Örülök, hogy itt lehetek! Kösz a meghívást, megtiszteltetés. Jó lenne olyasmikől beszélni, amik érdekelnek, de sajnos azt gyanítom, hogy ami engem érdekel, azt kevés más ember tartja izgalmasnak. A kitűzőm szerint csillagász vagyok. Nagyon jó lenne csillagászatról beszélni, De kétlem, hogy az atmoszferikus radiatív transzferről, vagy a fény Jupiter légkörében történő polatizációjáról szóló előadásom akár egy buszmegállónyi embert érdekelne. Tehát ezekről nem beszélek. (Nevetés)
Izgi lenne olyasmiről is beszélni mondjuk, ami 1986 és 1987 között történt amikor egy hekker próbált a hálózatunkba betörni a Lawrence Berkeley Labs-nál. Én meg elkaptam őket, erre kiderült, hogy az akkori szovjet KGB volt, akik információt loptak-adtak-vettek... Nagyon szívesen beszélnék erről... és muris lenne.. de most, 20 évvel mindezek után... A számtech biztonság - őszintén megvallva - untat. Fárasztó. Én-
Amikor először csinálunk valamit, az tudomány. Másodszorra mérnökösködés. Harmadszorra már csak technikus az ember. Én tudós vagyok. Ha valamit egyszer megcsináltam, azonnal másba kezdek. Tehát erről nem beszélek. arról sem fogok beszélni, ami az első könyvemből, a Silicon Snake Oil-ból egyből lejön mindenkinek, nem is beszélve a másodikról, arról meg aztán főleg nem, hogy miért nem hiszem, hogy a számítógép iskolába való.
Úgy érzem körülleng minket ez a gigantikus és bizarr ötlet, hogy több számítógépre van szükség a sulikban. Tudják, mit mondok? Nem! Nem! Vigyék ki és tartsák távol őket az iskoláktól! Na erről is szeretnék beszélni, de az érv olyan magától értetődő mindenki számára aki végigült egy általános negyedikes órát, hogy még belemenni sem érdemes -- De akár tévedhetek is ebben. Meg minden másban amit mondtam. Szóval ne tessék visszaolvasni a disszertációmat. Valószínűleg az is tele van hantával.
Ez szép és jó, de úgy öt perce már összeszedtem miről akarok beszélni. (Nevetés) És ha egy pillantást vetnek itt rá, láthaják, hogy a hüvelyujjamra a jövőt írtam. Tehát most a jövőről kellene beszélnem, nem? De az érzésem az, hogy engem kérdezni a jövőről bizarr, mert már ősz vagyok, tehát elég lökött dolog lenne, hogy én beszéljek a jövőről. Az igazság az, hogy ha tényleg érdekel valakit, milyen lesz a jövő, ha tényleg tudni akarnak a jövőről, felejtsék el a technikusokat, tudósokat és fizikusokat. Áh! Felejtsék el a programozókat.
Nem, ha kíváncsiak, milyen lesz a társadalom 20 év múlva, kérdezzenek egy óvónőt. Ők tudják. És ha már itt tartunk, ne csak bármelyiket hanem egy tapasztaltat kérdezzenek. Ők tudják, milyen lesz a társadalom egy generációval később. Én nem. És sejtésem szerint sok más jövendőmondó sem igazából. Na persze, mindannyian meg tudjuk álmodni a sok gizmót, ami akkor itt lesz, de számomra nem a tárgyak a jövő. Számomra az a kérdés, hogy milyen a lesz a holnap társadalma, amikor a srácok már ma is rakétasebességgel SMS-eznek, és temérdek órát töltenek a képernyő előtt, de még soha nem voltak együtt tekézni.
A változás itt van, és a változás, ami itt van nem a szoftverben történik. De én nem erről fogok beszélni. Szeretnék, mert jó muri lenne, de én arról akarok beszélni, amit most csinálok. Mit is csinálok most? Ja! A másik, amiről beszélni szeretnék, az itt van. Itt van mindjárt. Látható? Az egyoldalú dolgokról szeretnék beszélni Hogy én mennyire szeretnék egyoldalú dolgokról beszélni! Én ugyanis imádom a Möbius-szalagokat. Nemhogy imádom, de azon kevesek közé tartozom, ha nem én vagyok az egyetlen, aki Klein-kancsókat gyárt. Parancsoljanak, lehet ámuldozni. Ez itt egy Klein-kancsó. Persze vannak akik sokatmondóan pillantanak felém, és azt mondják magukban: "Persze, mindent tudok róla." Egyoldalú. Olyan üveg, aminek a belseje a külseje. Térforgata sincs. Nem orientálható. Csudás tulajdonságai vannak. Ha fognak két Möbius-szalagot, a közös széleiket összevarrják, akkor egy ilyet kapnak, én meg üvegből készítem őket. És én erről is szívesen beszélnék, De nem igazán van mit -- -- mondanom ilyenkor. (Nevetés)
(Chris Anderson: Meg vagyok fázva!)
De viszont. A "D" a "TED"-ben persze a Design rövidítése. Két hete esett meg -- hogy kicsi, közepes és nagy Klein-kancsókat gyártottam eladásra. De amit ezúttal csináltam -- s örömömre szolgál, hogy itt oszthatom meg először a nagyközönséggel: egy Klein-kancsó borosüveg. ami ugyan négy dimenzióban semennyi folyadékot nem tartalmazhatna, mégiscsak képes rá. Mert az univerzumunknak csak három térkivetülése van. S éppen ezért.... alkalmas rá, hogy folyadékot tartsunk benne. Szóval roppant -- ez a klassz darab. Egy hónap az életemből. De bármennyire is szeretnék topológiáról beszélni, most nem fogok. (Nevetés)
Beszélek inkább anyukámról, aki múlt nyáron megboldogult. Képeket gyűjtött rólam, ahogy az anyák szokták. Belőné ezt itt valaki? S én meg nézegettem az albumot, s volt neki egy képe, amin ott állok -- nos, ülök, 1969-ben egy csomó tárcsa előtt. Nézem, te szentséges ég, ez én vagyok! Az elektromos zenei stúdióban dolgoztam akkor! Technikusként javítgattam, bütyköltem a SUNY Buffalo zenestúdióban. És húúú! Ősmasina. Mondom magamban, tényleg! Tiszta időutazás.
Nem sokkal ezután találtam egy másik képet is az albumában magamról. Ez itt persze én vagyok. Ez az ember pedig Robert Moog, a Moog szintetizátor feltalálója, aki múlt augusztusban elhunyt. Robert Moog nagylelkű, kedves és kivételes képességű tervezőmérnök volt. Zenész, aki a saját életéből időt szánt a tanításomra, egy elsőéves kis senkiére a SUNY Buffalo-nál. Felbumlizott Trumansburg-ból tanítani és nem is csak a Moog szintiről, ott ültünk -- Akkoriban fizikát tanultam. 1969, 70, 71 lehetett. Fizikát tanulunk. Fizikát tanulok, ő meg azt mondja, "Helyesen teszed. De nehogy leragadj az elektro zenénél, ha fizikát akarsz művelni" Mentorált. Odajött. Órákat töltött velem. Ajánlólevelet írt, hogy bekerülhessek a doktori képzésre. Háttérben a biciklim. Ez a kép egyébként egy barátom nappalijában készült. Bob Moog átjött egy egész rakat felszereléssel a hátán hogy nekem és Greg Flintnek dolgokat mutogasson. Üldögéltünk, a Fourier-transzformációkról beszélgettünk Bessel-, és modulációs transzfer függvényekről, meg hát ilyenekről. Bob múlt nyáron esett halála szörnyű veszteség mindannyiunknak. Robert Moog minden egyes zenészre tagadhatatlan befolyással volt. (Taps) És most elmondom, mit fogok csinálni. Amit csinálni fogok -- Szerintem felismerik a torzított szinusz hullámot, majdnem teljesen háromszögű ezen a HP oszcilloszkópon.
Háh, zsír. Átpattanthatok ide, ugye? Gyerekek. Gyerekekről fogok beszélni -- nem baj? Ide van írva, hogy "gyerekek", és én arról beszélni akarok. Eldöntöttem ugyanis, hogy nekem legalábbis, Nem elég nagy a fejem. Úgyhogy lokálisan gondolkodom és lokálisan cselekszem. Érzésem szerint a legjobb, ha nagyon, nagyon lokálisan segítek a dolgokban. Szóval PhD ide, diploma oda, és a szokásos bla-bla. Erről beszéltem iskolai tanároknak úgy egy évvel ezelőtt. S egyikük...többük is kérdezte tőlem: "Akkor meg miért nem tanítasz?" Erre én: "Hát tanítok én egyetemistákat -- alapképzésen meg posztgraduálison is." Nem, mondták, "Ha annyira odáig vagy a kölykökért, miért nem vagy itt a frontvonalon? Ha ekkora a szád, ezt vállald be."
Igaz. Igaz. Heti négy nap természettudományt tanítok nyolcadikosoknak. Nem csak ihol-néhol. Ne-ne-ne-ne-ne-nem. Névsort olvasok. Ebédeltetek. (Taps) Nem -- ne, ne, nem kell tapsolni. Komoly meggyőződésem, hogy ez mindnyájuknak jót tenne. Nem csak felbukkanni egy órán néha-néha. Egész hetes tanítás. Oké, a munkaidőm ¾-ében csinálom, de az is elég. Azt mondtam a diákjaimnak: "Figyeljetek, egyetemi szintű fizikát fogok tanítani Számtan nuku. Azt kivágom. Nem kell hozzá trigonometria. Csak a nyolcadikos szintű algebra. és komoly kisérleteket csinálunk. Semmi "nyissátok ki a könyvet a 7. fejezet szöveges feladatainál". Mi most igazi fizikával foglalkozunk." És azt gondolom, most is ezt kell csinálnom. (Magas hang)
Ja, mielőtt bekapcsolnám, az egyik dolog, amit három hete az órámon csináltunk -- Oh, ez itt lencsén keresztül van, lencsét meg többek között. a fénysebesség mérésére használtunk. A diákjaim El Cerritoban -- persze az én segítségemmel, és egy teljesen lepukkant oszcilloszkóppal lemérték a fény sebességét. 25 százalékot tévedtünk. Hány nyolcadikost ismernek, aki már lemérte életében a fénysebességet? Ezenfelül hangsebességet is mértünk. Imádnám lemérni a fény sebességét itt. Teljesen rá voltam állva és azt gondoltam "Ember," kikezdtem a felsőbb hatalmakkal, és lemérem a fény sebességét. Teljesen rá vagyok állva. Teljesen. De erre kisült, hogy itt úgy 10 perce van az embernek felpakolni! És nincs rá időm. Szóval legközelebb, talán. Majd akkor lemérem a fényt!
Addig is, mérjünk hangsebességet! Nos, az egyértelmű módja ennek az, ha valamiről visszaveretjük a hangot és a visszhangra figyelünk. De valószínűleg -- egyik diákom, Ariel azt mondta, "Nem mérhetnénk le a fénysebességet a hullámegyenlettel?" Azt pedig ugye mindenki tudja, mi a hullámegyenlet: frekvencia szorozva hullámhosszal ... egy konstans. Frekvencia fel, hullámhossz le. Hullámhossz fel, frekvencia le. Tehát ha van egy hullámunk -- itt ni, ez az érdekes -- Felmegy a hangmagasság, akkor sűrűsödik. Lemegy a hangmagasság, akkor szétterül. Ugye? Ez szimpla fizika. Erre mindannyian emlékeznek nyolcadikból, ugye? Amit viszont nem mondtak a fizikatanárok -- nyolcadikban -- pedig kellett volna -- bár mondták volna -- hogyha beszorozzák a frekvenciát a hullámhosszal akár fény, akár hang esetében akkor egy konstans lesz az eredmény. És ez a konstans a hang sebessége. Tehát hogy lemérhessük a hangsebességet, csak a frekvenciáját kell ismernünk. Mi sem egyszerűbb. Pont itt van egy frekvenciaszámláló. Állítsuk be az "A" hang környékére, ez felette van. Na, most nagyjából jó. Most már tehát tudom a frekvenciát. 1.76 kilohertz. Megmérem a hullámhosszát. És ha most egyszerűen odateszek egy másik sugarat, ami ugyebár én vagyok, ahogy beszélek, igaz? Tehát ha megszólalok, azt látják a képernyőn. Most ideteszem, s ahogy távolodom a hangforrástól, észreveszik majd a spirált. A vagi rángások. Haladunk a hullám egyes pontjain át, és így jelenik meg. Akik fizikusok Önök között, szinte látom a kételkedést a szemükben.. Még egy kis kitartást kérek. (Nevetés)
A hullámhossz megméréséhez, csak meg kell mérnem a távolságot innen, idáig. Egy teljes hullám. Innentől idáig tart a hanghullám hossza. Most pedig ideteszek egy mérőszalagot, lemérem és elmozdítom idáig, 20 centiméternyit mozdítottam el. 0.2 méter innen idáig, 20 centiméter. OK, menjünk vissza Elmo bácsihoz. Tehát azt mondjuk, hogy a frekvencia 1.76 kilohertz, vagyis 1760. A hullámhossz 0.2 méter volt. Találjuk ki mennyi is ez. (Nevetés) (Taps) 1.76 szorozva 0.2, az annyi mint 352 m/s. És ha megnézik egy könyvben, igazából 343. De itt, macerás berendezéssel, pocsék üdítővel -- le tudtuk mérni a hang sebességét -- nem is rosszul. Egész jól.
De mire is akarok kilyukadni. Menjünk vissza ehhez a millió éves képemhez. 1971-ben járunk, folyik a vietnámi háború, "Szentséges ég!" Fizikát tanulok: Landaut, Lipschitzet, Resnicket és Hallidayt. Félévi ZH, megyek hazafelé. Zavargás van a kampuszon. Zavargás! Hé, Elmóról ennyit. Kikapcs. Szóval zavarognak a kampuszon A rendőrség meg pont engem üldöz, mi? Sétálok a kampuszon. Odajön a zsaru, rám néz és így szól: "Te! Te diák vagy." Fegyvert ránt. BENG! Egy Pepsis üveg méretű könnygázpatron elszáll a fejem mellett. Zsumm! Be is lélegzem, alig kapok levegőt. A zsaru pedig puskával üldöz. Le akar ütni a puskatussal! Erre én: "Pucolni kell innen!" Rohanok át a kampuszon, ahogy lábam bírja. Beugrok a Hayes Hall-ba. Az olyan harangtornyos épület. A zsaru utánam. Üldöz egy emeletet, kettőt, hármat. Bekerget egy terembe. A harangtorony bejárati folyosójára. Bevágom az ajtót, mászom felfelé, elhaladok a hely mellett, ahol egy inga jár. Arra gondolok, jaja, A hossz négyzetgyöke arányosan viszonyul a periódushoz. (Nevetés)
Folytatom a mászást, visszamegyek. Odaérek egy helyre, ahogy egy tipli levált. Van ott egy óra, tikktakktikktakk, Az idő visszafelé halad, mivel benne vagyok. Lorenz-kontrakciók és az einsteini relativitás jár a fejemben. Felérek, ott egy hely, messze hátul, ahova ilyen falétrán kell felmászni Fent kidugom a fejem, a kupola van előttem. Egy dóm, tudják, azok a három méteresek. Kinézek, látom, ahogy a zsaruk a diákfejeket ütlegelik, Könnygázt lőnek, téglák röpködnek. Felteszem magamnak a kérdést. Mit keresek én itt? Miért vagyok itt? Aztán eszembe jut, amit a gimis angoltanárom mondott. Hogy amikor a harangot öntik, feliratot is vésnek rá. Szóval lekaparom a galambpiszkot az egyik harangról és jól megnézem. Azt kérdeztem magamtól, miért vagyok itt?
Úgyhogy most azt mondom el, hogy mi volt odavésve a Hayes Hall-i harangra: "Egy az igazság. Épp ezért tudomány és vallás törtessen, hogy az emberiség előretörhessen, Sötétségből a világosságba. Szűk látókörből a megértésbe, előítéletből a toleranciába. Az Élet hív bennünket, Hogy menjünk csak, s tanuljunk. Nagyon szépen köszönöm.
You can share this video by copying this HTML to your clipboard and pasting into your blog or web page. This video will play with subtitles.
You either have JavaScript turned off or have an old version of the Adobe Flash Player. To view this rating widget you
need to get the latest Flash player.
If your browser allows only "trusted sites" to execute Javascript, you should add the "googleapis.com" domain to your whitelist to allow our Flash detection to work properly.
Got an idea, question, or debate inspired by this talk? Start a TED Conversation.
Clifford Stoll megragadja közönségét energetikus, gyorstüzelésű anekdotáival, megfigyeléseivel, kalandjaival - és egy tudományos kísérlettel. Elvégre, ahogy maga mondja, tudós: "Ha egyszer valamit megcsináltam, azonnal másba kezdek"
Astronomer Clifford Stoll helped to capture a notorious KGB hacker back in the infancy of the Internet. His agile mind continues to lead him down new paths -- from education and techno-skepticism to the making of zero-volume bottles. Full bio »
Translated into Hungarian by Péter Levente Soós
Reviewed by Robert Toth Dr
Comments? Please email the translators above.
19:24 Posted: Jun 2006
Views 16,973,580 | Comments 3040
17:18 Posted: Feb 2007
Views 305,644 | Comments 54
15:14 Posted: Dec 2007
Views 4,982,445 | Comments 371
Just follow the guidelines outlined under our Creative Commons license.
This comment will be attributed to . Not ? Sign Out.