Charles Elachi a marsjárókról

Gondoltam kezdem azzal, hogy megmutatom, kik alapították a Jet Propulsion Laboratoryt (JPL). Szárnyaló képzeletű, kalandvágyó kölykök voltak, vegyi anyagokat kotyvasztottak a Calthechen, és várták, hogy melyik robban nagyobbat. Nem ajánlom, hogy ezt most kipróbálják. Persze, hogy sikerült a levegőbe repíteni egy sufnit, így a Caltech elküdte őket az Arroyóhoz, hogy inkább ott teszteljenek.

Hát itt van az első öt alkalmazott, amint látják, épp teaszünet közben. Amint említettem, kalandvágyó emberek voltak. Egyikük, amelyikük egy szektaszerűség tagja is volt nem messze innen, Orange Grove-ban, sajnálatos módon fel is robbantotta magát, miközben próbált rájönni, melyik vegyi anyag volna a legjobb. Ez tehát nagyjából képet ad arról, hogy milyen emberekről is van itt szó. Most már próbáljuk nem felrobbantani magunkat.

Ezt szerettem volna megmutatni. Tippeljenek, a képen melyik a JPL munkatárs! Én is így akartam jönni ma reggel, de nagyon hideg volt, így gondoltam jobb, ha visszaveszem az ingemet. De amiért fontosnak tartottam megmutatni ezt a képet: nézzék, merre néznek a többiek, és ő hova néz. Akárhova néznek mások, te nézz egy másik irányba, és csinálj valami teljesen mást. Ebben a szellemben munkálkodunk.

Hadd osszak meg Önökkel egy Ralph Emerson idézetet, amit az egyik kollégám kitett az irodám falára! "Ne arra menj, amerre az ösvény vezet. Fordulj inkább arra, ahol még nincs kitaposva, és vágj új utat!" És Önöknek is ez ajánlanám: nézzék meg, mit csinálnak mások, és fogjanak bele valami teljesen másba. Nem érdemes egy kicsit javítani azon, amivel már más foglalkozik, ez nem vezet messzire.

A korai években rengeteget dolgoztunk a rakétafejlesztésen, de azért buliztunk is rendesen. Az egyik parti pár évvel ezelőttről. De 50 éve hatalmas változás történt. A Szputnyik sikere után amerikai műholdat is sikerült fellőni, ezt látják a bal oldali képen. És ezzel egy 180°-os fordulatot tettünk: rakétafejlesztésből felfedezésbe. Ez a váltás pár év alatt lezajlott, és most egy világelső szervezet vagyunk, űrkutatást végezve az Önök nevében.

De mindennek során is emlékeztetnünk kellett magunkat arra, hogy néha akadhatnak buktatók. Amint látják, az alsó képen a rakéta felfelé kellett volna induljon, de valahogy félresikerült a dolog. Ezt hívjuk úgy, hogy "Misguided Missile" [eltévedt lövedék]. Ugyanakkor, hogy ezt megünnepeljük, megalapítottunk egy rendezvényt, a "Miss Guided Missile"-t [egy szépségversenyt].

Minden évben ünnepeltünk és szavaztunk, volt verseny, parádé, meg minden. Most már nem annyira illendő ez, bár páran mondják, hogy csináljuk még, de manapság szerintem ez nem való. Inkább valami komolyabbat találtunk ki. A Rose Bowlra [futball bajnokság] beneveztünk mi is egy ilyen mozgószínpaddal. A játékból ennyi maradt. A jobb oldalon pedig ott a marsjáró, tesztelés alatt, mielőtt átvittük volna Cape [Canaveral]-ra a kilövéshez. Ezek azok a marsjárók amik jelenleg a Marson vannak. Ez körülbelül képet ad arról, hogy milyen vidámabb és komolyabb dolgokkal foglalkozunk. Amint mondtam, egy rövid videót is mutatok egyik kollegánkról, hogy lássák, milyen tehetségekkel dolgozunk.

Morgan Hendry: A "Beware of Safety" [Vigyázz! Biztonság] egy instrumentális rock banda. Inkább a kísérleti irányba megyünk el. Egyrészt ott a jazz improvizálós része, de ott a rock kemény pörgése is. Elektronikus és akusztikus zenét vegyítve keresünk elvontabb hangzásokat élő előadáshoz. A zene az egyik felem, a másik pedig a legkirályabb buli. A JPL-ben dolgozom a következő marsjárón. A legjobb mérnökökben, akiket ismerek, ott van ez a fajta művészi hajlam. Azt kell tenned, amit igazán tenni akarsz! És bárki azt mondja, hogy nem tudod megcsinálni, ne hallgass rá. Lehet, hogy igazuk van -- én kétlem. Mondd meg hova menjen, és csináld, amihez kedved van! Morgan Hendry vagyok. Én vagyok a NASA.

CE: A játékból ismét a komolyabb dolgokra fordítva a szót, az emberek mindig kérdezik, miért kutatunk? Miért ez a sok projekt, miért akarunk felfedezni? Nos, én elég egyszerűen gondolkodom erről. Ugyebár 13 milliárd évvel ezelőtt volt az ősrobbanás, talán hallottak egy kicsit a világegyetem kialakulásáról is. Valahogy mindeki képzeletét megragadja, de legalábbis sokakét, hogy ebből az ősrobbanásból alakult ki ez a csodálatos világ, amiben élünk.

Kinéznek, és látják ezt a sok szépséget, az életet, ami körülvesz minket, intelligens embereket, mint Önök vagy én, akik beszélgetnek egymással. Minden az ősrobbanással kezdődött. A kérdés az, hogy hogyan? Hogyan alakult ki minden, hogyan született az univerzum? Hogyan keletkeztek a galaxisok és a bolygók? Miért van olyan bolygó, amelyiken kialakult az élet? Sok ilyen van? Minden csillag körüli bolygón van vajon élet? Végülis mindannyian csillagporból születtünk. A csillagokból indultunk el, csillagpor vagyunk. Legközelebb, ha nagyon levertek, álljanak a tükör elé, és mondják, hogy "Hé, hiszen egy csillagot látok!" A por részét nem kell kiemelni a dolognak. De tényleg, csillagporból vagyunk.

Tehát amit a kutatásainkkal el akarunk érni, az nem más, mint megírni a könyvet arról, hogyan keletkezett a mai világ. És a legelső, vagy legegyszerűbb célpontunk a felfedezéshez a Mars. A fő indok, amiért a Mars különös figyelmet érdemel, az a közelsége. Mindössze hat hónapba telik odaérni. 6-9 hónap, időszaktól függően. Némiképp a Földhöz hasonló bolygó. Picit kisebb, de a Mars szárazföldi felülete kb. annyi, mint a Földé, ha nem vesszük figyelembe az óceánokat. Vannak sarkvidékei. Légköre kicsit ritkább, mint a mienk, van időjárása is. Tehát bizonyos mértékig nagyon hasonló, és itt láthatnak egy, a Grand Canyonhoz hasonló domborzati mintát; ez a Mars Grand Canyonja. Olyan, mint a földi Grand Canyon, csak sokkal nagyobb.

Kb. akkora, mint az USA. Vulkánokat is találunk ott. Ez itt az Olympus Mons, egy hatalmas vulkáni lemez a bolygón. Magasságát tekintve, a Mount Everesttel összehasonlítva látható, hogy milyen magas is a az Olympus Mons az Everesthez képest. Szinte törpe mellette a mi földi Everestünk. Ez nagyjából képet ad a bolygó tektonikus illetve vulkanikus aktivitásáról. Nemrég földcsuszamlást is észleltünk, ebből is látszik, mennyire Föld-szerű. Tehát dinamikus bolygóról van szó, ma is zajló geológiai folyamatokkal.

A marsjárókkal kapcsolatban sokan kérdezik, hogy mit is csinálnak mostanában. Megmutatom. Ez egy hatalmas kráter. A geológusok imádják a krátereket, mert olyan, mintha egy hatalmas gödröt ásnánk a talajba, épp csak megússzuk az ásás részt, és máris láthatjuk, mi van a felszín alatt. Ez pedig a Victoria-kráter, méretben lefedne pár futballpályát. A bal felső sarokban egy apró, pici, sötét pöttyöt láthatnak. A képet az egyik műhold készítette. Felnagyítva láthatjuk a kis robotunkat a felszínen. Ezt tehát fentről készítettük, ráállítottuk a kamerát a területre, és láttuk a robotot odalent. A műholdak és a robotok által készített képeket kombinálva tudunk itt kutatni: fentről megfigyeljük a nagyobb területeket, utána pedig odaküldjük a közlekedő robotot, hogy járjon körül egy konkrét helyet.

Jelen pillanatban a robot lefelé tart ezen a kráteren. Amint említettem, a geológusok imádják a krátereket. Ennek az az oka, amit Önök is láthatnak a Grand Canyonban, ha arra járnak: jól megifgyelhetők a rétegek. Ezek a rétegek elárulják, milyen volt a felszín millió évekkel ezelőtt, 10 millió, 100 millió évvel ezelőtt, és lerakódások is vannak rajtuk. Ha meg tudjuk vizsgálni ezeket a rétegződéseket, az olyan, mintha egy könyvből olvasnánk ki, hogy mi történt a múltban azon a helyen.

Itt láthatjuk a kráter falán a rétegeket, ahol a robot épp lefelé tart, és méréseket készít a jellemzőkről, elemzi a kőzetet, és halad lefelé a völgyben. Namármost egy ilyen lejtőn lefelé hajtani némiképp kihívás. Ha ott lennének, nem indulnának neki. Mi azonban alaposan leteszteltük ezeket a marsjárókat, mielőtt leküldtük őket (azaz ezt a robotot), és gondoskodtunk róla, hogy minden működjön.

Amikor legutóbb itt voltam, nem sokkal a landolás után, ha jól emlékszem kb. 100 nappal utána, meg voltam lepődve azon, hogy egyáltalán 100 napig kibírták ezek a robotok. Nos, itt vagyunk, négy évvel később, és még mindig üzemelnek. Most mondhatnák, hogy Charles, maga becsapott minket, de ez nem így van. Tényleg azt hittük, hogy kb. 90 vagy 100 napig fogják bírni, mert napelemmel működnek, és a Marson rengeteg a por, így arra számítottunk, hogy a robotokon felgyülemlik majd a por és nem lesz elég napenergiánk a melegítésükhöz.

Mindig azt mondom, hogy nem rossz, ha okosak vagyunk, de néha nem árt egy kis szerencse sem. És éppen ránk talált. Kiderült, hogy alkalmanként porördögök haladnak át a bolygón, ahogy itt is látni, és amikor a robothoz érnek, egyszerűen leporolják. Mintha egy teljesen új robotunk lenne. Pontosan emiatt ennyire tartósak. Nyilván alaposan megterveztük őket, de pontosan emiatt lehetséges az, hogy még mindig üzemelnek, és küldik a mérési adatokat. Namármost ez a két robot lassan kezd öregedni. Tudják, az egyiknél egy első kerék beakadt, nem működik, ezért azt találtuk ki, hogy visszafelé vezetjük. A másiknak meg köszvényes a válla, nem túl jól működik, ezért ilyen furán mozog, így ebben az irányban is tudjuk mozgatni a kart. De még mindig folyamatosan generálják az adatokat. Mindeközben a tudományos körökön kívül is sokaknak felkeltették az érdeklődését ezek a robotok, így gondoltam megmutatok egy videót arról, hogy hogyan tekintenek mások ezekre a marsjárókra.

Hadd folytassam tehát ezzel a rövid videóval! Egyébként ez a klip elég pontosan mutatja be a négy évvel ezelőtti leszállást. [Video]: Oké, ejtőernyő irányba állt. Oké, légzsákok bevetése. Nyitva. Kamera. Már van is képünk. Hurrá! CE: Valahogy így történt a houstoni irányítóteremben. Pontosan így. Video: Hát ha van itt élet, akkor a hollandok megtalálják. Mit csinál? Mi az? Nem rossz.

CE: Következőként hadd mutatssam be egy kicsit a bolygó szépségét! Amint korábban említettem, nagyon hasonlított a Földhöz, látni a homokdűnéket. Akár azt is mondhattam volna, hogy ezek a képek a Szaharában készültek valahol, és elhitték volna, de igazából a Marson készültek. Az egyik különösen érdekes terület számunkra az északi régió a Marson, a sarkvidék közelében, mert itt látunk jégpsapkákat, amelyek összemennek és kiterjednek, hasonlóan az észak-kanadaiakhoz. Meg akartuk vizsgálni -- sokféle jeges alakzatot látunk rajta -- , meg akartuk vizsgálni, hogy tulajdonképpen miből van ez a jég, és mi lehet beleágyazva -- esetleg szerves anyagok?

Tehát egy szonda, a Phoenix, úton van a Marshoz, és 17 nap, 7 óra és 20 másodperc múlva le fog szállni -- állítsák be az órájukat. Május 25-én, az itteni, nyugati parti idő szerint 5 óra környkén le fogunk szállni egy másik bolygóra. Ez egy kép az űrszondáról a Marson, s ha esetleg lemaradnának a műsorról 17 nap múlva, megmutatok egy kicsit abból, hogy mi fog történni.

Ezt hívjuk 7 perc rettegésnek. Az a terv, hogy leásunk a talajba, mintákat veszünk, betesszük őket egy sütőbe, felmelegítjük, és megvizsgáljuk, hogy milyen gázok jönnek ki belőlük. Ezt a robotot 9 hónapja indítottuk útjára. 20.000 km/h-val közelítünk, és 7 percen belül óvatosan talajt kell érnünk, vigyázva, hogy ne sérüljön meg a robot.

Ben Cichy: A Phoneix az első Mars Scout program. Elsőként próbál majd az északi sarkvidéken landolni, és ez az első projekt, ami megpróbál majd vizet érinteni egy másik bolygó felszínén.

Lynn Craig: Ahol van víz, legalábbis a Földön, ott van élet is, így elképzelhető, hogy ezen a területen valamikor volt élet.

Erik Bailey: Az leszállás elsődleges célja, hogy egy 20.000 km/h-val száguldó űrszondát rendkívül rövid idő alatt, biztonságosan lefékezzen. BC: Belépünk a Mars légkörébe. 110 km-re vagyunk a felszín felett. A leszállóegység egy biztonságos burokban van.

EB: Majdnem úgy néz ki, mint egy fagyitölcsér.

BC: Az elején található a hővédő pajzs, ez a csészealjszerű dolog, egy centi vastag fedővel az elején, ez a hőpajzs. Ez egy igen különleges lezárás, ez a fedő fog védelmet nyújtani a rázós légkörbe lépés során.

Rob Grover: A súrlódás itt már jelentős, és ezt a légkörben való áthaladás során előnyünkre tudjuk fordítani. BC: Innentől kezdődik a lassítás, 20.000 km/h-ról 1500 km/h-ra.

EB: A külső rész majdnem annyira felhevülhet, mint maga a Nap.

RG: A hővédő pajzs hőmérséklete elérheti az 1500°C-t.

EB: A belső rész nem melegszik fel ennyire, nagyjából szobahőmérsékletre csak. Richard Kornfeld: Egy adott időközben ki tudjuk nyitni az ejtőernyőt.

EB: Ha túl korán nyílik ki, tönkremehet. Az anyag és a varrás szétszakadhat. Ez nem lenne jó.

BC: Az ejtőernyő kinyitása utáni 15 mp-ben 1500 km/h-ról a viszonylag lassú 400 km/h-ra csökkentjük a sebeséget. A hővédő pajzs már nem kell, hogy megvédjen a légkörbe lépés erejétől, így megszabadulunk tőle, s az űrszonda először érintkezik a marsi légkörrel.

LC: Miután ledobtuk a hőpajzsot és kiengedtük a lábakat, a következő lépés annak megállapítása radarral, hogy milyen messze van a Phoenix a talajtól.

BC: A belépési sebességünkből már 99%-ot veszítettünk. Tehát kb. az út 99%-ánál tartunk. De az utolsó 1%, ahogy az lenni szokott, a legnagyobb kihívás.

EB: Most el kell dönteni, hogy a robot mikor dobja el az ejtőernyőt.

BC: 200 km/h-s sebességnél a robot leválik a leszállóegységről, nagyjából 1 km-re a felszíntől. Ez két Empire State Building egymásra rakva.

EB: Ekkor leválik a hátsó héjról, és szabadesésbe kezd. Félelmetes pillanat: rengeteg mindennek kell lezajlania nagyon rövid idő alatt. LC: Szabadesésben van tehát, de a beavatkozókat is használnia kell annak beállítására, hogy a megfelelő pozícióban landoljon.

EB: Beindítja a hajtóműveket, majd óvatosan lelassít és érintkezik a talajjal.

BC: A Föld és a Mars olyan messze vannak egymástól, hogy a jelátvitel több, mint 10 percig tart. A légkörbe lépés, ereszkedés és leszállás pedig 7 perc alatt lezajlik. Mire megkapjuk a jelet, hogy a légkörbe lépés elkezdődött, már vége is az egésznek.

EB: A robotot a lehető legönállóbbra építettük, hogy biztonságosan le tudjon szállni magától.

BC: A légkörbe lépés, ereszkedés és leszállás műszakilag rendkívül nagy kihívás. A feladat rájönni arra, hogy egy űrben száguldó szondát számtalan trükk alkalmazásával hogyan tudunk a Mars felszínére ereszteni 0 km/h végsebességgel. Fantasztikusan izgalmas probléma és hatalmas kihívás.

CE: Remélhetőleg pontosan így fog történni, ahogy itt láttuk. Feszült pillanat lesz, az biztos, ahogyan nézzük majd, hogyan száll le a robot egy másik bolygóra.

Hadd folytassam azzal, hogy még mivel foglalkozunk! Folyamatban van a következő, Marsra szánt közlekedő robot tervezése is. Elmesélném egy kicsit, hogy milyen lépésekből is áll ez. Elég hasonló egy normál terméktervezési folyamathoz. Ahogy korábban láttuk a Phoenix esetében, számolni kell a hővel, amit el kell majd viselni. Különböző anyagokat, formákat vizsgálunk meg. Általánosságban értve nem próbálunk meg a vásárló kedvére tenni. A fő cél egy hatékony, működő gép megalkotása.

Először is szeretnénk, ha a munkatársaink a lehető legkreatívabbak lennének. Szeretünk a művészeti központ közelében lenni. Igazság szerint egy képzett művész, Eric Nyquist, egy meghökkentő kiállítást rendezett be a fő tervezőszobába, az űrszonda szobába, hogy az emberek gondolkodása felpezsdüljön. Van egy rakás Legónk is. Amint említettem, ez egy játszótér felnőtteknek, ahol leülhetnek, és próbálkozhatnak mindenféle alakzattal és kialakítással.

Majd egy kicsit komolyabbra fordulnak a dolgok, jön a számítógépes tervezés, CAD/CAM, a mérnökökkel és tudósokkal, akik ismerik a hőtant, tervezést, légköri viselkedést, ejtőernyőket, minden ilyesmit, és egy csapatban közösen megtervezik a robotot egy bizonyos szintig, hogy lássák, megfelel-e a követelményeknek. A jobb oldali képen is látható, hogy figyelembe kell vennünk a célbolygó környezetét. Ha a Jupiter a cél, akkor egy nagy sugárzású környezettel kell számolni, nagyjából olyan erős sugárzással, mint egy atomreaktor belsejében.

Képzeljék csak el, hogy bedobják a számítógépüket egy atomerőmű kellős közepébe, és még ott is működnie kell. Hát ilyen és ehhez hasonló kihívásokkal kell megküzdeni. Ha légköri belépésre kerül sor, akkor ejtőernyőteszteket is kell végezni. Az egyik videóban láttuk a szétszakadt ernyőt. Ha ilyen történne, akkor elég rossz napunk lenne! Úgyhogy tesztelni kell, mert szuperszonikus sebességeknél kell majd használni az ernyőt. Hihetetlen sebességgel száguldunk, és ezekkel tudunk lelassulni. Tehát mindenféle tesztet kell végeznünk. Nagyjából érzékelhetik a méretét itt, az emberekhez képest akik alatta állnak.

A következő lépésben prototípusokat gyártunk, és a JPL laboratóriumban teszteljük őket, a Mars udvaron. Rugdossuk, ütjük, hajigáljuk őket, hogy megtudjuk, hogyan és hol károsodnának. Majd visszalépünk egy lépést, és megépítjük a tényleges robotot és végrehajtjuk a tényleges repülést. A következő marsjáró akkora lesz, mint egy autó. Ez a nagy pajzs amit látunk kívül egy hővédő pajzs, ami védelmet nyújt majd. Jövőre épül meg, és egy év múlva júniusban fogjuk felküldeni. Ebben az esetben, mivel a robot nagy méretű, nem tudtunk légzsákokat használni. Tudom, hogy többen azt mondták, hogy a légzsák egy elég szuper megoldás volt. Sajnos ez a robot viszont tömegét tekintve tízszer akkora, mint az elődei, vagy háromszor akkora. Tehát légzsákok kihúzva. Mást kell kitalálnunk arra, hogy hogyan landoltassuk. Nem akartuk csak felhajtás segítségével leereszteni, hogy ne szennyezzük be nagyon a talajt, azt szerettük volna, ha egyből a lábaira áll.

Ezt a remek ötletet találtuk ki, amit itt a Földön a helikoptereknél is alkalmaznak. Kb. 30 m-ig ereszkedik, majd lebegni kezd, és a lebegő daru leereszti a talajra. Remélhetőleg ez így is fog történni. Ez a robot igazából egy vegyész lesz. Miközben körbejár a felszínen, a kőzetek kémiai összetételét fogja vizsgálni. Lesz egy karja, amivel mintákat tud majd venni, beteszi őket egy dobozba, felaprítja és elemzi őket. Ha olyasmibe ütközik, amit nem ér el, mert túl magasan van mondjuk egy sziklán, akkor lézerrel megporlaszt egy kis kőzetdarabot, és így meg tudja vizsgálni a belsejét. Egy kicsit olyan, mint a "Csillagok háborúja" igaziban. Ez tényleg valóság. Illetve, hogy segítsük Önöket, a társadalmat, még reklámokra is alkalmas lesz, betanítjuk koktélok szervírozására is a Marson. (Nevetés)

Hát ilyen és ehhez hasonló vidám dolgokat művelünk a Marson. Folytatom a "Gyűrűk urával", bemutatom, hogy errefelé miket csinálunk. Két dolog egyből nyilvánvaló. Az egyik, hogy csodálatos bolygó -- a gyűrűivel és egyebekkel nagyon szép. De a kutatók számára a gyűrűk azért is különlegesek, mert tulajdonképpen a naprendszer kialakulását modellezik kicsiben. A tudósok egy része úgy tartja, hogy amikor a Nap összeomlott és keletkezett, a törmelék nagy része gyűrűbe rendeződött körülötte, majd a gyűrű részecskéi összetömörültek és nagyobb köveket alkottak, s így alakultak ki a bolygók.

Tehát a Szaturnusz vizsgálatával tulajdonképpen a naprendszert kutatjuk kicsiben, mintha egy próbadarab lenne. Hadd mutassam meg, hogyan is néz ki a Szaturnusz-rendszer. Repüljünk először is a gyűrűk fölé. Egyébként ez mind igazi felvétel. Nem animáció. Ezek a képek a Szaturnusz körül keringő szondával, a Cassinivel készültek. Jól látszanak a részletek a gyűrűkben, ezek részecskék. Néhol összegyűlnek és nagyobb egységeket alkotnak. Ezért vannak üres sávok, mert kisebb holdak alakulnak ki azon a körön. Látszik, hogy a gyűrűk elég nagyok. Igen, egyik irányban hatalmasak, másik irányban pedig papírvékonyak. Itt a gyűrűk árnyéka látszik a bolygón. Itt az egyik hold, ami így alakult ki. Tehát egy papírvékony, több százezer km-es keringő területről van szó.

Rengetegféle hold alakul ki, mindegyik különböző és különleges. Annak kutatása, hogy miért néznek így ki, tízévekre leköti a kutatókat, akik próbálják megindokolni a kutatási költségeket. Két hold kiemelt figyelmet érdemel. Egyikük az Enceladus. Ez a hold jégből formálódott, és körülötte keringve is vizsgáltuk. Tehát jég. De akadt valami igen bizarr rajta. Nézzék ezeket tigriscsíknak nevezett vonalakat -- amikor föléjük repültünk, hirtelen hőmérsékletemelkedést tapasztaltunk. Ezek a csíkok melegebbek, mint a bolygó többi része.

Miután elrepültünk mellette, visszanéztünk, és taláják ki, mit láttunk. Gejzíreket! Ez a Szaturnusz Yellowstone-ja. Jégsugarak lövellnek ki a bolygóból, ami annyit jelent, hogy valószínűleg egy óceán van a felszín alatt. Valamilyen dinamikus hatás eredményeképpen ezek a gejzírek kilövellnek belőle. Azért mutattam ezt a kis nyilat itt -- azt hiszem 50 km van ráírva --, mert pár hónapja keresztülrepítettük az űrszondát ezeken a sugarakon, hogy elemezzük az összetételüket. Egy kicsit azért aggódtunk a kockázat miatt, de szerencsére minden rendben ment. Fölérepültünk, és az derült ki, hogy szerves anyagok is vannak a jégsugárban. A Szaturnusz-kutatás elkövetkező éveiben egyre közelebb tervezünk menni a felszínhez, hogy még pontosabb méréseket végezhessünk.

Egy másik hold szintén nagy érdeklődésre tart számot, ez a Titán. Azért különleges, mert nagyobb, mint a mi Holdunk, és légköre is van. Olyan sűrű, mint a mi légkörünk. A Titánon ugyanezt a nyomást érzékelnék, mint itthon. Azzal a különbséggel, hogy sokkal hidegebb van, és a légkör túlnyomó része metán. A metán hallatára felkapjuk a fejünket, mert szerves anyag, így rögtön mindenki arra gondol, hogy alakulhatott-e ki ott élet, ha van ott szerves anyag? A Titán valószínűleg egy élet előtti bolygó, mert olyan hideg van, hogy a szerves anyagok nem alakulhattak még át biológiai anyagokká, hogy ezután élet jöjjön létre belőle.

Olyan lehet, mint a Föld megfagyva, 3 milliárd éve, még az élet keletkezése előtt. Ez tehát nagy érdeklődésre tart számot, és hogy lássák, mi történt ott: egy európai fejlesztésű űrszondát küldtünk a felszínre [a Huygens-t] a Szaturnusz körül keringő [Cassini]-ről. A Titán légkörébe küldtünk egy robotot. Itt egy kép a célállomásról. Nekem olyannak tűnik, mint a kaliforniai partok. Látni a folyókat a part mentén, és látni egy fehér, Catalina-szigethez hasonló területet, ez pedig egy óceánra hasonlít. A robot radarkészülékével a Nagy-tavakhoz hasoló tavakat találtunk -- nagyon hasonlít tehát a Földhöz. Úgy tűnik folyók vannak rajta, óceánok, tavak, tudjuk, hogy felhők is vannak, és az eső is esik. Nagyon hasonlít a Föld ciklusához, de sokkal hidegebb, ezért nem lehet ott víz, hiszen megfagyna. Kiderült, hogy ez a sok folyadék, amit látunk, szénhidrogénekből, etánból és metánból áll, hasonló, mint amit az autónkba tankolunk.

Tehát itt ez a bolygó, a földihez hasonló ciklussal, etánnal, metánnal, szerves anyagokkal. Ha a Marson lennének, vagyis a Titánon, akkor nem kéne aggódni a benzinárak miatt. Csak odahajtunk a legközelebbi tóhoz, beledugjuk a csövet, és már meg is tankoltunk. Viszont ha meggyújtunk esetleg egy gyufát, akkor oda az egész bolygó. Zárásképpen hadd mutassak még néhány képet! Hogy érzékeljük a helyünket a világban, itt egy kép a Szaturnuszról, amit a mögötte levő űrszonda készített a Nap felé nézve. A Nap a Szaturnusz mögött van, ez okozza az előreszórást, és megvilágítja a gyűrűket. Belenagyítunk. Nem tudom, jól látják-e, de a bal felső sarokban, 10 óránál ott egy pici pötty, a Föld. Alig látjuk magunkat. Ránagyítok. Közelebbről már látjuk a Földet pont itt, középen, és majdnem látjuk is már a művészeti központot.

Nagyon szépen köszönöm.