis legyek és repkednek körbe-körbe. Vagy egy másik fajta, amelyet kleptoparazitának nevezünk, amely nagyon különleges módja azt mondani, hogy gonosz, gyilkos... mit akarok mondani... Gyilkos... Hallgatóság: Méh? Dennis vanEngelsdorp: Méh. Igen, köszönöm. (Nevetés) Ezek a méhek azt csinálják, hogy ott ülnek. Ezek magányos méhek, fúrnak egy lyukat a földbe vagy egy faágba, virágport gyűjtenek, gömbbé gyúrják és a petét erre helyezik. Ezek a méhek a lyuk körül lófrálnak, arra várnak, hogy az anya elrepüljön, bemennek, megeszik a petét és a saját petéjüket helyezik oda. Semmit se dolgoznak. Tulajdonképpen ha vannak ilyen kleptoparazita méhek a környéken, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a környezetünk egészséges mert ők a tápláléklánc csúcsán lévő méhek. És most már van egy vörös lista a beporzókról, akik miatt aggódunk, hogy kihaltak, a lista tetején sok kleptoparazita méh van, de poszméhek is. Ha önök a Nyugati Parton élnek, akkor keressék meg ezeket a weboldalakat, tényleg szükségük van emberekre, hogy poszméhek után kutassanak, mert szerintünk néhány már ki is pusztult. Vagy más fajoknál a populáció csökkent.

Nem csak a mézelő méhek vannak bajban, de az őshonos megporzó rovarokat sem értjük meg, vagy ennek a közösségnek a többi részét. Persze itt nem csak a méhek az egyedüli tényezők. Vannak más megporzó állatok, mint például a denevérek, és a denevérek is bajban vannak. Örülök, hogy méh-ember és nem denevérember vagyok, mert nincs pénz a denevérek problémáinak kutatására. Pedig a denevérek nagy ütemben pusztulnak. A fehér orr szindróma nagy denevérpopulációkat söpört el. Ha vennénk egy barlangot New York államban amiben 15 000 denevér volt, abból 1000 maradt. Pont mintha San Francisco lakossága három év alatt ennek a megyének felére csökkenne. Abszolút hihetetlen. És nincs pénz foglalkozni ezzel.

De örömmel jelentem ki, hogy tudjuk az összes ilyen állapot okát, ez az THR: Természet Hiány Rendellenesség. Szerintem az van a társadalmunkkal, hogy elfelejtettük a természettel való kapcsolatot. Ha újra kapcsolódnánk a természethez, akkor rendelkezésünkre állna az összes forrás és érdek, hogy megoldjuk ezeket a problémákat. És szerintem van egy egyszerű módja a THR gyógyításának. Ez a "Csinálj mezőt, ne gyepet!" Elvesztettük a kapcsolatot, és ez a környezethez való visszatérésnek egy csodálatos módja. Az a megtiszteltetés ért, hogy egy mező mellett élhetek egy ideje, és ez nagyon lebilincselő. Ha végignézünk a gyepek történetén, látjuk, hogy ez igazából elég tragikus. Két- háromszáz évvel ezelőtt a gyep a tekintély jelképe volt, kizárólag a nagyon gazdagok engedhettek meg maguknak ilyen zöld, tulajdonképpen sivatagokat, ez egy steril dolog. 2001-ben az amerikaiak a növényvédők 11 százalékát a gyepre használták. Az üvegházhatású gázok öt százalékát a fűnyírásnak köszönhetjük.

Hihetetlen mennyi erőforrást mozgósítunk arra, hogy gondozzuk a gyepet, ami egy teljesen haszontalan ökoszisztéma. Újra kell gondolnunk ezt az elképzelést. Igazából, ahogy láthatják, a Fehér Ház előtt régen, hogy segítsenek finanszírozni az első világháború erőfeszítéseit, juhokat legeltettek, ami talán nem lenne rossz ötlet. Nem azért mondom ezt, mert abszolút fűnyírás-ellenes vagyok. Szerintem azért van valami haszna a pázsit fenntartásának, kis léptékben, és kapunk is ehhez bátorítást. De szeretném az imént elmondott gondolatokat is megerősíteni, mert nagyon át tudja alakítani az embert, ha mezője van, vagy amellett él. Lenyűgöző a kapcsolat azokkal a dolgokkal, amit ott látunk. Ez a selyemkóró az elmúlt négy évben nőtt a rétemen. Figyelni a különböző növényeket vagy rovarokat, amelyek ezekre a virágokra szállnak, ezt látni, és hallottunk róla hogy milyen kapcsolatban lehetünk a borral, ez a társ, amely alakul, ahogy érik és különböző illatai vannak. Egy ilyen mező is egy igazi társ, ez egy soha ki nem apadó kapcsolat. Soha nem merül ki ez a társ, nem úgy, mint a bor. Biztatom önöket, hogy gondoljanak erre.

Nincs mindnyájunknak legelője vagy pázsitja, amelyet átalakíthatnánk, viszont bármikor lehet cserépben virágos rétet nevelni. Úgy tűnik a méhek a kaput nyitnak más dolgoknak is. Szóval nem azt mondom, hogy ültessenek egy rétnyi zöldet, hanem egy rétet egy cserépben. De ott vannak a városi méhészek nagyszerű közösségei, az épületek tetején, ezek a méhészek ott élnek. Ez Párizs, ahol ezek a méhészek élnek. Mindenkinek kellene tartania egy méhcsaládot, mert ez a világ leghihetetlenebb, legcsodálatosabb dolga. És ha ki akarunk gyógyulni az THR-ből, a Természet Hiány Rendellenességből, akkor ennek ez egy kiváló módja. Szerezzenek kaptárt és növesszenek virágos rétet. és nézzék, ahogy az élet visszatér az önök életébe. Ezzel, azt hiszem azt tudjuk elérni, ha így teszünk, biztosak lehetünk, hogy a jövőnkben -- a tökéletesebb jövőnkben -- benne lesznek a méhészek, a méhek és a mezők. És ez az utazás, az átalakulás útja jön el amint nő a mezőnk és méhészkedünk vagy nézzük az ott élő őshonos méheket - ez nagyon izgalmas dolog. Remélem önök is megtapasztalják és remélem mesélnek majd nekem egyszer erről. Nagyon köszönöm, hogy itt voltak. Köszönöm szépen.