Daniel Tammet: A megismerés különböző módjai

Tudós vagyok, pontosabban magasan működő autisztikus tudós. Ez ritka állapot. Még azok között is ritka, akik olyanok, mint én, hogy tudják magukról, és ráadásul nyelvtehetségek. Nagyon gyakran előfordul, hogy akivel találkozom, és megtudja ezt rólam, egyfajta zavarba jön. Látom az illető szemében. Kérdeznének valamit. Gyakran az történik, hogy a végén nem bírják tovább magukban tartani, és kibökik: " Ha megmondom a születési dátumom, meg tudod mondani, hogy a hét melyik napján születtem?" (Nevetés) Vagy köbgyököket említenek, esetleg megkérnek, hogy mondjak fel egy hosszabb számot vagy szöveget. Remélem, megbocsátják, ha ma nem adok itt elő Önöknek egy egyszemélyes tudós-showt. Ehelyett a köbgyököknél és születési dátumoknál valami sokkal érdekesebb dologról fogok beszélni -- valamiről, ami véleményem szerint sokkal mélyebb és fontosabb a munkánál.

Röviden az érzékelésről akarok beszélni. Amikor Anton Csehov színdarabjait és novelláit írta, melyekkel később híres lett, tartott magánál egy jegyzetfüzetet, amibe lejegyezte észrevételeit, melyeket az őt körülvevő világból merített -- apró mozzanatokat, amiket más talán nem vesz észre. Valahányszor Csehovot olvasok, az emberi élet egyedi megközelítését, tudatosul bennem, hogy miért lettem író. Könyveimben az érzékelés természetét tárom fel, és azt, hogy az észlelés különböző formái különböző megismeréshez és a dolgok különböző értelmezéséhez vezetnek.

Itt van három kérdés a munkám kapcsán. Találgatás helyett most megkérem Önöket, hogy a következők láttán egy percig fejükben és szívükben engedjenek szabad utat megérzéseiknek és zsigeri ösztöneiknek. Itt van például ez a matematikai példa. Érzik, hogy a számsoron hova esik a megoldás? Vagy vegyük az idegen szót és a hangokat. Kapiskálják az Önök felé tárulkozó jelentésmezejét? És amennyiben költészetről van szó, miért használja a költő a mezei nyúl szót az üregi nyúl helyett? Azért teszem fel ezeket a kérdéseket, mert úgy hiszem, hogy a személyes érzékelésünk a kulcsa annak, hogy hogyan sajátítunk el egy tudásanyagot. Sokkal inkább esztétikai bírálat, mintsem absztrakt érvelés útján formálódik mindaz, amiről később azt mondhatjuk, hogy ismerünk. Én szélsőséges példa vagyok erre.

Az én esetemben a szavak és számok világa összemosódik a színek, érzelmek és személyiségek világával. Ahogy Juan mondta, ez az az állapot, amit a tudósok szinesztéziának neveznek, az érzékek közötti szokatlan átjárás. Itt vannak a számok 1-től 12-ig, ahogyan én látom őket -- minden számnak megvan a maga formája és jellege. Az egyes egy fehér fénycsóva. A hatos egy icipici és nagyon szomorú fekete lyuk. A vázlatok most itt fekete-fehérek, de az elmémben színesen jelennek meg. A hármas zöld. A négyes kék. Az ötös sárga.

Festeni is szoktam. Ez az egyik festményem. Két szám szorzata. Háromdimenziós formák, melyeknek középen alkotott része egy új formát alkot, a szorzat összegét. Mi van a nagyobb számokkal? Nos, a Pi-nél, vagyis a matematikai állandónál nagyobbat nemigen találunk. Végtelen alak -- szó szerint örökké tart. Ezen a képen a Pi első 20 tizedesét festettem meg, a színeit és a hozzájuk társuló érzelmeket és anyagukat vontam össze egyfajta gördülő numerikus tájképpé.

Nem csak a számokat látom színekben. Számomra a szavaknak is van színük, érzelmeik és anyaguk. Ez a Lolita című regény nyitómondata, írója, Nabokov maga is szinesztéziás volt. Itt Önök is láthatják, hogyan segít alliteráció létrehozásában az, ahogy érzékelem az L hangot. Egy másik példa: kicsit matematikaibb. Kíváncsi vagyok, észreveszi-e Önök közül valaki, A nagy Gatsby című film mondatát hogy szerkesztették. A szótagok sora -- wheat (búza), egy; prairies (prérik), kettő; lost Swede towns (eltűnt svéd városok), három -- egy, kettő, három. Nagyon kellemes érzetet kelt az elmében, és segít jól hangzó mondatot alkotni.

Térjünk vissza a kérdésre, amit egy perce feltettem Önöknek. 64 szorozva 75-el? Ha van Önök közt olyan, aki sakkozik, az biztosan tudja, hogy a 64-es négyzetszám, és ezért van az, hogy a sakktáblákon nyolcszor nyolc, azaz 64 mező van. Ez is mutatja számunkra, hogy képzeletünk és érzékelésünk összefügg. Mi van a 75-össel? Nos, ha a 100-asra gondolunk, ha a 100-asra mint négyzetre gondolunk, a 75-ös így nézne ki. Ilyenkor azt kell csinálni, hogy a két képet fejben összerakjuk -- valahogy így. a 64-ből 6400 lesz. Így a jobboldali sarokban nem kell semmit kiszámolni. Keresztben négy, felfele és lefele négy-- az 16. A végösszeget tehát úgy számoljuk ki, hogy 16, 16 és 16. Sokkal könnyebb, mint ahogy az iskolában tanították a matekot, biztos vagyok benne. Ez 16, 16, 16, 48 4800 -- 4000, a végeredmény. Ha tudjuk, hogy kell csinálni, akkor könnyű.

(Nevetés)

A második kérdés egy izlandi szó. Feltételezem, hogy nem sokan tudnak Önök közül izlandiul. Leszűkítem hát a találatokat kettőre. Hnugginn: ez most vidám szó, vagy szomorú szó? Mit mondanak? Rendben. Vannak, akik azt mondják, vidám. Legtöbben, az emberek többsége szerint szomorú. És valójában az a jelentése, hogy szomorú. (Nevetés) Miért mutatja azt a statisztika, hogy az emberek többsége szerint egy szó, a jelenlegi esetében szomorú, más szó esetében nehéz? Az én elméletem az, hogy egy adott nyelv úgy fejlődik, hogy a hangok illenek, megegyeznek a hallgató szubjektív, személyes intuitív tapasztalatával.

Nézzük meg a harmadik kérdést. Ez John Keats versének egyik sora. A szavak, csakúgy, mint a számok, a világunkat alkotó tárgyak, események és erőviszonyok közötti alapvető kapcsolatot fejezik ki. Magától értetődik, hogy nekünk, mint a világban jelen levőknek, ezeket a kapcsolatokat életünk folyamán intuitív módon kell felfognunk. A költők más művészekhez hasonlóan ezekkel az intuitív megértésekkel játszanak. A mezei nyúl szó hangzása az angol nyelvben kétértelmű. Jelenthet hajszálat is -- szálat, amely a fejből nő. Ha erre gondolunk -- Hadd tárjam Önök elé ezt a képet -- a szálak a sebezhetőséget jelképezik. A legkisebb mozdulatra, mozgásra, és érzelemre is válaszolnak. Egy olyan légkörben találjuk tehát magunkat, mely sebezhető és feszültséggel teli. Adott tehát maga a mezei nyúl, mint állat -- nem macska, nem kutya, hanem mezei nyúl -- Miért pont mezei nyúl? Gondoljunk a megjelenítésére, ne a szóra, a képre. Azokra a nagyon hosszú fülekre, az óriási lábakra, és akkor ösztönösen érezni fogjuk, milyen az, amikor elugrabugrál vagy remeg.

Remélem tehát, hogy sikerült ebben a néhány percben kicsit bemutatni, hogy hogyan látom a dolgokat, és megmutatni, hogy a szavaknak lehet színe, érzelme, számoknak formája és személyisége. Világunk gazdagabb, tágasabb, mint amilyennek leggyakrabban látszik. Remélem, sikerült felkeltenem Önökben a vágyat, hogy új szemüvegen keresztül lássák a világot.

Köszönöm.

(Taps)