Bjorn Lomborg meghatározza a globális prioritásokat

Én tényleg a világ legnagyobb problémáiról szeretnék beszélni. Nem akarok beszélni a "Szkeptikus környezetvédőről" -- valószínűleg ez is egy jó döntés. (Nevetés)

Ehelyett arról fogok beszélni, hogy "Mik a világ nagy problémái?" Mielőtt továbblépnék, meg szeretnélek kérni titeket, hogy vegyetek elő papírt és ceruzát mert arra kérnélek titeket, hogy segítsetek nekem kitalálni, hogyan csináljuk. Tehát vegyetek elő papírt, ceruzát! A lényeg, hogy rengeteg probléma van a világon. Csak néhányat sorolok fel közülük. 800 millióan éheznek. Egymilliárd embernek nem jut tiszta ivóvíz. Két milliárdan vannak közegészségügyi ellátás nélkül. Több millióan haldokolnak AIDS-ben. És ez így megy tovább... Két milliárd ember van, akit súlyosan fog érinteni a klímaváltozás, stb. Nagyon sok problémánk van.

Ideális esetben mindet megoldanánk, de nem tesszük. Igazából nem foglalkozunk minden problémával. És ha nem, akkor szerintem azt kell kérdeznünk magunktól -- és ezért tartozik ez a beszéd a közgazdasági szekcióba -- ha nem foglalkozunk mindennel, akkor sürgősen fel tenni a kérdést magunknak, melyikekkel is kéne kezdenünk? És ezt szeretném tőletek kérdezni. Ha lenne mondjuk 50 milliárd dollárunk a következő négy évre hogy jót tegyünk vele a világban, mire költsük? Megkerestük a világ 10 legnagyobb kihívását, felsorolom őket címszavakban. Klímaváltozás, kezelhető betegségek, konfliktusok, közoktatás pénzügyi instabilitás, kormányzati korrupció, alultápláltság és éhezés, népvándorlás közegészségügy, támogatások és kereskedelmi korlátozások. Úgy gondoljuk, ezek sok szempontból lefedik a világ legnagyobb problámáit. Egy nyilvánvaló kérdés: Mit gondolsz, melyek a legnagyobbak? Ho kezdjük megoldani ezeket a gondokat? De ez egy rossz kérdés. Ez volt az a kérdés, amit feltettek Davosban januárban.

Régen rossz, ha arra kérjük az embereket hogy a problémákra koncentráljanak. Mert problémákat nem tudunk megoldani. Nyilván az a legnagyobb baj, hogy mind meghalunk. De nincs olyan technológia ami ezt megoldaná, igaz? Szóval a lényeg, nem a problémák rangsorolása, hanem a megoldások rangsorolása! Azaz -- persze itt kezd bonyolódni. A klímaváltozásra a kiotói egyezmény. Kezelhető fertőzésekre klinikák nyitása vagy szúnyoghálók lennének. A konfliktusokra az ENSZ Békefenntartás, stb. A lényeg, amit kérnék tőletek, hogy 30 másodperc alatt -- és tudom, hogy ez valójában lehetetlen feladat -- írjátok le, hogy szerintetek mik a prioritások. És -- ez az ahol a közgazdaságtan gonosszá válik -- mik azok, amiket nem elsőként kéne megtennünk. Mi legyen a lista végén? 30 másodpercetek van, beszélhettek a szomszédotokkal, és találjátok ki mik a legfőbb prioritások, és a legkevésbé fontos megoldások a világ problémáira.

A legelképesztőbb dolog -- mármint... Szeretném... -- de csak 18 percem van, és már elég sok időt elvesztegettem, igaz? Szeretném részletezni és ezt is tettük. És bátorítanálak -- és még erre visszatérhetünk később -- gondolkozz rajta, mi alapján döntünk? Persze megkérded miért nem készült még soha ilyen lista? Egyrészt mert a rangsorolás egy rendkívül kényes téma. Senki nem akarja megcsinálni. Minden szervezet szeretne a lista élén lenni. De senki sem szeretne nem az első helyen lenni. És mivel több a nem első helyezés, mint az első helyezés, ezért érhető, hogy senki nem akarja megcsinálni. Itt van 60 éve az ENSZ, és mégsem készült még lista arról hogy mit tehetnénk a világban, és hogy mivel kezdve? Ez nem azt jelenti, hogy ne rangsorolnánk -- minden döntés rangsorolás, tehát megtesszük, még ha hallgatólagosan is -- és ez aligha olyan jó, mintha ténylegesen rangsort állítanánk fel, és belemennénk és beszélnénk róla.

Így hát azt javaslom, jelentsük ki végre, hogy régóta az a helyzet, hogy megvan az étlapunk, s rajta a választások. És nagyon sok mindent tehetnénk, de nem tudtuk se az árakat, se a méreteket. Fogalmunk sem volt róla. Képzeld el, hogy egy étteremben megkapod ezt a nagy étlapot, de nem ismered az árakat. Hogy szeretnél egy pizzát, de mennyibe kerül? Lehetne egy dollárért, de lehetne 1000 dollárért is. Lehet egy családi pizza, de lehet egy kicsi pizza is, igaz? Szeretnénk tudni ezeket.

És a Koppenhágai Konszenzus éppen ezen dolgozik, hogy megmondja mennyibe kerülnek ezek az ügyek. Lényegében erről szól a Koppenhágai Konszenzus folyamata. A világ legjobb közgazdászaiból 30 itt dolgozik, minden szakterületen hárman. Tehát hárman a legjobbakból a klímaváltozást kutatja. Mit tehetünk? Mik lesznek a költségei? És mi lesz a haszna? Ugyanígy a kezelhető betegségek esetén. Hárman a legjobb szakértőkből vizsgálják, mit tehetünk? Mennyibe kerülne? Mit tehetünk ellene és mi lenne az eredménye? És így tovább.

Így aztán fogtunk nyolc közgazdászt a legjobbakból, beleértve három Nobel díjasat és összehoztuk őket 2004 májusában Koppenhágában. Mi az "Állom csapat"-nak hívtuk őket. A Cambrige egyetem prefektusai inkább a közgazdaságtan "Real Madrid"-jának hívták. Ez Európában jól hangzik, itt annyira nem. A feladatuk lényegében egy lista elkészítése volt, rajta a prioritásokkal. Kérdezhetnéd, miért közgazdászok? És örülök, hogy megkérdezted -- (Nevetés) -- mert ez egy nagyon jó kérdés. A lényeg, hogy ha maláriára vagy kíváncsi, megkérdezel egy malária szakértőt. Ha a klímára egy klímakutatót. De ha azt akarod tudni, melyikkel kezd, akkor egyikőjüket sem kérdezheted, mert nem ezzel foglalkoznak. Ez a közgazdászok dolga. Ők állítják fel a rangsort. Övék az a kellemetlen feladat, hogy megmondják; melyiket csináljuk először, és melyiket csináljuk csak utána?

Tehát ez az a lista, amit szeretnék megosztani veletek. Persze a honlapunkon is elérhető. és biztos sokszor szóba kerül még a mai napon. Lényegében készítettek egy listát amin voltak rossz projektek -- olyan projektek ahol egy dollárt befektetve, egy dollárnál kevesebbet kapsz vissza. -- aztán voltak korrekt projektek, jó projektek és nagyon jó projektek. Persze a nagyon jó projektekkel kéne kezdenünk. A végéről kezdem a felsorolást, a legjobbakat hagyom a végére.

Ezek a rossz projektek: Ahogy láthatjátok a lista végén a klímaváltozás áll. Ez sokak véleményét sérti, és valószínűleg ezért néhányan azt fogják mondani inkább ne is jöjjek vissza. Mégis beszélnék róla, mert nagyon érdekes. Ez hogy jött ki? És szeretnék erre visszatérni, mivel valószínűleg ez egyike azoknak ahol a listád eltér a miénktől.

Azért jutottak arra, hogy Kiotó -- vagy valami hasonló -- egy rossz elképzelés, mert egyszerűen nem hatékony. Nem azt mondjuk, hogy nincs globális felmelegedés, hogy ez ne lenne nagy probléma! Hanem azt, hogy amit tehetünk ellene az nagyon kevés, viszont nagyon sokba kerül! Lényegében az összes makroökonómiai modell átlaga azt mutatja, hogy Kiotó -- ha mindenki betartja -- évente 150 milliárd dollárba kerülne. Az egy jelentős összeg. Kétszer-háromszor annyi, mint az összes segély amit évente a Harmadik világnak adunk. És mégis kevés haszna lenne. Minden modell szerint, kb. 6 évvel késlelteti a felmelegedést 2100-ban. Tehát azt a Bangladesit, akit 2100-ban elöntene egy árvíz, várhat 2106-ig. Ami hasznos, de nem elég hasznos. Tehát a mondandónk az lenne, hogy eddig sokat költöttük és kevés jót tettünk.

Hadd adjak egy viszonyítási pontot, az ENSZ úgy becsüli, hogy fele annyiból, - kb. 75 milliárd dollárból évente - A világ összes alapvető problémáját megoldhatnánk. Adhatnánk tiszta ivóvizet, közegészségügyi ellátást és közoktatást minden egyes emberi lénynek. Tehát fel kell tennünk a kérdést, akarunk-e kétszer annyit költeni egy kicsi jótéteményre? Vagy fele annyit költeni, egy hatalmas jótettre? És ezért válik ez egy rossz projektté. Nem mondom, hogy ha bármennyi pénzünk lenne, ne tegyük meg. De ha nincs bármennyink, akkor nem ez a prioritás.

A korrekt projektek -- nem fogok mindegyikről beszélni -- pl. az alapvető egészségügyi ellátás éppen felkerült, mert ugyan az egészségügy egy nagyszerű dolog, Sok haszna lenne, de nagyon-nagyon drága. És újra ugyanoda jutunk; az egyenlet mindkét oldalát nézzük. A jó projektek között sok a közhigiéniás és az ivóvíz projekt. És újra; hihetetlenül hasznos, de nagyon infrastruktúra igényes. Szeretném megmutatni a négy legfontosabbat. Melyikekkel kéne kezdenünk, ha a világ problémáinak megoldásáról beszélünk.

A negyedik legjobb megoldás, hogy kezdjünk valamit a maláriával. A malária incidens évente több millió embert érint, akik megfertőződnek vele. Akár a GDP egy százalékpontjába is kerülhet évente a veszélyeztetett nemzeteknek. Ha befektetnénk 13 milliárd dollárt a következő négy évben, akkor megfelezhetnénk a fertőzések számát. 500 000 ember halálát tudnánk elkerülni, és talán még fontosabb, hogy elkerülhetnénk évente egy milliárd ember megfertőződését. Jelentősen megkönnyíthetnénk nekik az összes többi problémájuk kezelését. Hosszabb távon a klímaváltozást is beleértve.

A harmadik legjobb a szabad kereskedelem. A modell szerint a szabad kereskedelem bevezetésével, -- az amerikai és európai támogatások megszüntetésével -- lényegében felélénkíthetnénk a világgazdaságot 2 400 milliárd dollárral évente, aminek fele a Harmadik világra koncentrálódna. Újra, a lényeg, hogy kiemelhetnénk 200-300 millió embert a szegénységből rohamos gyorsasággal; kettő-öt éven belül. Ez lenne a harmadik legjobb.

A második legjobb az lenne, ha az alultápláltságra fókuszálnánk. Nem általánosságban az alultápláltságra, de létezik egy olcsó megoldás ami a mikrotápanyagok hiánya okozta alultápláltságot kezelné. A világ lakosságának felénél vas, cink, jód és A vitamin hiánya áll fenn. 12 milliárd dollár befektetésével, komoly előrelépést tehetnénk. Ez lenne a második legjobb, amit tehetnénk.

A lehető legjobb pedig a HIV vírus megfékezése lenne. 27 milliárd dollár befektetésével a következő 8 évben, 28 millió új esetet előzhetnénk meg. És újra, ez azt mutatja, amire ez a fókuszt helyezi, az az, hogy két nagyon eltérő módon is enyhíthetjük a HIV/AIDS-et: az egyik a kezelés, a másik a megelőzés. És újra, ideális esetben mindkettőt megtennénk. De ha egyiket se tesszük, vagy legalábbis nem jól, el kell döntenünk, melyikbe fektessünk előbb. És a kezelés sokkal drágább, mint a megelőzés. Tehát alapjában véve, mi arra fókuszálunk, hogy szerintünk sokkal többet tehetnénk, ha a megelőzésbe fektetnénk. Abból a pénzből amit elköltünk, X mennyiségű jót tehetnénk a kezelése terén, és tízszer annyit a megelőzésében. És újra, mi a megelőzésre koncentrálnánk elsősorban a kezelés helyett.

Mindez arra késztet, hogy elgondolkozzunk a prioritásainkon. Arra kérnélek titeket, hogy nézzetek a listátokra, nos, eltaláltátok? Vagy valami hasonló jött ki? Persze az egyik kérdés megint a klímaváltozás. Azt vettem észre, hogy sokan nem is tartják fontosnak,

hogy azzal is foglalkozzunk. Pedig nagyon is az, ha másért nem, azért mert olyan nagy probléma. De mindent nem csinálhatunk egyszerre. Nagyon sok probléma van a világban. És biztosra akarok menni, hogyha meg akarjuk oldani őket, a megfelelőekre koncentrálunk. Ahol sok jót tehetünk, ahelyett hogy csak egy kis jót tennénk. Úgy hiszem -- Thomas Schelling, az "Álomcsapat" egyik tagja fogalmazta meg jól: Amit elfelejtünk az az, hogy 100 év múlva, amikorra a klímaváltozás hatásait datáljuk, az emberek sokkal gazdagabbak lesznek. az ENSZ legpesszimistább előrejelzése is azt jósolja, hogy 2100-ra a fejlődő világ átlagembere is kb. olyan gazdag lesz, mint mi ma. Még valószínűbb, hogy kétszer-négyszer gazdagabbak lesznek, mint mi ma. Mi meg még annál is gazdagabbak.

A lényeg, hogy amikor emberek megmentéséről beszélünk, egy bangladesi megsegítéséről 2100-ban, akkor az már nem egy szegény Bangladesi. Hanem már egy elég gazdag Holland. És így a lényeg, hogy akarunk-e sok pénzt költeni, hogy egy kicsit segítsünk 100 év múlva egy gazdag hollandon? Vagy akarunk-e igazán szegény embereken segíteni, akiknek nagyon kell a segítség ma Bangladeshben, akiknek tényleg nagyon nagy szükségük van, és akiknek nagyon olcsón tudnánk segíteni? Vagy ahogy Schelling mondta: "Képzeld el, milyen lenne gazdag kínainak, vagy bolíviainak, vagy kongóinak lenni 2100-ban, és 2005-re visszagondolva azt mondod: "Milyen furcsa, hogy annyit törődtek azzal, hogy egy kicsit segítsenek nekem a klímaváltozás által, és olyan keveset törődtek a nagyapámmal és a dédapámmal, akiknek annyival többt segíthettek volna, és akiknek annyira kellett volna a segítség?"

Tehát szerintem ez tényleg jól mutatja, miért fontos a prioritások egyértelmű tisztázása. Még ha nincs is szinkronban azzal, ahogy eddig láttuk a problémát. Persze ez főleg azért van így, mert a klímaváltozás olyan látványos. Ismeritek a "Holnapután"-t -- jól néz ki, nem? ez a film jó arra, hogy elszórakoztasson, de ne várd el, hogy Brad Pitt-et szerződtessék egy filmre, hogy latrinákat ásson Tanzániában. (Nevetés) Nem lenne nagy film. Én úgy gondolok a Koppenhági konszenzusra meg erre az egész párbeszédre a rangsorolással kapcsolatban, mint az unalmas problémák végső mentsvárára. Ismerjük fel, hogy ez nem arról szól, hogy jobban érezzük magunkat, vagy hogy azt csináljuk amivel a legtöbbet foglalkozik a média, hanem azt, ahol a legtöbb jót tehetjük.

Egy másik fontos ellenvetésem, hogy hajlamosak vagyunk egy rossz döntés mellett megragadni. Persze mindennel kéne foglalkozni, ideális esetben egyetértenék. Mindennel kéne foglalkozni, de nem tehetjük. 1970-ben a fejlett világ úgy döntött, hogy a fejlődő világra kétszer annyit fogunk költeni mostanra, mint akkoriban. Azóta a segélyek megfeleződtek. Tehát úgy tűnik, hogy nem fogunk rövidesen minden problémát megoldani.

Az emberek gyakran kérdik mi a helyzet az Iraki háborúval? Tudjátok 100 milliárd dollárt költünk rá. Miért nem valami jóra költjük? Teljesen egyetértek. Ha bármelyikőtök rá tudná dumálni Bush-t, akkor hajrá. De a lényeg még mindig, hogy ha lenne 100 milliárdunk, akkor még mindig a legjobban akarnánk elkölteni, nem? Tehát kanyarodjunk vissza, és gondoljuk végig mik a prioritások. Valóban helyes a listánk, amit összeállítottunk? Amikor a világ legjobb közgazdászait kérdezed, elkerülhetetlenül idős, fehér amerikaiakat kérdezel. És ők nem feltétlenül látják helyesen az egész világ helyzetét.

Tehát meghívtunk 80 fiatalt az egész világról, hogy oldják meg ugyanazt a problémát. Két kikötés volt: hogy egyetemi hallgatók legyenek, és beszéljenek angolul. Legtöbbjük a fejlődő országbeli volt. Ugyanazt a forrást adtuk nekik, de bátran eltérhettek a témától, amit meg is tettek, hogy előálljanak a saját listájukkal. A meglepő az volt, hogy nagyon hasonló listát készítettek: alultápláltság és betegségek az élen, és a klímaváltozás a végén. Többször megismételtük. Sok-sok szemináriumon, hallgatóval, különböző dolgokkal. És végül ugyancsak hasonló listák jöttek ki. És reménnyel tölt el, hogy azt mondhatom, le van fektetve az út, hogy szabadon gondolkodhassunk a prioritásokról és hogy mi a fontos a világban. Persze ideális esetben mindet megtennénk. De ha nem, akkor gondolkodjunk el, hogy mivel kezdenénk?

A Koppenhágai Konszenzust egy folyamatként látom, Megtartottuk 2004-ben és reméljük, hogy még több emberrel, még jobb információt fogunk tudni összegyűjteni 2008-ban és 2012-ben. Feltérképezve a helyes utat a világ számára. De el kell kezdeni figyelembe venni a politikai megpróbáltatásokat is! Elkezdeni arról gondolkodni és ki is mondani, hogy: "Ne azt tegyük amivel keveset érünk el, viszont sokba kerül, vagy amit nem tudjuk hogyan csináljunk, hanem azokat a grandiózus dolgokat vigyük végbe, amikkel hihetetlenül sok jót érhetünk el, nagyon olcsón, méghozzá ma!

Persze lehet más véleményed arról a nap végére, hogy hogyan rangsoroljuk mindezeket, de nyíltan ki kell mondanunk, hogy ha lesznek olyan dolgok, amiket megteszünk, akkor lesznek olyanok is, amiket nem tudunk megtenni! Ha túl sokat aggódunk egyvalami miatt, akkor a többivel nem fogunk tudni eleget törődni. Remélem ez segít jobb rangsort felállítani, és elgondolkodni arról, hogyan tehetnénk jobbá világunkat. Köszönöm!