Britta Riley: Kert a lakásomban

Én, mint sokan közületek, egyike vagyok azon 2 milliárd embernek a Földön, aki városban él. Vannak napok -- nem tudom ti hogy vagytok ezzel --, amikor túlságosan is érzem, mennyire függök másoktól az élet szinte minden területén. Néha ez kicsit megijeszt. De amiről ma beszélni szeretnék az, hogy ez a kölcsönös függés valójában egy rendkívül erős társadalmi háló, amit arra használhatunk, hogy a legmélyebb közösségi problémáink némelyikét megoldjuk a nyílt forrású együttműködéssel.

Néhány éve olvastam egy cikket a New York Timesnak író Michael Pollantől amiben amellett érvelt, hogy ha a saját élelmünk csak egy részét magunk termesztjük, az az egyik legjobb dolog amit a környezetért tehetünk. Amikor ezt olvastam, a tél közepén jártunk, és egyáltalán nem volt hely nálam földnek a New York-i lakásomban. Jobb híján kész voltam elfogadni, hogy elolvasom a Wired magazin következő számában, a szakértők hogyan találják ki a megoldást a jövő minden problémájára helyettünk. De pont ez volt Michael Pollan cikkének a lényege -- épp azzal, hogy szakértőkre hárítjuk a felelősséget mindenre vonatkozóan, okozzuk a gondokat amiket az élelmezésben látunk.

Saját munkámból kifolyólag tudom, hogy a NASA kísérletezett a hidropóniával az űrben való növénytermesztés lehetőségeként. Megfelelő tápértékű növényeket lehet termelni, ha bizonyos jó minőségű folyékony tápanyagokkal öntözzük a gyökereket. Egy zöldségnek a lakásom legalább annyira idegen közeg, mint a világűr. De van nálam természetes fény, és egész évben szabályozott légkör.

Két évvel később: ablakban termesztünk, függőleges, hidropóniás állványokon, amik kifejezetten beltéri termesztésre valók. Úgy működik, hogy egy szivattyú az alján megfelelő időközönként tápoldatot juttat a tetejére ami lecsöpög a növények gyökerein. A gyökerek agyag pelletben állnak, így nincs föld a rendszerben. Mivel a fény és a hőmérséklet minden ablakban más mikroklímát teremt, egy ilyen farmnak farmerre van szüksége, akinek el kell döntenie, milyen növényeket fog termeszteni, és hogy szerves tápoldattal akarja-e táplálni?

Akkor még az ablakban termesztés csak egy bonyolult ötlet volt, ami sok kísérletezést kívánt. De én azt akartam, hogy nyitott projekt legyen, mert a hidropónia az egyik leggyorsabban növekvő szabadalmi terület az Egyesült Államokban, és könnyen egy Monsantóhoz hasonló területté válhat, ahol rengeteg ipari szellemi termék áll az emberek élelmének útjában. Ezért egy termék létrehozása helyett, én inkább nyitottam egy nagy csoport társfejlesztő felé.

Az első néhány megoldás úgy-ahogy működött. Nagyjából heti egy salátát meg tudtunk termelni egy átlagos New York-i ablakban. Termesztettünk koktélparadicsomot és uborkát, mindenfélét. De az első néhány rendszer csöpögős, hangos energiafaló volt, amit Martha Stewart sosem engedne. (Nevetés) Hogy társfejlesztőket toborozzunk, létrehoztunk egy közösségi oldalt, amin nyilvánosságra hoztuk a terveket, és elmagyaráztuk hogy működnek. Sőt, megemlítettük a gyenge pontokat is a rendszerben. Eztán megkértünk mindenkit, hogy készítsék el ők is, és kísérletezzenek velünk. Jelenleg ezen a honlapon 18.000 tagunk van. Akik ablakban termesztenek világszerte.

Amit mi csinálunk, a NASA vagy egy nagy cég kutatás-fejlesztésnek hív. De mi a 'kutasd és fejleszd magad' híve vagyunk. Például: Jackson azt javasolta, hogy levegőpumpát használjunk vízpumpa helyett. Sokszor próbálkoztunk mire sikerült, de ezzel majdnem felére csökkentettük az ökolábnyomunkat. Tony Chicagóban növekedési kísérleteket végzett, mint sok más farmer, és az eprei az év 9 hónapjában teremnek fényszegény környezetben egyszerűen a megfelelő tápanyagoknak köszönhetően. Finn ablakban termesztők az ottani telek sötét napjaihoz alakították a farmjaikat LED lámpák felszerelésével. Ezt ők megosztották és már részei a projektnek.

Így az ablakban való termesztés a szoftverekhez hasonló gyors, verzió alapú fejlődésen ment keresztül. Minden nyílt projekt valódi haszna a közjáték, azon bizonyos igények, amik alapján az emberek a saját igényeik szerint alakítják a rendszert, és az általános igények közt. Így a törzscsapat és én a fejlesztésekre koncentrálhatunk ami mindenkinek a javára válik. És az új tagok szükségleteire is figyelhetünk.

Tehát a barkácsolni vágyóknak ingyenes, kipróbált útmutatót adunk, hogy bárki, bárhol a világon ingyen építhessen hasonló rendszert. Elbírálás alatt van egy szabadalom ezekre a rendszerekre ami a közösség tulajdona. A projekt finanszírozására olyan termékeket kínálunk, melyeket olyan iskolák és magánszemélyek vehetnek, akiknek nincs idejük maguk barkácsolni.

A mi közösségünkben kialakult egy kultúra. Ebben jobb olyan tesztelőnek lenni, aki más ötletét próbálja, mint ötletgazdának lenni. Ettől a projekttől támogatást kapunk a munkánkhoz, és jobban hozzájárulunk a környezetvédő mozgalomhoz, mintha csupán kicserélnénk a villanykörtéinket. Ahogy Eileen mondja: ennek az egésznek a valódi haszna az együttműködés öröme. Ő itt fejezi ki milyen érzés, hogy valaki a világ túloldalán fogja az ötleted, továbbfejleszti, és elismer a segítségedért. Ha tényleg szeretnénk a fogyasztói szokások széleskörű változását -- legyünk környezetvédők vagy ínyencek -- lehet, hogy a csak a "fogyasztó" címkét kellene elhagynunk, és azon emberek mögé állnunk, akik csinálnak valamit.

A nyílt projekteknek saját lendületük van. Úgy látjuk, hogy a 'kutasd-fejleszd-csináld magad' túlnőtt az ablakban termesztésen és a LED-en, a napelem és az akvapóniás rendszer felé. Mi az előző generációk innovációiból építkezünk. És olyan generációkra gondolunk előre, akikért most kell újragondolni az életünket. Ezért azt kérjük csatlakozz, hogy újra felfedezzük a polgárok összefogásának értékét, és hogy kijelentsük, hogy még mindig mind pionírok vagyunk.

(Taps)