Bertrand Piccard napenergiás kalandja

Nos, sokat tanultam a léggömbökről, különösképpen a Föld körüli utazásiam végefelé Brian Jones társaságában. Amikor ezt a képet csináltam az ablak az éjszaka nedvességétől volt fagyott. És a másik oldalán pedig a Nap éppen felkelt. Szóval a jég másik oldalán ott van az ismeretlen, a nem nyilvánvaló, a még nem tapasztalt azoknak, akik nem mernek a jég mögé nézni.

Nagyon sok ember van aki inkább szenved a jég ismert oldalán ahelyett, hogy merne kockázatot vállalni és kideríteni, hogy mi van a jég másik oldalán. Azt hiszem ez az egyik fő problémája a társadalmunknak. Azt gondoljuk, talán a híres TED hallgatóság kivétel, de sok ember azt gondolja, hogy az ismeretlen, a kétségek, a kérdőjelek veszélyesek. És hogy ellen kell állnunk a változásoknak. Mindent az uralmunk alatt kell tartanunk. Nos, az ismeretlen az élet része.

Ennek értelmében a hőlégballonozás egy gyönyörű metafora. Mert a hőlégballonban, csakúgy mint az életben, nagyon szépen haladunk előre nem látható irányokba. Menni akarunk az egyik irányba de a szél elsodor minket egy másik felé, mint az életben. Amíg horizontálisan harcolunk az élet ellen, a szél ellen, a velünk történt dolgok ellen, addig az élet egy rémálom.

Hogyan is kormányzunk egy hőlégballont? Úgy, hogy megértjük, a légkör különböző rétegekből áll a szelet illetően, melyeknek mind különböző iránya van. Így aztán megértjük, hogy ha röppályát akarunk változtatni, akár az életben, akár a ballonban, szintet kell váltanunk. A szintváltás az életben átlépést jelenthet egy másik pszichés, filózófiai, spirituális szintre. De hogyan tegyük meg ezt?

Hogyan váltsunk szintet a hőlégballonozásban, vagy az életben? Hogyan juthatunk el a metaforától valami gyakorlatiasabbig, amit igazán használhatunk minden nap? Hőlégballonok esetén ez könnyű, hiszen van ballasztunk és amikor kidobjuk, akkor emelkedünk. Homok, víz, minden felszerelés amire már nincs szükségünk. Azt hiszem az életben ennek ugyan így kéne működnie.

Tudják, amikor az emberek szellemi úttörőkről beszélnek, akkor nagyon gyakran úgy hiszik, az úttörők azok, akiknek új ötleteik vannak. Ez nem így van. Nem ők azok, akiknek új ötleteik vannak, mert új ötletekkel könnyű előállni. Ha csak egy percre lehunyjuk a szemünket máris rengeteg új ötlettel térünk majd vissza. Nem. Úttörő az, aki sok ballasztot képes kidobni. Szokásokat, biztos dolgokat, előítéleteket, felkiáltójeleket, paradigmákat, dogmákat. És hogy mi történik, amikor mindez sikerül? Az élet már nem csak egy út ami egy irányba tart egy dimenzióban. Nem. Az élet az összes lehetséges útból fog állni, ami az összes lehetséges irányba tart három dimenzióban.

Az úttörő szellem ott lesz mindig, mikor megengedjük magunknak hogy felfedezzük ezt a függőleges tengelyt. Természetesen nem csak úgy, mint a légnyomás a ballonban, hanem az életben egyaránt. Ennek a függőleges tengelynek a felfedezése azt jelenti, felfedezni az összes lehetőséget, az összes módot, ahogy viselkedhetünk és gondolkodhatunk, mielőtt megtaláljuk azt, ami abba az irányba visz, amerre szeretnénk. Ez nagyon praktikus. Legyen szó akár politikáról, akár spirituálisságról, vagy akár környezetünkről, pénzügyekről, gyermekeink oktatásáról.

Mélyen hiszek abban, hogy az élet egy sokkal nagyobb kaland, ha úgy politizálunk, hogy ne legyen akkora szakadék a bal és a jobb oldal között. Mert el fogjuk dobni ezeket a politikai dogmákat. Mélyen hiszek abban, hogy képesek vagyunk sokkal jobb védelmet biztosítani a környezetünknek ha megszabadulunk -- ha kidobjuk azt a fundamentalizmust, amit egyes zöldek mutattak a múltban. És sokkal magasabb spirituális szintet célozhatunk meg, ha megszabadulunk a vallási dogmáktól. Ha eldobjuk, mint a ballasztot, hogy irányt váltsunk.

Ezek azok a dolgok amelyekben már oly régóta hiszek. Azonban körbe kellett utaznom a világot egy ballonban, hogy meghívjanak beszélni erről. (Nevetés) (Taps) Világos, hogy nem könnyű eldönteni melyik ballasztot dobjuk ki és milyen magaslatot célozzunk meg. Néha szükségünk lehet barátokra, családtagokra vagy egy pszichológusra. A ballonozáshoz pedig egy időjós kell aki megmondja az összes légkörben fújó szél irányát, és segít a ballont irányítónak a megfelelő magasság kiválasztásában. Néha azonban nagyon ellentmondásos ez az egész.

Amikor Brian Jones és én a világ körül repültünk, egy nap az időjós arra kért minket, hogy nagyon alacsonyan és lassan repüljünk. És aztán mikor utánaszámoltunk, úgy gondoltuk, hogy soha nem fogjuk evvel a sebességgel befejezni. Így hát nem fogadtunk szót és sokkal magasabbra szálltunk a sebességünket megduplázva.

És olyan büszke voltam, hogy találtunk egy gyors áramlatot, hogy felhívtam az időjóst és mondtam neki: "Hé, mit szólsz milyen jó pilóták vannak itt fenn? Kétszeres sebességgel szállunk, mint jósoltad." Azt válaszolta: "Ne tegyétek. Ereszkedjetek lejjebb azonnal, hogy lelassulhassatok." Én meg elkezdtem vitatkozni és mondtam: "Dehogy megyek lejjebb. Nincsen elég gázunk, hogy olyan lassan szálljunk." Mire ő: "Igaz, de az alacsony nyomással ami a baloldalotokon van ha túl gyorsak vagytok, akkor egy pár órán belül balra sodródtok és az Északi-sarkon köttök ki." (Nevetés) Aztán megkérdezte -- és ez olyan, amit soha az életben nem fogok elfelejteni -- szóval csak úgy megkérdezte: "Jó pilóta vagy ott fenn. Mit akarsz igazán? Nagyon gyorsan akarsz haladni a rossz irányba, vagy lassan a jó irányba?" (Nevetés) (Taps)

Na ezért van szükséged időjósra. Ezért van szükség emberekre, akik hosszú távra terveznek. És pontosan ez az, ami megbukik a mai politikai programokban, kormányokban. Rengeteg energiát - ahogy hallották - égetünk el, nem megértve, hogy ez egy fenntarthatatlan módja az életnek amit már nem sokáig tudunk tartani. Szóval lejjebb ereszkedtünk. Lelassultunk és átéltük néhány félelmetes pillanatot, mert fogalmunk sem volt, hogy az a kis gáz, ami a ballonban maradt elegendő-e 45.000 km megtételére. Persze számítottunk rá, hogy lesznek kétségeink és félelmeink. És valójában ez az, ahol a kaland igazán elkezdődik.

Amikor a Szahara és India felett repültünk az csodás kikapcsolódás volt. Bármikor landolhattunk volna és hazarepülünk normál géppel. A Csendes-óceán közepén amikor nem kapsz el jó szelet és nem is szállhatsz le, nem fordulhatsz vissza. Ez krízishelyzet. Ez az a pillanat, amikor fel kell ébredned az automatikusan gondolkodó módból. Ez az a pillanat, amikor motíválnod kell a belső lehetőségeidet, a kreativitásodat. Ez az amikor kidobod az összes ballasztot, mindent amit ismertél annak érdekében, hogy alkalmazkodhass az új helyzethez.

És végül teljesen megváltoztattuk a repülési tervünket. Teljesen megváltoztattuk a stratégiánkat. És 20 nappal később sikeresen landoltunk Egyiptomban. Nem azért mutatom meg ezt a képet, hogy elmondjam, milyen boldogok voltunk. Hanem azért, hogy megmutassam, mennyi gáz maradt az utolsó palackokban. 3,7 tonna folyékony propán gázt vittünk magunkkal. 40 kilonyival érkeztünk meg.

Amikor ezt megláttam, megfogadtam valamit. Megfogadtam, hogy a következő világ körüli utazásom alkalmával nem viszek üzemanyagot, független leszek a fosszilis energiáktól a biztonság érdekében, nem pedig az üzemanyag fogyásától fenyegetve. Fogalmam sem volt, hogyan lehetne ez lehetséges. Csak úgy gondoltam ez egy álom és én valóra akarom váltani.

És amikor a ballonom kapszulája bemutatásra került az Air and Space Múzeumban, Washingtonban, együtt Charles Lindbergh repülőjével, az Apollo 11-gyel, a Wright testvérek repülőjével, és Chuck Yeager 61-esével, akkor igazán elmerengtem. Azt gondoltam, hogy a XX. század briliáns volt. Lehetővé tette mindazokat a dolgokat ott. De a jövőben ezekre nem lesz lehetőség többé. Túl sok energiát vesznek igénybe. Túl sokba kerülnek. Tiltott lesz, mert vigyáznunk kell a természeti erőforrásokra néhány évtized múlva.

Hát hogyan örökíthetnénk tovább ezt az úttörő szellemiséget valami olyannal, ami független lesz a fosszilis energiáktól? És ez az amikor a Solar Impulse project ötlete igazán megmozgatott valamit a fejemben. Úgy gondoltam, hogy ez egy szép metafora is egyben a XXI. századra nézve. Az úttörő gondolatoknak folytatódnia kéne, de egy másik szinten. Nem a bolygót vagy az űrt meghódítva, nem, hisz ezen már túl vagyunk. Inkább az élet minőségén javítva. Hogyan lépjünk ki a bizonyosság jégfala mögül annak érdekében, hogy a leghihetetlenebb dolgot is lehetővé tegyük? Ami ma még teljesen lehetetlen: megszabadulni a fosszilis energiáktól való függésünktől.

Ha azt mondják az embereknek, hogy függetlenné akarnak válni világunk fosszilis energiáitól, akkor ki fogják nevetni, kivéve itt, ahova őrült embereket hívnak meg beszélni. (Nevetés) Tehát itt az ötlet, hogy körberepüljük a Földet egy napenergiával működő repülővel, abszolút nulla üzemanyagot használva, és nincs egy olyan ember, aki azt mondaná, hogy a jövőben ne lehetne megtenni akár autóknál, akár fűtő berendezéseknél vagy számítógépeknél és még sorolhatnám...

A napenergiával működő repülőgépek nem újkeletűek. Már repültek ilyenek régebben is, de energiatároló képesség nélkül, akkumulátorok nélkül. Ami azt jelenti, hogy inkább a megújuló energiák korlátait bizonyították be, mint a bennük rejlő lehetőséget. Ha meg akarjuk mutatni ezt a lehetőséget, akkor éjjel és nappal is repülnünk kell. Ez azt jelenti, hogy repülés közben tölteni kell az akkumulátorokat, hogy azok szolgálják ki az éjszakai működést és repülni tovább a következő nap. Ez már elkészült, távirányítású apró repülőgép modellekkel, pilóta nélkül.

Ez azonban egy anekdota marad mert a nyilvánosság nem tudott vele azonosulni. Úgy gondolom, hogy szükség van egy pilótára a gépen aki meg tudja szólítani az egyetemeket, aki meg tudja szólítani a diákokat, a politikusokat repülés közben, és igazán emberi kalanddá teszi az egészet. Ehhez azonban, sajnos, 4 méter szárny fesztávolság nem elég. 64 méter fesztávra van szükség. 64 méterrel (egy pilótanak, az akkumulátoroknak) megvan a kellő sebesség az aerodinamikai hatékonysághoz. Miért így? Mert az üzemanyag nem könnyen helyettesíthető. Ez biztos. 200 négyzetméternyi napenergiával a repülőnkön annyi energiát termelünk, ami elég 200 kicsi izzónak. Ez egy karácsonyfának elég. Egy nagy karácsnyfának.

Így a kérdés az, hogy hogyan szállítsunk a világ körül egy pilótát egy repülővel ami ugyanannyi energiát használ fel, mint amennyi egy nagy karácsonyfa? Az emberek azt fogják mondani, hogy ez lehetetlen, mi pedig pontosan ezért próbáljuk megcsinálni. Elindítottunk egy projektet Andre Borschberg kollégámmal 6 évvel ezelőtt. Mára már 70 ember tartozik a csapathoz, akik ezen dolgoznak. Keresztülmentünk a szimulációk, modellek, számítások fázisain, hogy felkészüljünk az első prototípus megépítésére. 2 évnyi munka után elértük a célunkat. Pilótafülke, propeller, motor. Ez a repülőgéptörzs itt. Oly könnyű. Nem művész által tervezett, de akár lehetett volna az is. 50 kg az egész repülőgéptörzs. Pár kiloval több, mint a szárny gerendák.

Ez itt pedig a repülőgép teljes szerkezete. És egy hónappal ezelőtt be is mutattuk. Nem tudják elképzelni, milyen érzés ez egy csapatnak amelyik 6 éven keresztül dolgozott azon, hogy megmutassa, ez nem csak egy álom és jövőkép. Ez egy igazi repülőgép. Egy igazi repülőgép, amit végre megmutathatunk.

Szóval mi is most a cél? A cél felszállni az év végefelé az első teszthez, de méginkább felszállni a következő évben, tavasszal vagy nyáron, a saját erőnkből, mindenféle segítség nélkül, vontatás nélkül, elérni a 9 000 méteres magasságot miközben töltjük az akkumulátorokat, működtetjük a motorokat és amikor elérjük a maximális magasságot, megérkezni az éjszakai alkonyatba. És akkor már csak egy cél marad, egyetlen egy: kibírni a levegőben pirkadatig, mielőtt az akkumulátorok lemerülnének. (Nevetés)

És ez pontosan a világunk jelképe, ha a repülőnk túl nehéz, ha a pilóta pocsékolja az energiát, soha nem bírjuk ki az éjszakát. Ha a világunkban tovább zsákmányoljuk, pocsékoljuk energiaforrásainkat, ha továbbra is olyan dolgokat építünk, amik oly sok energiát szívnak magukba hogy a cégek többsége mostanra csődbe is jutott, akkor világosan látható, hogy a következő generáció soha nem fogja égető problémák nélkül megörökölni bolygónkat.

Ezért láthatják, hogy ez a repülő több mint egy jelkép. Nem állítom, hogy 200 embert szállítani fog a következő években. De amikor Lindbergh átszelte az Atlanti-óceánt a rakomány pedig éppen elegendő volt egy személynek és valamennyi üzemanyagnak. És 20 évvel később 200 ember utazott minden Atlanti-óceánt átrepülő gépen.

Így tehát bele kell kezdenünk és példát kell mutatnunk. Kb. úgy, mint ezen a képen itt. Ez egy festmény Magritte-től, a múzemból Hollandiában, amit úgy szeretek. Ez egy pipa és alá van írva: "Ez nem egy pipa." Ez nem egy repülőgép. Ez egy jelképe annak, amit elérhetünk ha hiszünk a lehetetlenben, ha van egy csapatunk, ha úttörő szellemünk van, és különösképpen ha megértjük, hogy minden bizonyosságunkat ki kéne dobnunk a fedélzetről.

Ami nagy örömmel tölt el, hogy az elején azt gondoltam, hogy körbe kell repülnünk a világot üzemanyag nélkül annak érdekében, hogy az üzenetünk célba érjen. Egyre többet és többet hívnak minket Andreval szerte a világban, hogy beszéljünk a projektről, hogy beszéljünk a jelentősségéről, politikusok által vagy energetikai megbeszélésekre, csak hogy megmutassuk, többé egyáltalán nem csacskaság azon gondolkodni, hogy megszabaduljunk a fosszilis energiáktól való függéstől.

Így az olyan előadásokon mint ez a mai is, interjúkon, találkozókon, a célunk, hogy annyi embert szerezzünk a csapatba, amennyit csak tudunk. A siker nem fog eljönni, ha "csak", idézőjelben körberepüljük a világot egy napenergiás géppel. Nem, a siker akkor jön el, ha elég embert motiválunk ahhoz, hogy pontosan ugyanezt tegye a mindennapi életben, takarékoskodjon, használjon megújuló erngiákat. És ez lehetséges. Tudják, a mai technológiával 30 - 50 százalék energiát tudunk spórolni egy európai országban, a maradék felét megújuló energiákból oldhatjuk meg. Ez 25 - 30 százalékot hagy olajra, gázra, szénre, nukleáris energiára, vagy bármi egyébre. Ez elfogadható.

Éppen ezért minden embert, aki hisz ebben a fajta szellemiségben, szívesen látunk a csapatban. Látogassák meg a SolarImpulse.com oldalt, iratkozzanak fel hogy értesülhessenek arról, mit is csinálunk. Továbbá kaphatnak tanácsokat, megoszthatják véleményüket, terjesszék, hogy ami lehetséges a levegőben az természetesen működik a földön is.

Minden alkalommal, amikor jégfalba ütközünk a jövőben, tudnunk kell, hogy az élet nagyszerű lesz, a siker pedig briliáns ha meg tudunk szabadulni a jégtől való félelmünktől, hogy átjussunk az akadályon, hogy átjussunk a problémán és meglássuk mi van annak másik oldalán. Nos, ahogy látják, mi ezt csináljuk a mi oldalunkról. Mindenkinek van egy célja, megvannak az álmai, az elképzelései.

A kérdés, amivel itthagyom Önöket az, hogy melyik ballasztot dobnák ki a fedélzetről? Milyen magasságban szeretnének szállni az életükben, hogy sikerre vigyék meglévő vágyaikat, hogy elérjenek a pontra, ami igazán Önökhöz tartozik, avval a képességgel, amivel rendelkeznek és amit igazán be tudnak tölteni. Mert a leginkább megújuló energia amink van azok a saját képességeink és a szenvedélyünk. Tehát gyerünk, és kívánok Önöknek egy kiváló kalandot a jövő szárnyain. Köszönöm szépen. (Taps)