Barry Schwartz - az elvesztett bölcsességről

Beiktatási beszédében Barack Obama felhívást intézett hozzánk, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a gazdasági válságból való kilábalásért. De mire is kért minket? Szerencsére nem csupán annyit kért, elődjével ellentétben, hogy csak vásároljunk. Nem is azt mondta, hogy "Bízzatok bennünk. Bízzatok a hazátokban. Fektessetek be, fektessetek be." Ehelyett arra kért, hogy tegyük félre a gyerekes dolgokat. Felhívta figyelmünket az erényre. Az erény régimódi szó. Azt hinnénk, semmi keresnivalója egy ilyen élvonalbeli környezetben. Sokukban felmerülhet a kérdés, mi a fenét is jelent ez a szó?

Hadd kezdjek egy példával. Ez egy kórházi gondnok munkaköri leírása, amit a kiveítőn láthatunk. Az összes tétel jelentéktelen. Olyan dolgok, amiket elvárhatunk: söpörd és mosd fel a padlót, ürítsd ki a kukát, töltsd fel a vitrineket. Kissé meglepő lehet, milyen sok teendő mindez, de nem meglepő mik is ezek a teendők. Ám egyvalamit vegyünk észre: Bár ez egy igen hosszú lista, mégis egyetlen dolog sincs, ami más emberi lényekkel foglalkozna. Egy sem. A gondnok munkája akár halottasházban, akár kórházban is elvégezhető lenne.

És mégis, mikor pszichológusok kórházi gondnokokat kérdeztek meg, hogy mit is gondolnak saját munkájukról, találkoztak Mike -al, aki elmesélte nekik, hogyan hagyta abba a felmosást, mert Mr. Jones felkelt az ágyából egy kis testgyakorlásra, igyekezvén visszanyerni erejét. Lassan sétált fel és alá a csarnokban. És Charlene elmesélte, hogyan hagyta figyelmen kívül felettese figyelmeztetését és nem porszívózta ki a látogatók várótermét, mert volt egy hozzátartozó, aki egész nap benn volt, minden áldott nap és aki éppen akkor tartott egy kis pihenőt. És ott volt Luke, aki kétszer is felmosott egy eszméletlen fiatalember szobájában mivel annak apja, aki már hat hónapja virrasztott, és aki nem látta Luke-ot amikor először felmosott, és ezért dühös lett. Ez a viselkedés, a gondnokok, a szerelők, a nővérek és ha szerencsések vagyunk, a doktoroknak a viselkedése nem csupán jobb érzéseket kelt az emberekben, de valójában növeli is a betegellátás színvonalát, valamint lehetővé teszi a kórházak jó működését.

Nos, nem minden gondnok ilyen, természetesen. De azok akik úgy vélik, hogy ezek az emberi megnyilvánulások, beleértve a kedvességet, a törődést és az együttérzést, nélkülözhetetlen részei a munkakörnek. És mégis: a munkaköri leírásuk egyetlen szót sem tartalmaz emberi lényekről. Ezek a gondnokok rendelkeznek az akarattal, hogy másokkal jót tegyenek. És ezen felül, megvan a morális képességük, hogy felismerjék mit is jelent "jót tenni".

"Gyakorlati bölcsesség," Arisztotelész tanítása: "a morális akarat és a morális képesség együttese." A bölcs ember tudja, mikor és hogyan tegyen kivételt a szabályok alól, ahogyan a gondnokok tudták, mikor tegyék félre feladataikat egy más cél érdekében. A bölcs ember tudja hogyan improvizáljon, ahogy Luke tette, amikor újra felmosott. A való-világ problémái gyakran ködösek és félreérthetőek és az összefüggés mindig változik. A bölcs ember olyan mint a jazz zenész: felhasználja a hangjegyeket, de táncol körülöttük, kigondol kombinációkat a helyzethez és a közönséghez igazítva. A bölcs ember tudja, hogyan használja a morális képességeket a jó szolgálata érdekében. Másokat szolgálni, és nem másokat manipulálni. Végezetül, ami talán a legfontosabb, a bölcs ember alakul és nem születik. A bölcsesség alapja a tapasztalat, és nem akármilyen tapasztalat. Szükség van időre, hogy megismerd azokat, akiket kiszolgálsz. Szükség van a hozzájárulásukra, hogy improvizálhass, új dolgokat próbálj ki, alkalmanként elbukj és tanulj a hibáidból. És szükség van bölcs tanárok tanácsára.

Ha megkérdeznek olyan gondnokokat, akikről korábban szó volt mennyire nehéz megtanulni a munkájukat, azt mondják, hogy rengeteg tapasztalat kell hozzá. És nem arra értik, hogyan kell felmosni a padlót és kiüríteni a kukákat. Rengeteg tapasztalat kell, hogy megtanuljuk törődni az emberekkel. A TED konferencián túlsúlyban van az éleselméjűség. Ez ijesztő. A jó hír, hogy nem kell okosnak lenned, hogy bölcs légy. A rossz hír viszont, hogy bölcsesség nélkül, az okosság kevés. Ez inkább bajba sodor Téged és más embereket is. (taps)

Nos, remélem mi tudjuk ezt. Bizonyos értelemben ez kézenfekvő. Ám mégis, hadd meséljek el egy kis történetet. A limonádé történetét. Egy apa és a hétéves fia a Detroit Tigers játékát nézte a stadionban. A fiú kért egy kis limonádét és az apa elment megvenni. Csak "Mikes Hard Lemonade" volt kapható, ami öt százalékban alkoholt tartalmaz. Az apa - tanárember lévén - nem tudta, hogy az ital alkoholt tartalmaz. Tehát elvitte. A fiú megitta, és az őrök mindezt látták, majd hívták a rendőrséget, ők hívták mentőket akik a helyszínre siettek, és kórházba szállították a fiút. A sürgősségi osztály megállapította, hogy a fiú vérében nincs alkohol. És készen álltak hazaengedni.

De lassan a testtel. A Wayne Megyei Gyermekvédelmi Ügynökség nemet mondott. És a gyereket három napra nevelőotthonba küldték. És most, vajon hazamehet a gyerek? Nos, a bíró azt mondta igen. De csak akkor, ha az apa elmegy otthonról és, motelbe költözik. Két hét után, boldogan jelenthetem, a család újra együtt van. De a jóléti munkások, a mentősök és a bíró is ugyanazt mondták: "Utáljuk megtenni mindezt, de követnünk kell az eljárást."

Hogyan történhet ilyesmi? Scott Simon, aki ezt a történetet mesélte a rádióban ezt mondta: "A szabályok és eljárások lehetnek ugyan együgyűek, de megkímélnek a gondolkodástól." És, legyünk őszinték, a szabályokat gyakran hibáztatják, mert az előző hivatalnokok hanyagok voltak és engedték, hogy a gyerekek visszakerülhessenek erőszakos családokba. Elfogadható. Mikor a dolgok rosszra fordulnak, ahogyan az gyakran megesik, kétféle eszközt veszünk igénybe.

Egyik eszközünk: a szabályok. Minél jobbakat és minél többet. A másik eszköz az ösztönzés. Minél jobbakat, minél többet. Végül is, mi mást használhatnánk? Jól látható ez a gazdasági krízisre adott reakcióban. Szabályozni, szabályozni, szabályozni. Javíts az ösztönzésen, javíts az ösztönzésen ... Az igazság az, hogy sem a szabályok, sem az ösztönzés nem elég a munkához. Hogyan is írhatnánk le pontosan, amit a példákban szereplő gondnokok tettek? És többet fizetnénk nekik azért, hogy együttérzőek legyenek? Teljes képtelenség. Amikor egyre gyakrabban fordulunk a szabályokhoz, a szabályok és az ösztönzés rövid távon javíthatnak dolgokon, de létrehoznak egy mélybe rántó örvényt, amely hosszabb távon csak ront a dolgokon. A morális képesség csorbul a szabályokra való túlzott támaszkodástól, és megfoszt bennünket attól a lehetőségtől, hogy improvizáljuk és tanuljunk saját improvizációnkból. Az akaratot aláaknázza, ha folytonos az ösztönzésre várunk. Ez rombolja a jó cselekedet utáni vágyunkat. És ezen késztetés nélkül, csak a szabályokra és az ösztönzésre támaszkodva, valójában a bölcsesség ellen szállunk harcba.

Hadd említsek néhány példát, elsőként a szabályokra, és ezeknek a morális képességgel szembeni harcára. A limonádé története az egyik. A második, kétségtelenül ismertebb, a modern Amerikai oktatás természete: írott, bebetonozott tananyag. Íme példa egy chicagoi óvodából. Olvasni és élvezni az irodalmat és azokat a szavakat, melyek "b" betűvel kezdődnek. A kád (bath) : Gyűjtsd össze a tanulókat a szőnyegen és figyelmeztesd őket a forró vízre. Mondj el 75 dolgot ahhoz, hogy megtaníts egy 25 oldalas képeskönyvet. Szerte Chicagoban, minden óvodai órán, minden tanár ugyanazon a napon ugyanazt és ugyanúgy tanít. Tudjuk, miért születtek ezek a tananyagok. Mert nem bízunk eléggé a tanárok ítélőképességében, hogy szabadon dönthessenek. Tananyagok, mint az óvodás példában is, védenek a katasztrófa ellen. És valóban meg is előzik a katasztrófát. De amit cserébe nyújtanak: a középszerűség. (taps)

Ne értsenek félre. Szükség van szabályokra! A jazz zenésznek szükségük van kottára, legtöbbjüknek szüksége van rá. Szükségünk van több szabályra a bankárok esetében. De a túl sok szabály akadályozza a kitűnő jazz zenészeket, abban, hogy szabadon improvizálhassanak. Ez oda vezet, hogy megkopik a tehetségük, vagy, ami még rosszabb, nem játszanak többé.

Nos, mi a helyzet az ösztönzéssel? Az alkalmasabbnak tűnő módszer. Ha van okod, hogy valamit megtegyél, és ha van egy másik ok, hogy tedd ugyanezt, akkor logikusnak látszik, hogy két ok jobb mint egy, és valószínűbb, hogy inkább megteszed. Igaz? Nos, nem mindig. Néha két ok, hogy valamit megtegyünk, versengeni látszik egymással, ahelyett, hogy segítenék egymást, és kevésbé valószínű, hogy cselekvésre bír minket.

Csak egy példát említenék, mert szorít az idő. Svájcban 15 évvel ezelőtt azt próbálták eldönteni, hogy hova is telepítsenek egy nukleáris hulladéktárolót. Népszavazást akartak tartani a kérdésről. Pár pszichológus körbejárt és megkérdezték az igen tájékozott lakosságot. Azt kérdezték: "Akarná Ön, hogy nukleáris hulladéktároló legyen a környékükön?" Meglepően, 50% igent mondott. Tudták, hogy veszélyes. Tudták, hogy csökkenti az ingatlanaik árát. De dönteniük kellett, és állampolgárként felelősséget éreztek. A pszichológusok egy másik csoportnak kissé eltérő kérdést tettek fel. Azt kérdezték: "Ha fizetnénk Önöknek hat heti bért minden évben akarná Ön, hogy nukleáris hulladéktároló legyen a környékükön? Két ok. Egyrészt a felelősségem és másrészt megfizetnek. Az 50% igen helyett, 25% mondott igent. Az történt, hogy a második ösztönző fölvetésére, ahelyett, hogy azt kérdeznénk :"Mi a felelősségem?" csak annyit kérdünk, "Mi szolgálja az érdekeimet?" Amikor az ösztönzés nem működik, amikor a cégvezető figyelmen kívül hagyja a cége hosszú távú érdekeit a rövidtávú, ám igen nagy nyereség érdekében a válasz mindig ugyanaz. Ösztönözzünk okosabban.

Az igazság az, hogy nincs olyan ösztönzés, és ami valaha is elég alkalmas lesz. Az ösztönzési rendszert összezavarhatja a rosszakarat. Kell az ösztönzés. Az embereknek kell a megélhetés. Ám az erre való túlzott támaszkodás demoralizálja a szakmai teljesítményt két értelemben is. Csökkenti a résztvevők morálját és maga a cselekvés is a morál csökkenéséhez vezet.

Barack Obama mondta, beiktatása előtt, " Ne csak azt kérdezzük: Jövedelmező? De azt is: 'Helyes-e? '" És, ha a munkahelyek demoralizáltak, minden ott dolgozó függővé válik az ösztönzéstől és nem kérdezik többé "Helyes ez?" Látjuk ezt a orvoslásban. ("Noha semmi komoly, menjünk biztosra, nehogy egy hatalmas polgári perben végződjön.") És tisztán láthatjuk ezt az üzlet világában is. ("Hogy versenyképesek maradjuk a piacon, attól tartok muszáj lesz lecserélnünk Téged egy babzsákra.") ("Eladtam a lelkem kb. a tizedéért, mint amennyit most az a francos dolog ér.") Egyértelmű, hogy az emberek nem így szeretnék végezni a munkájukat.

Mit tehetünk hát? Pár reményt adó dolog: Illene megpróbálnunk újra erkölcsössé tenni a munkahelyeket. Egyet biztosan ne tegyünk. Ne tartsunk több etikai képzést. (taps) Nincs jobb módja, hogy megmutasd, nem vagy komoly mint, hogy összeszeded az összes mondandódat az etikáról becsomagolod, majd kis masnit rá, és felcímkézed: „Etikai képzés”

Mit tegyünk ehelyett? Egy: Ünnepeld az erkölcsi mintaképeket. Nyugtázd, mikor jogi iskolába mész, azt a kis hangot ami a füledbe sugdos Atticus Finch -ről. Nem tízévesek járnak jogi iskolába fúziókat és felvásárlásokat végezni. Az embereket lelkesítik az erkölcsi hősök. De megtanultuk, hogy a tudásunk burjánzásával egyre kevésbé tudjuk elismerni, hogy vannak erkölcsi hőseink. Nos, fogadd el őket. Légy büszke rájuk. Ünnepeld őket. És várd el, hogy akik tanítanak téged, ők is ismerjék el, és ünnepeljék őket. Ez az egyik amit tehetünk.

Nem tudom mennyien emlékeznek: egy másik erkölcsi hős, 15 évvel korábbról. Aaron Feuerstein, aki a Malden Mills vezetője volt Massachussettsben. Ők készítették a Polartec -et. A gyár leégett. Ő mind a háromezer dolgozóját tovább fizette. Miért? Mert katasztrofális lett volna a számukra és a közösségnek is, ha utcára teszi őket. "Talán papíron a cégünk kevesebbet ér a Wall Street- en, de elmondhatom Önöknek, többet ér annál. Jól megvagyunk."

A TED -nél is hallhattunk már beszédeket több morális hőstől. Kettő különösen inspirált engem. Egyikük Ray Anderson, tudják -- (taps) aki egy pokoli helyet változtatott át nulla, vagy majdnem nulla ökológiai lábnyomú üzletté. Miért? Mert ez volt a helyes cselekedet. És ennek tetejében kiderül, hogy valójában több pénzt keres így. A dolgozóit lelkesíti az erőfeszítés. Miért? Mert boldogok, hogy amit tesznek az a helyes cselekedet. Tegnap hallhattuk Willie Smits -t az indonéziai erdő-újratelepítésről. (taps)

Több okból is ez a tökéletes példa. Mert kell hozzá akarat jót cselekedni. Isten tudja mennyi technikai képesség kellett hozzá. Elképesztő milyen sokat kellett tudnia neki és munkatárainak tudniuk, hogy mindezt végigvigyék. De legfőképp, hogy mindez működjön -- - és ezt külön kiemelte - szükség volt az ottani közösség ismeretére. Ha nem támogatnak a munkatársaid, és nem állnak mögötted elbuksz. Nincs recept arra, hogyan szerezd meg az emberek támogatását, mivel különböző emberek különböző közösségekben másként szervezik az életüket.

Tehát itt a TED-nél, és más helyeken is, sok az ünnepelni való. És nem kell, hogy mega-hős legyél. Vannak hétköznapi hősök. Mindennapi hősök: a gondnokok, akik megérdemlik az ünneplést. Együtt és egyenként is igyekeznünk kell, hogy mindennapi, vagy akár rendkívüli hősök legyünk. Szervezetek vezetőiként igyekeznünk kell létrehozni olyan környezetet, amely bátorítja és táplálja a morális akaratot és képességet. A legelszántabb és a legjószándékúbb ember is feladja, ha az árral szemben kell úsznia a munkahelyén.

Ha egy szervezetet vezetsz biztosan kell tudnod, hogy egyetlen beosztásnak se legyen olyan a munkaköri leírása, mint a kórházi gondnokénak. Mert az igazság az, hogy minden munka, ami emberekkel kapcsolatos az morális munka. És bármilyen morális munka a gyakorlati bölcsességre épít.

És talán, ami a legfontosabb nekünk tanároknak mindennapi hősökké kell válnunk azok számára, akiket tanítunk. És tanárok lévén van pár dolog amire emlékeznünk kell. Egyik, hogy mindig tanítunk. Valaki mindig figyel. A kamera mindig vesz. Bill Gates beszélt az oktatás fontosságáról és kiváltképp a KIPP iskolákban bevált modellről. 'A tudás hatalom." És beszélt még sok csodás dologról amit a KIPP tesz annak érdekében, hogy a városi gyerekeket az egyetemek felé terelje.

Szeretném a KIPP azon különleges törekvését kiemelni amit Bill nem említett. Amit ők felismertek és megvalósítottak az, hogy a legfontosabb dolog, amit a gyerekeknek meg kell tanulniuk az egyéniség. Meg kell tanulniuk tisztelni önmagukat. Meg kell tanulniuk tisztelni az iskolatársaikat. Meg kell tanulniuk tisztelni a tanáraikat. És, ami a legfontosabb, meg kell tanulniuk tisztelni a tanulás folyamatát. Ez a legfontosabb cél. Ha ez megtörtént, a maradék már gyerekjáték. És ti, tanárok: úgy tanítsatok és úgy viselkedjetek, hogy a tanulók és az összes iskolai dolgozó azonosulni tudjanak ezekkel a

célokkal. Obama utalt az erkölcsösségre. Úgy vélem igaza volt. A gyakorlati bölcsességre nagy szükségünk van, mivel ez teszi lehetővé az erények, például az őszinteség, kedvesség, bátorság helyes időben és helyes módon való alkalmazását. Utalt még a reményre. Ismét helyesen. Úgy vélem okunk van reménykedni. Úgy vélem az emberek szeretnének erényesek lenni.

Sokféle módon, ez az, amiről a TED szól. Akarni a helyes dolgot tenni a helyes módon a helyes célért. Ez a fajta bölcsesség ott gyökerezik mindannyiunkban csak el kell kezdenünk befelé figyelni. Figyelni mit is teszünk, hogyan tesszük és, ami talán legfontosabb, hozzásegíteni magunkat és a szervezetet, melynek részei vagyunk, ahhoz, hogy lehetővé tegyük a bölcsesség kifejlődését ahelyett, hogy elnyomnánk azt.

Nagyon szépen köszönöm. Köszönöm. (taps)

Chris Anderson: Egy pillanatra maradj még.

Barry Scwartz: Köszönöm szépen. (taps)