Bill Stone feltárja a világ legmélyebb barlangjait

Az első helyről, amit meg fogok mutatni sokan úgy gondolják, hogy a világ legmélyebb természetes szakadéka. Azért mondom azt, hogy úgy gondolják, mert a feltárása még tart. A jövő évre tervezik azokat a nagy kutató-expedíciókat, amelyekről beszélni fogok egy keveset.

Az egyik dolog ami megváltozott az utóbbi 150 évben, mióta Verne Gyula csodálatos tudományos-fantasztikus elméleteket gyártott az alvilágról az, hogy a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy meglátogassuk azokat a helyeket amelyekről azelőtt csak álmodni mertek, ha ismerték őket egyáltalán. A Föld több ezer méteres mélységeit látogathatjuk meg viszonylag szabadon. Ezeken az utakon fantasztikus mélységeket fedeztünk fel, akkora üregekkel, hogy több száz méterre el lehet látni anélkül, hogy a látóterünket valami megzavarná. Egy ilyen felfedező út időtartama általában kettőtől négy hónapig terjed, a csapat pedig 20, 30 főtől 150-ig terjedhet.

Sokan megkérdik tőlem, hogy milyen emberek vállalkoznak egy ilyen projektre? Habár az emberek kiválasztása nem annyira szigorú mint a NASA-nál, mégis elég alapos. Amire szükségünk van: kompetencia, fegyelem, kitartás és erő. Amennyiben kíváncsiak rá, ez az erőpróbánk. (Nevetés) De értékeljük a csapatszellemet is, valamint az emberek közti konfliktusok diplomatikus megoldásának képességét nagyon stresszes helyzetekben, a világ másik végén.

Már rég messze átléptük az emberi kitartás határait. Rögtön a bejárattól kezdve ez egy igazán nem kommersz barlang. A kettes tábor látható a J2 nevű helyen, nem K2, hanem J2. Itt már két napja elhagytuk a bejáratot. Az egész olyan, mint a magas hegyek megmászásának fordítottja, kivéve, hogy a kötelet lefelé kell ereszteni ezekről. Fontos bizonyos szintű testi komfort megteremtése a mélyben, egy nyirkos, dohos, hideg és szurokfekete helyen. Meg kell jegyeznem, hogy mindent, amit itt látnak, mesterséges fénnyel világítottunk meg, megletős nehézségek árán. Ugyanis ezek a helyek tökéletesen sötétek.

Minél mélyebbre megyünk, annál többször kell a vízzel megküzdeni. Ez gyakorlatilag olyan, mint egy fa amely összegyűjti a lezúduló vizet. És néha olyan helyeket fedezünk fel, amelyek félelmetesek és veszélyesek, de sajnos a képek nem képesek visszadni ezt igazából. Van egy rövid videóm ami a 80-as évek végén készült. Menjünk le együtt a Huautla Fennsíkra Mexikóban. (Video) El kell ismernem, hogy a bemutatott tehnikák elavultak és veszélyesek. Ma ezt már nem csinálnánk meg, hacsak nem egy film kedvéért. (Nevetés)

Ha már itt tartunk, azt is el kell mondanom, hogy a tavaly megjelent hollywoodi filmek árjával ellentétben, soha nem láttunk szörnyeket a mélyben -- legalábbis nem olyanokat, amelyek embereket esznek. Ha rejtőzik is valami szörnyűség a mélyben, akkor az az elszigeteltség nyomasztó érzése, amely a csapat minden tagjára rátelepszik, amint nagyjából három napnyi távolágra merészkedsz a legközelebbi bejárattól.

Jövőre egy nemzetközi csapatot fogok vezetni a J2-höz. Mínusz 2600 méterre szeretnénk eljutni -- ami kicsivel több mint 8600 láb mélységet jelent -- 30 kilométerre a bejárattól. A vezető csapatok 30 teljes napig a föld alatt lesznek. Szerintem jó rég lehetett, hogy iyen küldetésre sor került.

Ha sokáig megy az ember lefelé ezekben a barlangokban, előbb-utóbb valószínűleg elér egy ilyen helyre. Ezen a helyen van egy gyűrődés a geológiai rétegek között ami feltelik vízzel a plafonig. Régebben az ilyen helyhez érve a felfedezők egy címkét tettek a térképre: végső szifon. Erre a kifejezésre két okból is nagyon jól emlékszem. Először is, mert ez a neve a rock együttesemnek, másodszor pedig, mert ezekkel a helyekkel való szembekerülés kényszerített arra, hogy feltalálóvá váljak. Azóta több generációját fejlesztettük ki olyan szerkezeteknek, amelyek ezeket a helyeket képesek felfedezni.

Ez egy létfenntartó készülék, zárt rendszert alkot és a segítségével sok kilométert lehet megtenni vízszintesen a víz alatt, valamint 200 méter merülésre is képes. Az ilyen dolgok véghezvitele hasonlít az EVA-hoz vagyis a járművön kívüli tevékenységhez az űrben, csak itt sokkal nagyobbak a távolságok és sokkal nagyobb a fizikai veszély. Ezért jól meg kell gondolni, hogyan tervezzük meg a felszerelést hogy távol a biztonságos zónától is kitartson.

Itt egy részlet a National Geographic filmjéből ami 1999-ben jelent meg.

(Video) Narrátor: A felfedezés az a fizikai folyamat amely során olyan helyekre teszed a lábad, ahol ember még soha nem járt. Ezek a helyek az utolsó teljesen felderítetlen rögök a Földön. Ezt megtapasztalni kiváltság.

Bill Stone: Ezt Wakulla Springs-ben, Floridában vették fel. Néhány érdekes dolog arról a filmről: minden egyes felszerelés amit látni lehetett, 1999 előtt még nem létezett. Két év alatt fejlesztették ki és valódi felfedező utakon használták őket. Ezt a szerkezetet, ami most látható, digitális fal-letapogatónak nevezik és ez készítette a legelső három dimenziós térképet, egy víz alatti barlangról Wakulla Springsben. Ez a szerkezet nyitotta ki az ajtót egy eddig ismeretlen világra.

Ez az Európa. Carolyn Proco pár napja az Enceladus nevű holdról beszélt. Ez az egyik olyan hely, ahol a bolygókutatók szerint a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy felfedezzék az első földön kívüli életet, a jég alatti óceánban. Azoknak, akik még nem látták, ajánlom a Jim Cameron által produceként jegyzett nagyszerű IMAX filmet, ami néhány éve jelent meg "A mélység szülöttei" címmel. Volt benne egy rövid részlet --

(Video) Narrátor: Feltárni az Európa jég alatti részét hallatlan robotikai kihívás lenne. Az Európa olyan messze van, hogy még a fény sebességével is egy órába tellne, míg a parancs eléri a járművet. Tehát elég értelmes kell legyen, hogy elkerülje a veszélyes helyeket, és találjon egy jó leszállóhelyet a jégen. Aztán a jégen keresztül is kell jutni. Amihez egy olvasztó szondára lesz szükség. Ez gyakorlatilag egy nukleáris fűtésű torpedó. A jég vastagsága bármennyi lehet 3 és 16 mérföld között. A szonda heteken keresztül fog süllyedni az ősi jégbe a saját súlyának köszönhetően, amíg ... Nos, mi is a tennivaló, ha eléri az óceán felszínét? Egy AUV-re lesz szükség, vagyis egy autonóm vízalatti járműre. Okos kis jószágra lesz szükség, ami képes navigálni, és önállóan döntéseket hozni egy idegen óceánban.

BS: Amit Jim nem tudott, amikor a filmet kiadták, az az, hogy hat hónappal korábban a NASA létrehozott egy csapatot az irányításom alatt, aminek a célja az Európa AUV prototípusának megtervezése. Most gyorsan átugrunk három év műszaki megbeszélést, tervezést és rendszerintegrálást, aminek az eredménye a DEPTHX -- Mély Freatikus Termális Felfedező. Ahogy a filmben is mondják, ez egy okos kis jószág. 96 szenzorral és 36 fedélzeti számítógéppel rendelkezik amelyet 100 000 sor önálló viselkedési programsor irányít. Több mint 10 kiló TNT-nek megfelelő elektromos energiát hordoz.

Ez itt a célterület, a világ legmélyebb termálforrása, a Cenote Zacaton, észak Mexikóban. Eddig 292 méter mélységig sikerült feltárni, de azon túl senki nem tud semmit. A további feltárás a DEPTHX küldetésének része.

Két elsődleges célpontunk van. Először is, hogy lehet a föld alatt önállóan tudományos feladatokat elvégezni? Hogy lehet egy robotból terepmunkát végző mikrobiológust faragni? Több lépésben lehet megoldani ezt a feladatot és nincs mindenről idő beszélni, de alapvetően a térbeli mozgás során a környezet jellemzőiből veszünk mintákat -- szulfidok, halogenidek, ilyesmik. Kiszámítjuk a változók gradiensének alakját és a robotot olyan helyekhez irányítjuk ahol nagy a valószínűsége, hogy életet talál. A fal menti mozgás során, amit közelségi műveletvégzésnek neveznek, a színek változásait figyeljük. Ha látunk valamit, ami érdekesnek tűnik, egy mikroszkópba húzzuk. Ha teljesíti a mikroszkópos tesztet, megpróbáljuk begyűjteni. Vagy folyékony mintát veszünk, vagy akár egy szilárd darabkát a falból. Úgy, hogy senki nem áll a kormánylapátnál. Ez mind teljesen önálló viselkedés, amire a robot egyedül képes.

Az igazi bűvésztrükk, amit ez a masina tud, az egy általunk fejlesztett csodás új navigációs rendszer, amit 3D SLAM-nak neveznek, vagyis szimultán lokalizáció és térképezés. A DEPTHX egy mindent látó szemgolyó. A szenzorainak sugarai egyszerre néznek előre és hátra lehetővé téve, hogy új dolgokat fedezzen fel miközben képes meghatározni a saját pozícióját, azon helyekhez képest, amit már ismer.

A következő dolog amit bemutatok az első teljesen önálló földalatti robotikus felfedezőút, amelyet valaha is végeztek. Idén májusban mínusz 1000 méterről indulunk Zacatonban és ha szerencsénk van, a DEPTHX visszahozza az első adag robotikával felfedezett baktériumot. A következő lépés ez után kipróbálni a gépet az Antarktiszon, és ha a NASA továbbra is pénzeli a projektet, és hű marad a szándékához, akkor potenciálisan már 2016-ban kilőhetnénk a szondát, és 2019-re akár a Földön kívüli élet első bizonyítékát is megtalálhatjuk.

És mi lesz az emberes űrrepüléssel? A kormány nemrég bejelentette, hogy tervezik a visszatérést a Holdra 2024-ig. Ha ez a terv sikerrel jár, akkor időnként kis számú, a kormány szolgálatában álló tudós és pilóta fogja meglátogatni a Holdat. Semmivel sem leszünk közelebb az emberiség általános kirajzásához az űrbe, mint 50 évvel ezelőtt voltunk. Valami alapvető dolog kell megváltozzon, ha azt akarjuk látni, hogy bárki eljuthasson az űrbe, még a mi életünkben.

A következőekben be fogok mutatni néhány vitatható ötletet. Remélem, hogy kitartanak mellettem és hisznek benne, hogy hitelt érdemlő dolgokról fogok beszélni. Három alapvető feltétele van a privát szféra űrbeli tevékenységének. Az első az a feltétel, hogy költséghatékonyan lehessen szállítani a Földről az űrbe. A vilag Burt Rutanjai és Richard Bransonjai ezt a célt tűzték ki maguknak, és én üdvözlöm ezeket. Hajrá!

A következő dolog amire szükségünk lesz, az orbitális tartózkodási helyek. Kezdetben orbitális hotelek, de később műhelyek mindenki számára. Az utolsó hiányzó láncszem, az igazi paradigma-gyilkos ez: egy orbitális benzinkút. Nem így fog kinézni. Ha már létezne, megváltoztatta volna az összes űrhajó és űrbéli küldetés tervét.

Most elmondom, miért van ennek a kijelentésnek alapja. Röviden el kell mondjam az űrutazás legelső leckéjét. Az első dolog, hogy mindenért, amit az űrben teszünk, kilónként kell fizetni. Valaki megivott egy ilyen üveg vizet a héten? 10 000 dollárt kéne fizetni ezért orbitális pályán. Többet kéne fizetni, mint a TED-en való részvételért, ha a Google már nem támogatná. (Nevetés) A második dolog az, hogy több mint 90 százaléka egy űrjárműnek hajtóanyag. Tehát, minden egyes műveletkor amit az űrben végzünk, szó szerint óriási pénzeket dobunk ki az ablakon, amint rálépünk a gázra. Még a Tesla Intézetben sem tudják legyőzni ezeket a fizikai törvényeket.

De mi lenne akkor, ha a benzint tized áron lehetne megvenni? Létezik egy hely, ahol lehet. Pontosabban, még olcsóbban meg lehet venni, tizennegyed áron, ha a Holdról lehet kinyerni a hajtóanyagot. Volt egy kevéssé ismert küldetés, amit a Pentagon 13 éve indított, Clementine néven. A legcsodálatosabb eredmény amivel a küldetés szolgált a hidrogén határozott jele a Shackleton kráterben, a Hold déli sarkán. A jelet annyira erősen érzékelték, hogy legalább 10 ezer milliárd tonna víz jelenléte hozhatta létre. A víz milliárd évek alatt rakódott le az üledékben, ami aszteroidák és üstökösök becsapódásai során jött létre.

Hogy képesek legyünk a vizet kinyerni és megépíteni a benzinkutat, előbb meg kell oldani a méretesebb hasznos teher szállítását az űrben. Egyelőre ezt nem tudjuk megoldani. Jelenleg ezt úgy oldják meg, hogy egymásra helyeznek csöveket amelyeket a földről lőnek ki, és mindenféle aerodinamikai erőknek kell ellenálljon. Ezt kell túlszárnyalni. Elméletileg megoldható, mert az űrben nincs aerodinamika. Ott szinte bármit meg lehet oldani felfújható eszközökkel. Ez az ötlet is Livermoreból származik, 1989-ból Dr. Lowell Wood csoportjától. Ezt az ötletet szinte bármire lehet alkalmazni. Bob Bigelownak jelenleg is van egy teszt műholdja orbitális pályán. Messzebbre is mehetünk ennél. Űrbeli vontatóhajókat építhetünk, hűtőanyagot és vizet raktározó orbitális platformokat. Még valami. A Holdról való visszatérésnél az orbitális mechanikát is meg kell szelidíteni. Ugyanis 3 kilométer per másodperccel gyorsabban érkezünk vissza a benzinkúthoz, mint kéne.

Két lehetőség van ezt ledolgozni. Lehet hajtóanyag égetésével lassítani, vagy valami egészen hihetetlennel is lehet próbálkozni. A sztratoszférába való belépéssel pontosan a szükséges sebességet veszíteni, és ezután kilépni az űrállomásnál. Még soha nem csinálták ezt meg. Veszélyes és egy pokoli jó menet lesz -- jobb mint a Disney. Az űrkutatás hagyományos módszereivel az összes szükséges üzemanyagot magaddal kell vidd, hogy szükség esetén mindenkit visszahozhass. A Holdra menő küldetés esetén csak az üzemanyag szállítása egymilliárd dollárba kerülne. De ha egy bányász csapatot küldesz, a visszaúthoz szükséges üzemanyag nélkül -- (Nevetés) Hallották már Cortez történetét? Na ez nem olyan. Inkább hasonlítok Scottyra. Kedvelem ezt a felszerelést és igazán értékesnek tartom, tehát nem fogjuk elégetni a gépeket. De aki igazán bátor, az el tudja juttatni oda a felszerelést, ki tudja termelni az üzemanyagot és ez lenne a legdrámaibb bizonyítéka annak, hogy valami igazán hasznosat is lehet csinálni a földön kívül, olyant, amit még soha nem csinált senki. Van egy mítosz, mi szerint semmihez nem lehet kezdeni az űrben, ha nincs legalább ezer milliárd dollárod és 20 éved a projektre. Ez nem igaz. Hét év alatt képesek lennénk megvalósítani egy ipari küldetést a Shackleton kráterhez, és bebizonyítanánk, hogy van kereskedelmi potenciál a Földhöz közeli orbitális pályán.

A történelem egyik legizgalmasabb periódusában élünk. Egy olyan mágikus útkereszeződéshez értünk, amikor a privát vagyonnak és a képzelet hajtóerejének köszönhetően egyre nő az űr hozzáférhetőségének igénye. Az orbitális pályán mozgó üzemanyagtöltő-állomások, amelyekről beszéltem, egy egészen új iparágat hozhatnának létre, és megadnák az utolsó szükséges feltételt az űr széleskőrű felfedezésének megkezdéséhez. A jelenlegi paradigma leváltásához egy radikálisan új megközelítésre lesz szükség. Ez sikerülhetne egy erős kezdeti lökéssel, egy ipari Lewis és Clark expedícióval a Shackleton kráterbe, amely kibányászná az ott található nyersanyagokat és bebizonyítaná, hogy lehet rájuk építeni egy nyereséges üzletet orbitális pályán.

Az űrről való diskurzus mindig homályban tartja a cél és az időzítés kérdéseit. Azzal szeretném befejezni az előadásomat, hogy kitűzök egy célt. Én akarom vezetni azt az expedíciót. (Taps) A megfelelő finanszírozással meg lehet csinálni hét év alatt. Azok, akik mellém állnak a megvalósításban a történelem részeivé válnak, és olyan bátor emberekkel kerülnek egy lapra a múltból, akik ha ma itt lennének, tiszta szívből egyetértenének.

Volt valamikor egy korszak, amikor az ember bátor tetteket hajtottak végre, hogy megnyissák a határokat. Mindannyian elfelejtettük ezeket a leckéket. Ma egy olyan korhoz érkeztünk, amikor merészségre van szükség az út folytatására. 100 évvel azután, hogy Sir Ernest Shackleton leírta ezeket a szavakat, az a célom, hogy egy ipari zászlót tűzzek ki a Holdon és befejezzem az utolsó szükséges dolgot, ami megnyitja az űr kapujat, a mi időnkben, mindannyiunk számára. Köszönöm. (Taps)