Carl Safina: Az olajszennyezés láthatatlan elkövetői és áldozatai

Ez itt az óceán, ahogy azt korábban megismertem. És most azt tapasztalom, mivel jópárszor voltam már a Mexikói-Öbölben, hogy igazán mélyen megrendültem, mert most, amikor csak az óceánra nézek, függetlenül attól, hol vagyok, még ha olyan helyen is, ahová tudom, hogy nem került olaj, valahogy mégis olajfoltokat látok. Azt vettem észre, hogy ez igencsak kísért engem. De amiről ma beszélni szeretnék Önöknek, az sok olyan dolog, ami mindezzel összefüggésbe hozható. Nem csak az olajkatasztrófáról, hanem arról is, hogy mit is jelent ez és miért következett be.

Először is, mondanék egy pár dolgot magamról. Alapjában véve csak egy fickó vagyok, aki szeret horgászni kisgyerekkora óta. Emiatt aztán a tengeri madarak tanulmányozásánál kötöttem ki, csak hogy az általam úgy imádott partok közelében maradhassak. Most pedig főleg könyveket írok arról, hogy hogyan változik az óceán. Az már biztos, hogy nagyon gyorsan változik. Na most, korábban már láttuk ezt az ábrát. Eszerint igazából egy kemény üveggolyón élünk, amin csak nagyon csekély nedvesség van. Mint amikor az üveggolyót vízbe mártjuk. És ugyanez vonatkozik a légkörre is. Ha fognánk a Föld teljes atmoszféráját, és labdát gyúrnánk belőle, olyan pici kis gázgömböt kapnánk, mint a jobb oldalon. Tehát az elképzelhető legsérülékenyebb kis szappanbuborékon élünk, egy nagyon szent szappanbuborékon, amit nagyon, nagyon könnyű befolyásolni.

Az olaj, a szén és a gázok elégetése és az összes fosszilis tüzelőanyag, nagymértékben megváltoztatta a légkört. A szén-dioxid szint egyre magasabb és magasabb. Felmelegítjük a klímát. Szóval az Öbölben történt olajszivárgás csak egy kis darabja annak a sokkal nagyobb problémának, ami a civilizáció működéséhez szükséges energiával kapcsolatos. A felmelegedésen kívül, az óceánok elsavasodásának problémájával is küzdünk. És ez már mérhető, sőt már az állatokra is hatással van. A laboratóriumban ha veszünk egy kagylót és beletesszük -- nem a 8,1-es, normál pH értékű tengervízbe -- hanem a 7,5-esbe, akkor kb. három napon belül felbomlik. Ha kivesszük a tengeri sün lárváját a 8,1-esből, és beletesszük egy 7,7-es pH értékű vízbe -- ami nem egy óriási váltás -- akkor az deformálódik, majd elpusztul. Sőt már a közönséges osztriga lárvák is nagymértékben pusztulnak egyes helyeken. A korallzátonyok emiatt néhol lassabban nőnek. Szóval ez egy igazán fontos kérdés.

Most pedig tegyünk egy kis kirándulást az Öbölben. Az egyik ami igazán lenyűgöz engem az Öböl környékén lakó emberekben, az az, hogy ők tényleg valódi vízi emberek. Tudnak a vízzel bánni. Kezelni tudják az állandóan jövő-menő hurrikánokat. Ha a vízszint csökken, tudják, mit kell tenni. De ha nem a vízről van szó, és a környezetük megváltozik, nincs sok választási lehetőségük. Lényegében, egész közösségeknek valóban nem sok választási lehetőségük van. Nincs más amit csinálhatnának. Nem helyezkedhetnek el a helyi szállodaiparban, mivel olyan nincs is azokon a településeken.

Ha az ember elmegy az Öbölbe és körülnéz, rengeteg olajat lát. Az óceánban. A tengerparton. Ha a katasztrófa helyszínére megyünk, elég hihetetlen látvány fogad. Olyan mintha épp kiürítette volna valaki a kocsija olajtartályát, és az óceánba hajította volna. És szerintem az egyik leghihetetlenebb dolog, hogy nincs ott senki, aki megpróbálná összegyűjteni az olajat, azon a helyen, ahol a legsűrűbb. Arrafelé az óceán egyes részei teljesen apokaliptikus képet mutatnak. Ha végigsétálunk a parton, mindenütt ezt láthatjuk. Valóban nagyon koszos. Ha odamegyünk, ahová épp most érkezik a szennyeződés, mint például az öböl keleti része, Alabamában, még láthatunk strandoló embereket, amíg mások a partot takarítják. És elég különös módon tisztítják a strandokat. Maximum 4,5 kiló homokot szabad egy 200 literes műanyag zsákba tenni. Több ezernyi műanyag zsákjuk van. Nem tudom, mit kezdenek majd azokkal. Eközben, még mindig vannak emberek, akik strandolni próbálnak. Nem látják azt az icipici táblát, amin az áll: "Ne fürödjenek a vízben!" A gyerekeik a vízben vannak; összekátrányozzák a ruhájukat és a szandáljukat. Minden csupa kosz. Ha pedig azokra a helyekre megyünk, ahol az olaj már járt, még nagyobb kosszal találkozunk. Gyakorlatilag ott már senki sincs. csak egy páran próbálják még mindig használni.

Láthatunk igazán összeroppant embereket. Ők nagyon keményen dolgoznak. Az egész életük arról szól, hogy reggel felkelnek, és amint a motor beindul, munkába állnak. Mindig úgy érezték, hogy bízhatnak a természettől kapott biztosítékokban, ami az Öböl ökoszisztémáját jelenti. És most úgy érzik, hogy a világuk összeomlik. És láthatjuk - szó szerint - a megrázkódtatásuk jeleit, az erőszak jeleit, az indulatuk jeleit, és a bánatuk jeleit. Ezek a látható dolgok.

Sok láthatatlan dolog is van a víz alatt. Mi folyik odalent? Nos, néhányan azt mondják, olajfelhők alakultak ki. Néhányan pedig azt, hogy nem. Markey képviselő úr pedig azt kérdezi: "Valóban csak tengeralattjáróval tudhatjuk meg, hogy vannak-e olajfelhők?" Én viszont nem tudtam tengeralattjáróra szállni -- különösen azalatt az idő alatt, amióta megtudtam, hogy ide fogok jönni -- szóval egy kicsit kísérleteznem kellett, hogy megtudjam, van-e olaj a Mexikói-öbölben. Nos, ez itt a Mexikói-öböl, egy ragyogó hely, tele halakkal. Majd csináltam egy kis olajszivárgást, a Mexikói-öbölben. És rájöttem -- vagyis igazából alátámasztottam azt a hipotézist, hogy az olaj és a víz nem keveredik amíg nem adunk hozzá valamilyen diszperzánst. Akkor aztán elkeverednek. Majd adunk hozzá egy kis energiát a szél és a hullámok segítségével. Ekkor kapunk egy jó nagy szennyeződést, olyat, amit lehetetlen tisztítani, megérinteni, eltávolítani, és ami szerintem a legfontosabb látni sem lehet. Szerintem szándékosan elrejtették. Na most, ez egy akkora katasztrófa és olyan nagy a szennyeződés, hogy rengeteg minden szivárog ki az információáradattal. De ahogy sokan mondták, valakik nagy erőkkel próbálják eltitkolni, mi is folyik itt valójában. Én személy szerint úgy gondolom, hogy a diszperzánsok jelentik a fő stratégiát a holttest elrejtéséhez, mivel a gyilkost bíztuk meg a bűnügyi helyszín biztosításával. De láthatják is ezt. Nézzék, ahogy az olaj a felszínen koncentrálódik, és aztán feloldják, mivel nem akarnak bizonyítékokat, véleményem szerint.

Oké. Ugye hallották már, hogy a baktériumok megeszik az olajat? Nos, a tengeri teknősök is. Miután szétbomlik, hosszú utat kell megtennie míg eljut a baktériumokhoz. A teknősök megeszik, a halaknak pedig a kopoltyújába kerül. Nekik ott kell úszkálniuk körülötte. A leghihetetlenebb történetet ma hallottam idefelé jövet a vonaton. Egy Ted Williams nevű író hívott fel, és feltett egy pár kérdést arról amit láttam, mivel egy cikket ír az Audubon magazinnak. Azt mondta, nemrég járt az Öbölben -- kábé egy hete -- és egy fickó aki horgásztúrákat vezet elvitte őt, hogy megmutassa neki, mi folyik ott. Ennek a túravezetőnek a teljes naptári évre lemondták a foglalásait. Nincs több előjegyzése. Mindenki vissza akarja kapni a befizetett előlegét. Menekülnek. Sokezer emberrel történik most ugyanez. De a férfi azt mondta Tednek, hogy az utolsó nap, amikor tengerre szállt, egy palackorrú delfin jelent meg hirtelen a hajója mellett. És olajat fröcskölt ki az orrnyílásán. Ekkor a fickó elment onnan, mert ez volt az utolsó horgásztúrája, és tudta, hogy a delfinek elijesztik a halakat. Szóval arrébb ment. Pár perc múlva megfordult, és a delfin újra ott volt a hajó mellett. Azt mondta, hogy 30 éve horgászik, de még sosem látott delfint így viselkedni. És úgy érezte -- Úgy érezte, hogy a delfin segítséget akart kérni. Bocsánat.

Az Exxon Valdez olajkatasztrófában, a kardszárnyú delfinek kb 30 százaléka az első pár hónapban elpusztult. A számuk azóta sem állt vissza a régire. Tehát a felépülési ráta elég változó. Néhány esetben hosszabb időt fog igénybe venni. Néhány pedig, valószínűleg egy kicsit gyorsabban tér magához. Egy másik fontos dolog az Öböllel kapcsolatban, hogy rengeteg olyan állatfaj van, amely az Öbölben gyülekezik az év bizonyos szakaszaiban. Szóval az Öböl egy igazán fontos vízfelület -- fontosabb, mint egy ugyanekkora víztömeg az Atlanti-óceán nyíltvízi részén. Ezek a tonhalak beússzák az egész óceánt. Bekerülnek a Golf-áramlatba. Egészen Európáig elmennek. Ívási időszakban ide bejönnek. Ezt a két megjelölt tonhalat pedig láthatjuk az ikrázási területen, pontosan az olajréteg környékén. Idén valószínűleg katasztrofális ívási időszakuk lesz. Remélem, hogy talán a felnőtt egyedek elkerülik ezt a piszkos vizet. Általában egyébként nem szeretik a nagyon zavaros vizet. De ezek igazán kitűnő képességekkel rendelkező edzett állatok. Nem tudom, mit tesz majd a kopoltyújukkal ez az anyag. Nem tudom, lesz e valami hatása a felnőtt egyedekre. Ha nem, akkor is minden bizonnyal kihat majd az ikráikra és az ivadékokra. De ha egy pillantást vetnek az ábrára, ami egyre lejjebb és lejjebb ereszkedik itt látható, hogy mit tettünk ezekkel a fajokkal, az évtizedeken át tartó halászattal.

Tehát amíg az olaj kiömlése, szivárgása, kitörése katasztrófát jelent, nem szabad elfelejtenünk, hogy nagyban befolyásoltuk az óceán élővilágát, már eddig is, nagyon nagyon régóta. Ez nem olyan, mint amikor úgy kezdünk el valamit, hogy az előtte rendben volt. Olyan dologba vágunk, amit már eddig is rengeteg stressz és probléma ért. Ha megnézzük a madarakat, sok olyan madárfaj van az Öbölben, amelyek az év bizonyos időszakaiban itt összegyűlnek, de aztán továbbrepülnek. Majd sokkal nagyobb területeket népesítenek be. Ezért, például, a legtöbb madár ezen a képen költözőmadár. Mind az Öbölben tartózkodtak májusban, amikor az olaj bizonyos helyeken kezdett eljutni a partra. Azok ott lent, baloldalt, kőforgatók és fenyérfutók. Fent az Északi-sarkon költenek, és lent telelnek Dél-Amerika déli részén. De az Öbölben összegyűlnek, majd legyezőszerűen szétröppennek. Grönlandon költő madarakat is láttam az Öbölben. Ezért ez az egész féltekét érintő probléma. A gazdaságot országos szinten befolyásolja, többféle módon is. A biológiai következmények pedig minden bizonnyal az egész féltekén jelentkeznek majd.

Szerintem ez az egyik legelképesztőbb példája a totális felkészületlenségnek, amit valaha láttam. Még amikor a japánok Pearl Harbort bombázták, ők legalább visszalőttek. Mi pedig úgy tűnik, képtelenek vagyunk kitalálni, mit tegyünk. Semmi sem állt készen. És ezt abból is láthatjuk, amit most tesznek. Főleg, hogy olajbefogó hálókat és diszperzánsokat használnak. Ezek a gátak egyáltalán nem nyílt vízre készültek. Még csak meg sem próbálják ott körülfogni az olajat, ahol az a legkoncentráltabb. A part közelében maradnak. Nézzék ezt a két hajót. Az ott jobboldalt a Bolond Horgász nevet viseli. Szerintem ez remek név egy olyan hajónak, ami azzal próbálkozik, hogy hálót húzva végezze el a tennivalóját, amikor jelenleg az öbölben szó szerint többszázezer négyzetkilométernyi vízfelület olajjal van beterítve.

A diszperzánsok az olajat a terelőgátak alá kényszerítik. Azok pedig csak kb. 30 centiméter átmérőjűek. Szóval ez egyszerűen őrület. Itt pedig rákászhajókat alkalmaznak. Többszáz rákászhajót használnak arra, hogy olajbefogókat húzzanak hálók helyett. Íme, amint dolgoznak. Jól látszik, hogy az összes olajos víz átjut az olajbefogók fölött. Azok csupán fölkeverik azt. Egyszerűen nevetséges. Ezenkívül, az összes ilyen úszógáttal ellátott partszakasz -- többszáz kilométernyi partszakasz -- szóval az összes ilyen, olyan partrésszel határos, ahol nincsenek ilyen terelőgátak. Bőven van lehetősége az olajnak és a piszkos víznek emögé kerülnie.

Azon az alsó képen pedig egy madárkolónia látható, amit épp Mindenki igyekszik megvédeni az ottani madárcsapatokat. Nos, ornitológusként elmondhatom, hogy a madarak repülnek, és hogy -- (Nevetés) És hogy a madárkolóniák befogása nem működik; egyszerűen nem működik. Ezek a madarak abból élnek, hogy a vízbe merülnek táplálékért. Valójában, amit szerintem tenniük kellene, ha egyáltalán bármit is kellene -- olyan elszántan védeni próbálják azokat a fészkeket -- igazából, ha lerombolnának minden egyes fészket néhány madár elrepülne innen, és ez most jobb is lenne nekik. Addig amíg tisztítgatják őket, nem áll szándékomban lenézni a madarakat tisztogató embereket. Nagyon, nagyon fontos, hogy kifejezzük együttérzésünket. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb amivel az emberek rendelkeznek, az az együttérzés képessége. Nagyon fontos, hogy ilyen képeket készítsünk és bemutassuk azokat. De igazából, hová fogják visszaengedni azokat a madarakat? Ez olyan, mintha kihoznánk valakit egy égő épületből, kikezelnénk a füstmérgezésből, majd visszaküldenénk az épületbe. Mert az olaj még mindig ömlik.

Soha nem fogom elismerni, hogy ez egyfajta baleset volt. Szerintem inkább a vétkes hanyagság eredménye. (Taps) Nem csak a BP részéről. A BP nagyon hanyagul és meggondolatlanul működött mert megtehették. És engedélyük volt rá, a kormányzati felügyelet teljes kudarca miatt ami elvileg a mi kormányunk, és minket kellene védelmeznie. Kiderült, hogy -- ez a jel az Egyesült Államok szinte minden kereskedelmi hajóján látható -- hogy ha az ember pár liter olajat kiöntene, nagyon nagy bajba kerülne. És jó lenne tudni, hogy a törvényeket kikre alkották, és hogy ki áll a törvények felett. Na most, vannak dolgok, amiket a jövőben tehetünk. Lehetne olyan felszerelésünk, amire igazán szükségünk van. Nem lenne olyan rémesen nehéz megjósolni, hogy miután 30.000 lyukat fúrunk a tengerfenéken a Mexikói-öbölben, olajat keresve, az egyiken akár fel is törhet az olaj. És lehetne pár ötletünk, hogy mit tegyünk. Minden bizonnyal ez az egyik, amit tennünk kell.

De szerintem fontos, hogy megértsük, honnan is indult valójában ez a szivárgás. Valójában annak az elképzelésnek a lerombolásából, hogy a kormányunk ott van, mert a kormányunk az, amely arra hivatott, hogy a tömegek érdekeit védje. Szóval én úgy gondolom, hogy az olajkitörés, a bankok kisegítése, a jelzáloghitel válság és mindezek a dolgok teljes mértékben ugyanonnan erednek. Úgy látszik, még mindig azt gondoljuk, hogy a rendőrségre azért van szükségünk, hogy megvédjenek néhány rossz embertől. És még ha néha a rendőrség kissé bosszantó is tud lenni -- amikor büntetési cédulát meg hasonlókat osztogatnak -- mégsem mondja senki, hogy meg kellene szabadulni tőlük. De a jelenlegi kormányzat többi részén, és ez legalább az elmúlt 30 évben így volt, a liberalizáció kultúrája uralkodott, amit közvetlenül azok az emberek okoztak, akiktől meg kellene védeni minket, és akik kivásárolták a kormányzatot alólunk.

(Taps)

Ez már nagyon-nagyon régóta fennálló probléma. Tudjuk, hogy a vállalatok illegálisak voltak Amerika megalapításakor. Még Thomas Jefferson is arról panaszkodott, hogy ezek párbajra hívták országunk törvényeit. Rendben, azok akik konzervatívnak vallják magukat, ha tényleg azok szeretnének lenni, vagyis igazán konzervatívak és hazafiak, ezeket a vállalatokat elküldenék a pokolba. Valójában ezt jelentené a konzervativizmus. Tehát, amit igazából tennünk kell, az az, hogy visszaállítsuk azt az eszmét, mely szerint a kormányunk a mi érdekeinket védelmezi, és hogy visszaszerezzük az országunkban rég elveszett egységesség és a közös ügyek érzetét. Szerintem vannak reményre utaló jelek.

Úgy tűnik, kezdünk ébredezni. A Glass-Steagall Törvényt -- ami igazán arra szolgált, hogy megvédjen minket az olyan dolgoktól, amik miatt a válság is létrejött, és a bankok összeolvadásától és mindattól, amik állami segítséget igényeltek -- ami 1933-ban lépett hatályba, szisztematikusan tönkretették. Most van rá esély hogy néhány dolgot a helyére tegyünk. De a lobbisták már készen állnak, hogy megpróbálják enyhíteni a szabályozásokat, miután a törvényhozás átvitte azokat. Szóval ez egy folyamatos harc. De ez egy történelmi pillanat. Vagy átéljük az abszolút, szó szoros értelemben vett katasztrófát, ami az Öbölben történt olajszivárgást illeti, vagy pedig kihozzuk a helyzetből a legjobbat, ahogy azt ma már többen is megjegyezték. Bizonyára közös érdekünk, hogy a legjobbat hozzuk ki ebből.

Volt már benne részünk ezelőttt más nyílttengeri fúrások esetén. Az első nyílt tengeri kutakat bálnáknak hívták. Az első nyílt tengeri fúrókat szigonyoknak hívták. Akkoriban kiürítettük a bálnák óceánját. Most ezen vagyunk fennakadva? Egészen azóta, hogy barlangokban éltünk, mindig, amikor energiára volt szükségünk, elégettünk valamit. És még ma is ezt csináljuk. Még mindig elégetünk valamit, ha energiához akarunk jutni.

Vannak akik azt mondják: nem használhatunk tiszta energiát mert az túl drága. Ki mondja azt, hogy túl drága? Azok, akik fosszilis üzemanyagot adnak el nekünk. Ezelőtt is volt energia a birtokunkban, azt mondják, a gazdaság nem bírná ki az átállást, mert a legolcsóbb energia a rabszolgaság volt. Az energia mindig is erkölcsi kérdés volt. Ma is az. A jó és a rossz kérdése.

Nagyon szépen köszönöm.