David Brooks: A társas lény

Amikor megkaptam a mostani munkámat, kaptam egy jó tanácsot, minden nap meginterjúvolni három politikust. És annyi politikusokkal való érintkezés után megmondhatom, hogy így vagy úgy, de az összes érzelmileg labilis. Olyanjuk van, amit csak úgy nevezek, hogy szófosó elmezavar, vagyis annyit beszélnek, hogy magukat kergetik vele az őrületbe. (Nevetés) De amilyük van, az a hihetetlenül jó szociális készség. Ha találkozol velük, rád hangolódnak, a szemedbe néznek, elfoglalják a személyes teredet, megmasszírozzák a fejedet.

Sok hónappal ezelőtt vacsoráztam egy republikánus szenátorral, a belső combomon tartotta a kezét az egész étkezés alatt -- meg-megszorítgatva. Egyszer -- évekkel ezelőtt -- láttam Ted Kennedy-t és Dan Quayle-t találkozni a Szenátus szószékénél. Jóban voltak, megölelték egymást, egymással nevetgéltek, és az arcuk ilyen közelre volt egymástól. És mozogtak és nyomultak egymásra és fel-le mozgatták a karjukat egymáson. Gondoltam magamban: "Menjetek szobára. Senki nem kíváncsi erre." De jók a szociális képességeik.

Egy másik eset: A legutóbbi választásokon Mitt Romney-t követtem nyomon New Hampshire-ben. Éppen kampányolt az öt tökéletes fiával: Bippel, Chippel, Rippel, Zippel, Lippel és Dippel. (Nevetés) És bemegy egy kis étterembe. Szóval bemegy az étterembe, bemutatkozik egy családnak, "Hé, melyik faluból vannak New Hampshire-ban?" Aztán leírta a házat, amit birtokol a falujukban. És jár körbe a teremben, és aztán mire elhagyja az éttermet, majdnem mindenkivel, akivel épphogy csak megismerkedett, tegeződik. Gondoltam magamban, "Najó, ez aztán a szociális készség."

De az ellentmondás az, hogy amikor a legtöbbjük politizáló módba kapcsol, a szociális érzékenységük eltűnik és elkezdenek úgy beszélni, mint egy könyvelő. Szóval a karrierem folyamán egy sor mulasztással foglalkoztam. Közgazdászokat küldtünk a Szovjetúnióba privatizálási tervekkel, mikor éppenhogy felbomoltak, és ami igazán hiányzott, az a társadalmi bizalom. Katonailag elfoglaltuk Irakot, elhanyagolva a kulturális és pszichológiai tényeket. Volt egy pénzügy-szabályozó rendszerünk olyan feltételezések alapján, hogy a kereskedők racionális lények, akik soha nem csinálnak hülyeséget. 30 évig foglalkoztam iskolaügyi reformokkal, és mást sem csináltunk, mint átrendeztük a bürokrácia dobozait -- kísérleti iskolák, magániskolák, iskolai utalványok -- de egymás után jöttek a csalódást keltő eredmények. És tény, hogy az emberek azoktól az emberektől tanulnak, akiket szeretnek. És ha nem az egyéni kapcsolatokról beszélünk tanár és diák között, nem arról a valóságról beszélünk, mert az a valóság kitörlődik a törvényhozó folyamataink során.

Ez tehát engem a következő kérdéshez vezet: Miért van az, hogy a világ legszociálisabb emberei teljesen embertelenekké válnak, amikor törvényekről gondolkodnak? És arra a következtetésre jutottam, hogy ez egy nagyobb problémának a tünete. Annak, hogy századokig azt a nézetet örököltük az emberi természetről, ami azon az elven alapul, hogy osztott személyiségek vagyunk, hogy az értelem el van választva az érzelmektől és hogy a társadalom egészen odáig halad, hogy az értelem el képes nyomni a szenvedélyeket. És ez ahhoz a nézethez vezetett az emberi természetről, hogy racionális egyének vagyunk, akik egyértelmű módon reagálnak az ingerekre. És ez olyan világnézetekhez vezetett, ahol az emberek fizikai elveket próbálnak használni az emberi viselkedés mérésére. És ez egy hatalmas csonkot idézett elő, egy felszínes nézetet az emberi természetről.

Nagyon jól tudunk beszélni az anyagi dolgokról, de nagyon rosszak vagyunk érzelmekből. Nagyon jól tudunk beszélni képességekről és biztonságról és egészségről, és nagyon rosszul beszélünk személyiségről. Alasdair MacIntyre, a híres filozófus azt mondta, "Vannak elképzeléseink az ókori erkölcsökről, mint erény, becsület, jóság, de már nincs meg nekünk a rendszer, amivel összekapcsolhatnánk őket." S ez tehát egy felszínes úthoz vezetett a politikában, de ugyanakkor egy egész sor emberi törekvésben is.

Látható ez abban, ahogyan felneveljük a gyerekeinket. Ha elmegyünk egy általános iskolához délután háromkor és nézzük, ahogy kijönnek a gyerekek, negyvenkilós hátizsákkal a vállukon. Ha elfújja őket a szél, úgy néznek ki, mint bogarak a hátukra fordulva. Látjuk ezeket a kocsikat begurulni -- általában Saabok és Audik és Volvók, mert bizonyos kerületekben társadalmilag elfogadott luxuskocsival járni, amíg olyan országokból jönnek, amik ellenségesek az USA külpolitikájával szemben -- addig rendben. A gyerekeket ezek a lények veszik fel, akiket én csak úgy hívok, über-anyukák, akik igencsak sikeres karriernők, akik szabadságra mennek, hogy elintézzék, hogy a gyerekük a Harvardra kerüljön. Rendszerint meg lehet mondani, ha über-anyukákról van szó, mert tulajdonképpen kevesebbet nyomnak, mint a saját gyerekeik. (Nevetés) Szóval a megtermékenyités pillanatában apró fenékgyakorlatokat hajtanak végre. A babák kicsusszanak, és mandarin szókártyákat mutogatnak nekik.

Hazakocsikáznak, és felvilágosultakká akarják nevelni őket, úgyhogy elviszik őket a Ben & Jerry fagylaltgyárba, amelynek saját külpolitikája van. Egyik könyvemben viccelődtem, hogy Ben & Jerry-nek készítenie kéne békepárti fogkrémet -- nem öli meg a bacikat, csak megkéri őket, hogy távozzanak. Jó üzlet lenne. (Nevetés) Aztán elmennek a Whole Foods-hoz a csecsmőtápjukért. És Whole Foods egyike azoknak a progressziv közérteknek, ahol mindegyik pénztáros úgy néz ki, mintha az Amnesty International-től kölcsönözték volna. (Nevetés) Megveszik ott ezeket a hínár-alapú harapnivalókat, úgynevezett Veggie Booty-t leveles kellel, azoknak a gyerekeknek, akik így jönnek haza: "Anya, anya, szeretnék valami harapnivalót, ami segít megelőzni a végbélrákot."

(Nevetés)

Úgyhogy a gyerekek felnőnek egy bizonyos módon, lemérhető teljesítmény-karikákon ugrálnak keresztül -- felvételi előkészítő, oboa, foci edzés. Bejutnak a legjobb egyetemekre, jó állásokat kapnak, és néha sikeresek lesznek egy felszínes módon, és egy halom pénzt keresnek. És néha láthatóak üdülőhelyeken, mint Jackson Hole vagy Aspen. És elegánsak és karcsúak lesznek -- nem igazán van combjuk; csak két elegáns vádlijuk van egymás tetején. (Nevetés) Megszülik a saját gyerekeiket, és elérik a genetikai csodát azzal, hogy gyönyörű emberekkel házasodnak, úgyhogy a nagymamáik úgy néznek ki, mint Gertrude Stein, a lányaik meg úgy, mint Halle Berry -- nem tudom, hogy csinálják. Odaérnek, és rájönnek, hogy most divatos olyan kutyákat tartani, amik harmad olyan magasak, mint a plafon, És tartják ezeket a szőrös 73 kilós kutyákat -- úgy néznek ki, mint a velociraptorok, mind Jane Austen szereplők után elnevezve.

És aztán amikor megöregednek, nem igazán gondoltak ki egy életfilozófiát, de eldöntötték, hogy "Mindenben sikeres voltam, most már csak nem fogok meghalni." És tehát személyes edzőket vesznek fel, veszik a Cialist, mint a mentacukrot. Láthatóak fenn a hegyeken. Sífutást végeznek a hegyre fel olyan bősz arccal ami mellett Dick Cheney úgy néz ki, mint Jerry Lewis. (Nevetés) És elsuhannak az ember mellett, olyan, mintha apró vas-mazsola hagyná le az embert, ahogy felfelé megy.

(Nevetés)

És tehát ez az élet része, de nem az egész élet. És az utóbbi pár év alatt szerintem mélyebb betekintést nyertünk az emberi természetbe és mélyebb betekintést abba, hogy kik vagyunk. És nem teológián vagy filozófián alapszik, hanem az elme tanulmányozásában, a kutatás mindezen területeiben, az idegtudósoktól kezdve a kognitív tudósokig, magatartás-közgazdászok, pszichológusok, szociológia, forradalmasítjuk mindazt, amit tudunk az öntudatról. És mikor mindezt összegezzük, egy új nézőpontot kapunk az emberi természetről. És távol a hideg, materialista nézőponttól a természetről, ez egy új humanizmus, egy új bűvölet. És azt gondolom, amikor összegezzük ezt a kutatást, három fontos betekintéssel kezdünk.

Az első betekintés az, hogy amíg az öntudat írja a fajtánk önéletrajzát, a tudatalatti végzi a munka nagy részét. Egyszóval úgy fogalmazhatunk, hogy az emberi elme egy perc alatt millió információt bevehet, amiből tudatosan csak 40-ről tud. És ez furcsaságokhoz vezet. Egyik kedvencem az, hogy a Dennis nevűeknek aránytalanul nagyobb esélyük van arra, hogy fogorvosok legyenek, és a Lawrence nevűek pedig ügyvédek, mert tudatalatt olyan dolgok felé vonzódunk, amik ismerősen hangzanak, ezért is neveztem el a lányomat Az Egyesült Államok Elnöke Brooks-nak. (Nevetés) Egy másik eredmény, hogy a tudatalatti, távol attól, hogy buta és szexualizált, igazából elég értelmes. Szóval az egyik legnehezebb kognitív feladat a bútorvásárlás. Igazán nehéz elképzelni egy szófát, hogy hogy fog kinézne a házunkban. És ezt úgy kell csinálni, hogy végignézzük a bútorokat, megemésztjük őket magunkban, eltereljük a figyelmünket, aztán pár nappal később megérzés alapján választunk, mert tudatalatt már mindezt kitaláltuk.

A második betekintés, hogy az érzelmek vannak a gondolkodásunk központjában. Azok az emberek, akiknek szélütésük vagy léziójuk van az agy érzelem-feldolgozó részeiben, nem túlzottan okosak, sőt, néha eléggé tehetetlenek. És e terület óriása itt van ebben a teremben ma este, és holnap reggel tart beszédet -- Antonio Damasio. És az egyik dolog, amit megmutatott nekünk, hogy az érzelmek nem függetlenek az értelemtől, sőt, az értelem alapja, mert ők mondják meg, hogy mit tartunk értékesnek. És tehát az érzelmek értelmezése és művelése a bölcsesség egyik központi tevékenysége.

Nos, középkorú férfi vagyok; nem igazán vagyok hozzászokva az érzelmekhez. Egyik kedvenc agyas történetem ezekről a középkorú férfiakról szól. Beteszik őket ebbe az agyi képalkotó gépbe -- ez egyébként apokrif, de nem érdekel -- és horrorfilmeket nézettek velük, és aztán el kellett mesélniük, mit éreznek a feleségük iránt. És az agy képek egyformák voltak mindkét tevékenység közben. Merő terror. Szóval nekem érzelmekről beszélni olyan, mint Gandhinak a falánkságról, de ez a központi szervező folyamata a gondolkodásunknak. Megmondja nekünk, hogy mit véssünk emlékezetbe. Az agy egy élet érzelmeinek a feljegyzése.

És a harmadik betekintés az, hogy elsődlegesen nem magunknak való egyének vagyunk. Társas lények vagyunk, nem racionális lények. Kapcsolatokból emelkedünk ki, és mélyen egymásba fonódunk. És amikor meglátunk egy másik embert, rekonstruáljuk a saját elménkben, hogy mit látunk az ő elméjükben. Amikor egy autósüldözést nézünk egy filmben, majdnem olyan, mintha mi lennénk egy autósüldözésben. Amikor pornót nézünk, egy picit olyan, mint a szeretkezés, bár valószinűleg nem olyan jó. És látjuk ezt, amikor szerelmesek sétálnak az utcán, amikor egy tömeget, Egyiptomban vagy Tunéziában, elkap egy érzelmi járvány, a mély egymásba fonódás. És ez a forradalom abban, hogy kik vagyunk, ad nekünk egy más perspektívát, szerintem, a politikáról, egy más látószöget, legfőképpen, az emberi erőforrásról.

A francia felvilágosodás gyermekei vagyunk most. Hisszük, hogy az értelem az képességek legmagasabbika. De úgy gondolom, ez a kutatás mutatja, hogy a brit felvilágosodás vagy a skót felvilágosodás, David Hume-mal, Adam Smith-el, igazából jobb kapaszkodót ad ahhoz, hogy kik vagyunk -- hogy az értelem sokszor gyenge, és az érzelmeink erősek, és hogy az érzelmeink gyakran megbizhatóak. És ez a munka helyrehozza kultúránknak ezt az előítéletét, ezt a dehumanizáló előítéletet. Egy mélyebb megértést ad nekünk arról, hogy mit jelent igazán, nekünk ebben az életben boldogulni. Amikor emberi erőforrásra gondolunk, könnyen lemérhető dolgokra gondolunk -- mint például jegyek, érettségi, diplomák, iskolában töltött évek száma. Igazából boldogulásunkat, azt, hogy értelmes életet éljünk a mélyebb dolgok teszik ki, dolgok, amikre nem is igazán van szavunk. És hadd soroljak fel egy pár dolgot, aminek a megértéséhez szerintem ez a kutatás vezet minket.

Az első adottság az elmébe-látás -- a képesség, hogy behatolunk más emberek elméibe, és megtudjuk mit tudnak felajánlani. A csecsemők ezzel a képességgel születnek. Meltzoff, aki a Washington egyetemen tanít egy 43 perces baba fölé hajolt. Kinyújtotta a nyelvét a baba felé. A baba visszanyújtotta neki a nyelvét. A babák arra születnek, hogy behatoljanak a mama elméjébe, és letöltsék, amit találnak -- a modelljüket a valóság értelmezésére. Az Egyesült Államokban a babák 55%-a mély, kétirányú beszélgetést folytat a mamával, és modelleket tanulnak más emberekhez való kapcsolódáshoz. És azok az emberek, akiknek van modelljük a kapcsolatteremtéshez, hatalmas lépéselőnnyel kezdik az életet. Tudósok a Minnesota egyetemen végeztek egy kutatást, amiben meg tudták jósolni 77%-os pontossággal, 18 hónapos korban, hogy ki fog leérettségizni, az alapján, hogy kinek volt szoros kötődése a mamához. A gyerekek 20%-ának nincs meg ez a kapcsolata. Ők azok az úgynevezett elkerülő gyerekek. Nehezen kapcsolódnak másokhoz. Úgy élik végig az életet, mint szélsodorta vitorláshajók -- közelebb akarnak kerülni az emberekhez, de nincs meg a modelljük arra, hogy hogyan. És ez egy képesség a tudás felszippantására, egyik embernek a másiktól.

A második készség az egyensúly. Az a képesség, hogy higgadtan fel tudjuk fedezni a saját elménk elfogultságait és hibáit. Nos például, túlbizakkodott gépek vagyunk. A professzoraink 95%-a állítja, hogy átlagon felüli tanárok. Az egyetemisták 96%-a mondja, hogy átlagon felüli szociális készségeik vannak. A Time magazin megkérdezte az amerikaikat: "Benne van a pénzkeresők felső 1%-ában?" Az amerikaiak 19%-a benne van a pénzkeresők felső 1%-ában. (Nevetés) Ez amúgy egy nem-hez kötött tulajdonság. A férfiak kétszer gyakrabban fulladnak meg, mint a nők, mert a férfiak azt hiszik, át bírják úszni a tavat. De néhány ember tudatában van a saját előitéleteinek, a saját túlbizakodottságának. Episztemológiai szerénységük van. Elfogulatlanok maradnak a kétértelművel szemben. Hozzá tudják igazítani a végkövetkeztetések erejét a bizonyíték erejéhez. Kíváncsiak. És ezek olyan tulajdonságok, amik gyakran függetlenek az IQ-tól.

A harmadik tulajdonság a medes, úgy is mondhatjuk, hogy talpraesettség -- egy görög szó. Egyfajta érzékenység a fizikai környezetre, a környezetben előforduló minták felismerése -- a lényeg meglátása. Egyik kollégám a Times-nál írt egy igazán jó sztorit az Irakban lévő katonákról, akik végignéztek egy utcán, és valahogy érzékelni tudták, hogy van-e robbanóeszköz vagy akna az utcán. Nem tudták megmondani, hogy csinálták, de fáztak, hideget éreztek, és gyakrabban volt igazuk, mint sem. A harmadik az, amit úgy hívhatunk, szimpátia, a képesség, hogy csoportban tudjunk dolgozni. És ez borzasztóan hasznos, mert a csoportok okosabbak, mint az egyének -- és élőben, egymással dolgozó csoportok okosabbak, mint az elektronikusan kommunikálók, mert a kommunikáció 90%-a non-verbális. És egy csoport hatékonysága nem a csoport IQ-jától függ, hanem attól, hogy mennyire jól kommunikálnak, milyen gyakran váltják fel egymást párbeszédben.

Aztán beszélhetünk az egybeolvadás képességéről. Bármely gyerek mondhatja, hogy "Tigris vagyok", és úgy tesz, mint egy tigris. Annyira alapvetőnek látszik. De igazából, rendkívül bonyolult venni az "én" fogalmát és a "tigris" fogalmát, és egybeolvasztani őket. De ez az újitás forrása. Amit Picasso tett, például, az volt, hogy vette a nyugati művészetet és az afrikai maszkokat, és egybegyúrta a kettőt -- nem csak a geometriájukat, hanem a bennük lévő erkölcsi rendszereket is. És ezek, még egyszer, olyan képességek, amik nem mérhetőek.

És az utolsó dolog, amit említeni fogok az az úgynevezett limerencia. És ez nem egy képesség, hanem egy hajtóerő és motiváció. A tudatos elme éhezi a sikert és presztízst. A tudatalatti elme éhezi a transzcendencia azon pillanatait, amikor a koponya határai eltűnnek, és elveszünk egy kihívásban vagy feladatban -- amikor a kézműves elveszik a saját művében, amikor a természetjáró egynek érzi magát a természettel, amikor a hivő egynek érzi magát Isten szeretetével. Ez az, amire a tudatalatti elme éhezik. És sokunk érzi ezt a szerelemben, amikor a szerelmesek egynek érzik magukat.

És az egyik legszebb leírása annak, amit találtam ebben a kutatásban, arról, hogy hogyan hatolnak egymásba az elmék, egy nagyszerű teoretikus és tudós írta, Douglas Hofstadter a neve, az Indiana egyetemről. A feleségét Carolnak hívták, és egy csodálatos kapcsolatuk volt. Amikor a gyerekeik öt és két évesek voltak, Carolnak szélhűdése volt és egy agy tumora, és hirtelen meghalt. És Hofstadter írt egy könyvet, "Egy furcsa hurok vagyok" címmel. A könyv során leír egy pillanatot, csupán hónapokkal Carol halála után -- meglátja a felesége képét a kandallópárkányon, vagy a hálószobája komódján.

És ez az, amit írt: "Ránéztem az arcára, és olyan mélyre néztem, hogy olyan volt, mintha a szemei mögött lennék. És rögvest azon kaptam magam, hogy ahogy hulltak a könnyeim, azt mondom: "Az vagyok én. Az vagyok én." És azok az egyszerű szavak visszahozták sok régebbi gondolatomat a lelkek egybeolvadásáról egy magasabb szintű létbe, arról, hogy a mindkettőnk lelkének magjában egyforma remények és álmok vannak a gyerekeinkért, arról, hogy azok a remények nem külön vagy eltérő remények, de csupán egy remény, egy tiszta dolog, ami mindkettőnket meghatározott, ami egy egységbe kovácsolt minket -- az a fajta egység, amit csak homályosan sejtettem, mielőtt megházasodtam és gyerekeim lettek. Rájöttem, hogy, bár Carol meghalt, a lelkének lényege egyáltalán nem halt meg, hanem nagyon is határozottan élt az én agyamban."

A görögök azt mondják, megszenvedjük utunkat a bölcsességig. A szenvedésén keresztül Hofstadter megértette, mennyire mélyen egymásba vagyunk fonódva. Az elmúlt 30 év politikai bukásain keresztül, rá kellett jönnünk, úgy gondolom, mennyire felületes a nézetünk az emberi természetről. És most, ahogy szembenézünk a felületességgel, és a hibákkal, amik a tehetetlenségünkből származik, hogy megéljük a létünk mélységeit, jön ez a forradalom az öntudatban -- ezek az emberek, megannyi területről, vizsgálják a természetünk mélységeit, és eredményül hozzák ezt az elbűvölő, új humanizmust. És amikor Freud felfedezte a tudatalatti érzését, óriási hatással volt a korabeli hangulatra. Jelenleg egy még pontosabb látomást fedezünk fel a tudatalattiról -- arról, hogy kik vagyunk legbelül. És egy csodálatos és beható és humanizáló hatással lesz a kultúránkra.

Köszönöm.

(Taps)