Alan Russell előadása testünk regenerálásáról

Én ma arról fogok Önöknek beszélni, hogyan alakítsuk félelmeinket reménnyé. Manapság, ha orvoshoz megyünk, mikor belépünk a háziorvosi rendelő ajtaján, vannak szavak, amiket nem akarunk hallani. Szavak, amelyektől őszintén félünk. Cukorbetegség, rák, Parkinson, Alzheimer, szívleállás, légzésleállás. Szavak, amelyek gyötrő betegségeket takarnak, amelyek ellen viszonylag keveset tehetünk.

Amit ma körvonalazni szeretnék az egy másik úton való gondolkodás az ilyen betegségek kezeléséről, ennek fontosságáról. Miért is fog enélkül összeomlani az egészégügyi ellátási rendszerünk, ha ez még nem történt meg. Hol tart ma a klinikai gyakorlat és mi a valószínűsíthető jövője, milyen akadályok lehetségesek. Mindezt 18 perc alatt megtárgyaljuk, ígérem.

Ezzel a diával kezdem, mert ez a dia elmondja a Science magazin mai álláspontjának történetét. Egy 2002-es kiadású lapjukat, rengeteg, a bionikus emberről szóló különböző cikkekből állították össze. A lap tulajdonképpen a regenerációs orvoslásról szólt. A regenerációs orvoslás egy végtelenül egyszerű elmélet, amelyet bárki megérthet. Tulajdonképpen testünk öngyógyító folyamatainak felgyorsítása, klinikailag mérhető időskálára. Valójában számtalan folyamatot ismerünk ennek megvalósítására. Tudjuk, hogy csípősérülés esetén lehetséges műcsípő beültetése. Ez az a példa, amit a Science magazin a címlapon szerepeltet.

Ez a példa a regenerációs orvoslás szöges ellentéte. Ez nem regenerációs orvoslás. Regenerációs orvoslás az, amivel a Business Week foglalkozott mikor nem rég közöltek egy történetet a témával kapcsolatban. A lényeg, hogy ahelyett, hogy a tünetek enyhítésén fáradozunk, készülékekkel, gyógyszerekkel és hasonlókkal - és erre a témára később még visszatérek - tehát ezek helyett, testünk elvesztett működéseit javítjuk ki a szervek és a sérült szövetek működésének helyreállításával. A kezelés végére, ugyanolyanok leszünk, mint amilyenek előtte voltunk.

Nagyon kevés jó elmélet - amennyiben egyetértünk abban, hogy ez az - nagyon kevés jó elmélet tekinthető igazán újnak. Ez sem kivétel. Visszatekintve a történelemben, Charles Lindbergh - aki inkább a repülőgép pilótaként ismert - volt tulajdonképpen az egyik első, Alexis Carrel-el, az egyik Rockefeller Nobel díjassal, együtt akik szervek tenyésztésének gondolatával foglalkoztak? A könyvet 1937-ben adták ki, amelyben valójában azon elmélkednek, mit kellene tenni ahoz, hogy bioreaktorokban egész szerveket lehessen növeszteni? Hosszú utat tettünk meg azóta. Megosztok Önökkel néhány érdekes munkát, ami jelenleg folyik.

Mielőtt ezt megtenném, szeretném Önökkel megosztani, az egészségügyi rendszer miatti lehangoltságomat illetve ennek szükségességét. Sok beszéd hangzott már el az életminőség fejlesztéséről és a szegénység csökkentéséről. Valamint a várható élettartam világszerte szükséges növeléséről. Az egyik kihívás az, hogy annál tovább élünk minél gazdagabbak vagyunk. Hiszen minél továbbb élünk, annál többe kerül betegségeink kezelése, ahogy öregszünk.

Mindez egy ország vagyona a 65 év feletti lakosok százalékával összevetve. Tulajdonképpen azt látjuk, minél gazdagabb egy ország annál idősebbek a lakosai. Miért fontos ez? És miért jelent ez egy különösen fontos kihívást napjainkban? Ha a lakosság átlagéletkora 30, akkor a gyógyítandó átlagbetegség talán egy-egy törött boka esetenként, vagy esetleg egy kis asztma. Viszont ha az átlag életkor 45-55 közötti az országban, egy átlagember cukorbetegséggel, korai cukorbetegséggel, szívleállással vagy koszorúér betegséggel néz szembe. Ezeket a betegségeket alapvetően nehezebb kezelni, és sokkal többe is kerül a terápiájuk.

Nézzük csak meg ezeket a demográfiai adatokat az Egyesült Államokból. Ez az "Amerikai Szétbomló Államok" című Juan Enriquez könyvből van. 1930-ban 41 dolgozó jutott egy nyugdíjasra. 41 ember, akik tulajdonképpen kiesnek az igazán betegek köréből, eltartotta azt az egy nyugdíjast, akinek borzasztó betegségei voltak. 2010-ben 2 dolgozó jut 1 nyugdíjasra az Egyesült Államokban. Ám ez a tény a világon minden iparosodott, jóléti társadalomra igaz. Valójában hogyan is finanszírozhatjuk a betegellátást, mikor az öregedés valósága ilyen képet ad?

Ez a kor és az egészségügyi ellátás viszonya. Láthatják, hogy körülbelül a 45, 40-45 éves kor között, van egy hirtelen, meredek emelkedés az egészségügyi költségeket tekintve. Tuladonképpen ez nagyon érdekes - ha a megfelelő tanulmányokat nézik, kideríthetik, hogy Önök egyénileg mennyit költenek saját egészségükre, az élettartamuk függvényében. A haláluk előtt hét évvel van egy meredek emelkedés. Szóval Ön tulajdonképpen - (Nevetés) - ebbe inkább ne menjünk bele. (Nevetés)

Nagyon, nagyon kevés dolog van, amit valójában tehetünk azért, hogy más módon kezeljük ezeket a betegségeket és általam egészséges öregedésnek nevezett folyamatot éljünk meg. Négy dolgot azonban javasolnék. Ezek közül viszont egyik sem valamiféle biztosítási, vagy jogi rendszer. Mind a négy javaslat megváltoztatja a fizető felet. Igazából nem a kezelés valós ára fog változni.

Az egyik amit tehetünk, hogy nem kezeltetjük a betegséget. Ésszerűsítve ezzel az egészségügyet. Erről többet nem beszélünk. Ez túl lehangoló. Megelőzhetünk. Természetesen ebbe sok pénzt kellene fektetni.

Viszont talán a legérdekesebb, számomra legalább is, és a legfontosabb, a betegségek diagnosztizálása a kifejlődésük igen korai szakaszában, majd igazi kezelésük a gyógyulás céljából, tüneti kezelésük helyett. Gondoljunk például a cukorbetegségre. Ma mit tudunk kezdeni a cukorbetegséggel? Csak akkor tudjuk diagnosztizálni, amikor már tünetei vannak, majd a tüneteket kezeljük 10, 20, 30, 40 éven át. Ezt jól tesszük. Az inzulin egy elég jó terápia. Ám végül elveszti hatásosságát, és a cukorbetegség egy sor előre ismert, szörnyű kórkép kialakulásához vezet.

Miért nem adhatunk be közvetlenül a hasnyálmirigybe valamit, amitől regeneráljuk a sejteket még a betegség igen korai szakaszában, talán még mielőtt tüneteket okozna? Talán egy kicsit költséges lenne, akkor amikor ezt megtesszük, viszont ha hatásos, akkor valami egészen nagy különbségat érhetünk el.

Ez a video, szerintem, elég drámaian mutatja be ezt a koncepciót. Ez egy tarajos gőte, ami újranöveszti a végtagjait. Ha egy tarajos gőte képes erre, vajon mi miért nem? Nemsokára be fogok mutatni Önöknek néhány fontos jellemzőt a végtag-újranövesztés folyamatáról. A regenerációs orvoslásban azonban, ezt a szervezet összes szervrendszerében szeretnénk elérni, szövetek, és maguk a szervek szintjén is. Tehát napjainkban a valóság olyan, hogy ha megbetegszünk, az üzenet az, hogy kezelik a tüneteinket, és egy új életformához kell hozzászoknunk.

Azt tudom mondani Önöknek, hogy holnap - és hogy a holnap mikor jön el az még vitatott de belátható időn belül - regenerációs rehabilitációról beszélhetünk majd. Itt fönt egy végtag protézis látható, hasonló ahhoz, amit az Irakból hazatérő katona kapott... 370 katona jött eddig haza Irakból, úgy hogy elveszítette egy vagy több végtagját. Képzeljék el, hogy ehelyett valójában azzal kellene szembenézniük, hogy az a végtag visszanőhet. Ez egy vad elképzelés. Megmutatom Önöknek jelenleg hol tartunk ezirányú munkákban, hogy valóra váltsuk ezt az ötletet.

Viszont, mint azt már mondtam, ez mindegyik szervrendszerre alkalmazhtaó. Hogy tudjuk ezt kivitelezni? A folyamat úgy történik, hogy párbeszédet hozunk létre a szervezettel. Meg kell tanulnunk a testünk nyelvén beszélni. Olyan folyamatokat bekapcsolni, amelyekre magzati korunkban voltunk képesek. Egy emlős magzat, ha a terhesség első harmadában elveszít egy végtagot, újranöveszti azt. Tehát a DNS-ünkben megvan erre a fajta sebgyógyító folyamatra a képesség. Ez egy természetes folyamat, melyet az öregedéssel vesztünk el. Ha egy gyermek hathónapos kora előtt, baleset következtében elveszít egy ujjpercet, vissza tudja növeszteni azt. Ötéves korára, már nem lesz erre képes többé.

Tehát, hogy elkezdhessük a testünkkel való párbeszédet, meg kell tanulnunk a testünk nyelvét. Napjainkban már vannak bizonyos eszközeink arra, hogy ezt megtehessük. Mondok Önöknek három példát ezekre az eszközökre, amelyek segítségével beszélhetünk a testünkkel.

Az első a sejtterápia. Öngyógyító folyamataink egyértelműen természetes folyamatok, amelyek során főleg sejtjeink dolgoznak. Tehát, ha megtaláljuk a megfelelő sejteket, és beültetjük őket a szervezetbe, elvégezhetik a gyógyítást. Másodsorban használhatunk anyagokat. Tegnap hallottunk az új anyagok fontosságáról. Ha tudunk feltalálni anyagokat, tervezni anyagokat, vagy kivonni anyagokat természetes környezetünkből, akkor talán rávehetjük ezeket az anyagokat, hogy öngyógyító folyamatokat indítsanak a testünkben. Végezetül használhatunk ötletes eszközöket is, amelyek tehermentesítik a szervezetet és így elősegítik a gyógyulását.

Mindezekre mutatok Önöknek egy-egy példát, kezdve az anyagokkal. Steve Badylak-nak - a Pittsburgh-i Egyetem munkatársának - körülbelül egy évtizede volt egy kiemelkedő ötlete. Az ötlet szerint, ha egy sertés vékonybelének minden sejtjét eltávolítjuk, úgy, hogy a sejtek biológiailag aktívak maradnak, akkor a sejtek minden szükséges faktort és jelet tartalmazhatnak ami a szervezetben öngyógyító folyamatot indíthat el. És feltett egy nagyon fontos kérdést. Azt kérdezte, ha ezt az anyagot veszem, ami egy olyan természetes anyag, ami rendszerint vékonybélben indít el gyógyító folyamatokat, és áthelyezem valahová máshova a szervezetben, szövetspecifikust választ adna e, vagy vékonybelet képezne-e akkor is, ha új fület akarnék létrehozni?

Nem osztanám meg Önökkel ezt a történetet, ha nem lenne lenyűgöző. A kép amit most mutatni fogok - (Nevetés) - egy lenyűgöző kép. Bár azok kedvéért, akik Önök közül egy kicsit is érzékeny gyomrúak - még ha ezt nem is akarják bevallani a barátaik előtt - a világítást lekapcsoljuk. Ez egy megfelelő alkalom, hogy a lábfejükre tekintsenek, ellenőrizzék a Blackberry-ket, tegyenek bármit, csak ne nézzenek a képernyőre. (Nevetés)

Amit mutatni fogok Önöknek az egy diabetikus fekély. Bár inkább nevessünk mielőtt ezt megnézzük. Ez a cukorbetegség valósága. Sokszor eszembe jut, hogy mikor a cukorbetegségről, diabetikus fekélyről hallunk, nem tekintjük a fekélyt a kezelés részének, pedig amputációhoz vezet, ha nem tudjuk gyógyítani. Tehát most megmutatom a diát. Nem lesz sokáig a vásznon. Ez a diabatikus fekély. Tragikus. Ennek a kezelése amputáció. Ő itt egy idősebb hölgy. Májrákos és cukorbeteg is, és úgy döntött úgy szeretne meghalni, hogy ami megmaradt a testéből az érintetlen legyen.

Ez a hölgy, a fekélyére irányuló egy évnyi sikertelen kezelési kísérlet után, úgy döntött kipróbálja az új terápiát, amit Steve fedezett fel. 11 héttel később így nézett ki a sebe. Az az anyag csak természetes jeleket tartalmazott. És az az anyag arra késztette a szervzetet, hogy olyan gyógyítási válaszra váltson át, amelyre korábban nem volt képes.

Lesz még egy-két ennél sokkolóbb dia is, akinek szükséges - szólok mikor nézhet föl ismét. Ez egy ló. Ennek a lónak nincsenek fájdalmai. Ha fájdalmai lennének nem mutatnám Önöknek ezt a diát. A lónak egyel több orrlyuka van egy lovaglóbaleset következtében. Csak néhány héttel a kezelés után - ebben az esetben az anyagot gél formájában az érintett területre kenték, és a kezelést néhányszor megismételték - a ló felgyógyult. Egyébként ultrahang felvételen az érintett terület nagyszerűen nézne ki.

Itt egy delfin, aminek az uszonyát növesztették újra. Jelenleg 400,000 beteg van világszerte, akiket sebgyógyítás céljából ezzel az anyaggal kezeltek. Újranöveszthetünk egy végtagot? A DARPA nemrég adott Steve-nek 15 millió dollárt egy nyolc intézetet összekötő projekt vezetésére, hogy elindítsa a kérdés feltevésének folyamatát.

Megmutatom Önöknek a 15 millió dolláros képet. Ő egy 78 éves ember, aki elvesztette egy ujjpercének végét. Emlékezzenek viszza, már meséltem korábban gyerekekről, akik elvesztik ujjperceiket. Kezelés után így néz ki. Ez történik napjainkban. Ma ez klinikailag releváns. Vannak anyagok, amik képesek erre. Ott vannak például a szív darabjai.

Mehetünk-e ennél tovább? Mondhatjuk-e, hogy egy anyag használata helyett, veszek néhány sejtet is az anyag mellé, és a sérült szövetdarabot eltávolítva, biológiailag lebomló anyagot teszek oda? Itt láthatnak egy kis darab szívizmot egy edényben dobogni. Ezt Teruo Okano készítette a tokiói nőgyógyászati klinikán. Tehát ő tulajdonképpen egy dobogó szövetet növesztett egy edényben. Az edényt lehűtve, a tulajdonságai megváltoznak és máris kiveheti az edényből. Ez a legszuperebb dolog.

Most pedig bemutatom Önöknek a sejt alapú regenreációt. Amikről most beszélni fogok, azok egy beteg csípőjéből eltávolított őssejtek. Az érzékeny gyomrúak most megint inkább ne nézzenek ide. Bár ez inkább olyan izgalmas dolog. Tehát ez egy bypass műtét, pont olyan, ami Al Gore-nak volt némi különbséggel. Ebben az esetben a bypass műtét végén, látni fogják amint a beteg őssejtjeit, melyeket az eljárás kezdetén eltávolítottak, közvetlenül a beteg szívébe injektálják. Itt most felállok, mert egy ponton megmutatom Önöknek milyen korai is ez a technológia. Itt mennek az őssejtek, közvetlenül a beteg dobogó szívébe. És ha jól megfigyelik, valahol e körül a pont körül lesz, tulajdonképpen egy visszaáramlás látható. Látjuk a sejteket visszajönni. Rengetegféle új technológiára, új eszközre van szükségünk, hogy a sejteket a megfelelő helyre juttassuk, a megfelelő időben.

Csak néhány adat, nagyon kevés adat. Ez egy véletlenszerű próba volt. Ebben az esetben N = 20. Itt egy példa, ha N = 100. Alapvetően, ha veszünk egy nagyon beteg pácienst, és bypass műtétet csinálunk neki, egy kicsit jobban lesz. Ha a bypass mellé őssejtet is adunk nekik, akkor ezek a bizonyos páciensek tünetmentesek lesznek. Ők például már két éve. A legcsodásabb viszont az lenne, ha már korai stádiumban felállíthatnánk diagnózist, és megelőzhetnénk a betegség tovább fejlődését egy sokkal rosszabb állapotba.

Ez ugyanaz az eljárás, csak minimálisan invazív módon végrehajtva, mindössze három bemetszés szükséges, hogy a szívbe őssejteket fecskendezzenek laparoszkópiás eljárással. Itt jönnek a sejtek. Arra nincs időnk, hogy ennek minden részletébe belemenjünk, de alapvetően ez is működik. Kevésbé beteg pácienseket majdnem tünetmentes állapotba hozhatunk ezzel a terápiával.

Itt van még egy példa az őssejtterápiára, ami még nem annyira klinikai, de úgy gondolom nagyon gyorsan az lesz. Kacey Marra munkáját fogják látni Pittsburgh-ből, és számos kollégájáét világszerte. Úgy határoztak a zsírleszívásból kapott folyadék, amelyből - az Egyesült Államokban elég sok van, (Nevetés) Nagyszerű forrása az őssejteknek. Az őssejtek halmozottan fordulnak elő a zsírleszívásból nyert folyadékban. Tehát bemegyünk és teleesszük magunkat. Zsírleszívást kapunk, majd az őssejtjeinket izolálják és átalakítják, ebben az esetben például idegsejtekké. Mindezt egy laborban. Én úgy gondolom nagyon hamar lesznek olyan betegek, akiket a saját zsíreredetű, lerakódott zsíreredetű őssejtjeikkel kezelnek.

Említettem korábban olyan eszközök használatát, melyek drámaian megváltoztatják a betegségek kezelésének módját. Itt van csak még egy példa mielőtt befejezném. Ez ugyanannyira tragikus. Van egy nagyon elkötelezett és szívszaggató együttműködésünk a kollégáinkkal az Amerikai Hadsereg Sebészeti Kutatóintézetében, akik a 11,000 Irakból hazatért fiatalt kezelik. A betegek között sokan nagyon súlyosan megégtek.

Minden amit eddig az égésről tudunk, az, hogy nem tudjuk hogyan kezelni. Minden amit az égés kezelése címén teszünk - az hogy nagyon rossz kilátásokat teremtünk. Valahogy azért megpróbáljuk helyrehozni, bőrátültetést végzünk a seb területére, és megpróbáljuk megakadályozni a kilökődést. Ebben az esetben egy új, hordozható bioreaktor volt tervezve - a kutatóintézetben ebben az évben fogják tesztelni - Joerg Gerlach Pittsburgh-ben. A bioreaktort a sebbe fogják beültetni. A puska rész, amit itt láthatnak, sejteket fúj. Sejteket fog fújni a sérült területre. A reaktor a környezet fertőtlenítésére szolgál, illetve más anyagok szállítására is ezzel egyidőben, és ezáltal magokat ültetünk a gyephez, nagyon rossz kilátások kialakítása helyett. Ez egy teljesen más út.

Tehát letelt a 18 percem. Így hát engedjék meg, hogy néhány jó hírrel búcsúzzak, és talán egy-két rosszal is. A jó hír az, hogy mindez ma történik. Ez egy nagyon hatékony munka. A képek ezt egyértelműen megmutatták. Ugyanakkor nagyon bonyolult is, mert rengeteg tudományterületet fog át. A tudomány majdnem minden ága a mérnöki tervezéstől a klinikai gyakorlatig szükséges a megvalósulásához.

Számos kormány és számos régió, felismerte már, hogy ez egy új módja lehet a betegségek kezelésének. Talán a japán kormány volt az első, akik úgy döntöttek, hogy először 3 milliárdot, majd további 2 milliárdot fektetnek ezekbe a kutatásokba. Nincs véletlen egybeesés. Japán a legidősebb ország a földön, lakosainak átlagéletkorát tekintve. Szükségük van rá, hogy ez működjön, vagy az egészségügyi rendszerük összeomlik. Ezért tehát nagyon sok stratégiai befektetésük van, ami erre a területre irányul. Az Európai Unióban ugyanez a helyzet. Kínában szintén. Kínában most indítottak be egy nemzeti szövetmérnöki központot. Az első évi költségvetése 250 millió amerikai dollár volt.

Az Egyesült Államokban ettől valamennyire különböző álláspont van jelen. Szerintünk - (Nevetés) - ó, Al Gore szerint az hogy elnök legyen ebben a világban. Nekünk más a nézőpontunk. Ez a nézőpont eddig körülbelü arra volt jó, hogy megalapozzon jövőbeli eseményeket. Viszont nem történtek stratégiai befektetések, hogy minden szükséges eszköz meglegyen és megfelelő módon fókuszálódjon.

Végezetül hadd mondjak el egy idézetet, talán ez egy kicsit olcsó húzás az NIH igazgatójától, aki egy elbűvölő ember. Jómagam és Jay Vacanti a Harvard-ról meglátogattuk őt és intézetének számos vezetőjét, néhány hónapja, hogy meggyőzzük most már épp itt az ideje, hogy csak egy kis részét annak a 27,5 milliárd dollárnak, amit jövőre kap áldozza rá, stratégiai célból azirányú munkákra, hogy felgyorsíthassuk az új módszerek eljutását a betegekhez. A nagyon ingerült hangulatú megbeszélésünk végén, a NIH igazgatója csak ennyit mondott, "A maguk víziója nagyobb a mi étvágyunknál." Azzal szeretném zárni a beszédemet, hogy senki nem fogja megváltoztatni a mi elképzeléseinket, de együtt megváltoztathatjuk az ő étvágyát. Köszönöm.