Al Gore: A klimaválság más szemmel nézve

Azt a diavetítést, amelyet két évvel ezelőtt itt mutattam be, azóta már vagy 2000 alkalommal adtam elő. Ma reggelre azonban egy rövid változattal készültem, amit először adok elő, úgyhogy - talán nem kell és nem is akarom megnehezíteni a dolgomat, hanem éppen hogy könnyíteni próbálok rajta. Úgy raktam össze, hogy megfeleljek az esemény elvárásainak.

És Karen Armstrong fantasztikus előadása emlékeztetett, hogy ha a 'vallást' jól értelmezzük, akkor nem a hitről szól, hanem a viselkedésről. Talán ugyanezt kéne mondanunk az optimizmusról. Hogy merünk optimisták lenni? Az optimizmust úgy emlegetik, mint hit, szellemi attitűd. Ahogy Mahatma Gandhi híres mondata is szól: "Legyél te a változás, amit látni akarsz a világban!" És az eredmény, amire optimistán számítunk, nem fog bekövetkezni egyedül a hit által, azt leszámítva, hogy a hit magával hozhat egy új viselkedésmódot. De maga a szó "viselkedés" is gyakran félreértelmezett ebben az összefüggésben. Én messzemenően támogatom a villanykörték cseréjét, a hibridautók vásárlását, és Tipper és én 33 napelemmel szereltük fel a házunkat, és kiástuk a geotermikus kutakat, és minden hasonló dolgot megtettünk. Ám bármilyen fontos is kicserélni a villanykörtéket, még fontosabb, hogy megváltoztassuk a törvényeket. Mikor megváltoztatjuk a viselkedésünket a mindennapi életünkben, gyakran elfelejtkezünk a dolog állampolgári és a demokráciát érintő oldaláról. Annak érdekében, hogy optimisták lehessünk ezzel kapcsolatban, mint demokráciában élő állampolgároknak kell igazán aktívnak lennünk. Annak érdekében, hogy megoldjuk a klimaváltozás problémáját meg kell oldanunk a demokrácia válságát is. Ugyanis ez a válság létezik.

Már régóta próbálom elmondani ezt a történetet. Hogy milyen régóta, arra egy hölgy emlékeztetett a minap aki elsétált az asztal mellett, ahol ültem, és csak bámult engem, ahogy elhaladt mellettem. Hetven év körüli hölgy volt, kedves arccal. Nem is különösebben keltette fel az érdeklődésemet egészen addig, amíg a szemem sarkából észre nem vettem, hogy most a másik irányból érkezik, és megint csak engem bámul. Úgyhogy, megszólítottam: "Hogy van?" Ő ezt válaszolta: "Tudja, ha feketére festené a haját, pontosan úgy nézne ki, mint Al Gore." (Nevetés)

Évekkel ezelőtt, amikor még fiatal képviselő voltam, rengeteget foglalkoztam a nukleáris fegyverkezés és ellenőrzés által állított kihívással - a nukleáris fegyverkezési versennyel. Míg ezzel foglalkoztam, a hadtörténészek megtanították, hogy a katonai konfliktusok tipikusan három kategóriába sorolhatóak: helyi konfliktusok, regionális hadszíntér, és a ritka, de annál jelentősebb globális, világméretű háború. Stratégiai fontosságú konfliktusok. A konfliktusok különböző szintjei, az erőforrások különböző elosztását, és más és más megközelítést, különböző szervezési modellt követelnek meg. A környezetvédelmi kihívások is ugyanebbe a három kategóriába oszthatóak, és a legtöbb dolog, ami eszünkbe jut, az helyi környezetvédelmi probléma: levegőszennyezés, vízszennyezés veszélyes hulladéklerakók. Léteznek azonban regionális szintű problémák is, mint például a savas eső Közép-Nyugattól Észak-Keletig, vagy Nyugat-Európától az Északi-Sarkig, vagy Közép-Nyugattól a Mississippin át a Mexikói-öböl kihalt részéig. Még sok egyéb ilyen probléma létezik. A klímaválság a ritka, de annál jelentősebb globális vagy más néven stratégiai fontosságú konfliktusok közé tartozik. Mindenre hatással van. Ezért jól meg kell szerveznünk, hogy mit teszünk ellene. Világméretű, globális mobilizációra van szükségünk a megújuló energia, a környezetvédelem, a hatékonyság érdekében, és egy globális átmenetre az alacsony szénfogyasztású gazdaság felé. Sok dolgunk van. Képesek vagyunk mozgósítani az erőforrásokat és a politikai erőket. Először azonban a politikai hatalmat kell magunk mellé állítanunk, hogy lehetőség legyen az erőforrások mozgósítására.

Hadd mutassam meg maguknak ezeket a diákat! Úgy gondoltam, a logót rakom az elejére. Ami innen hiányzik, az természetesen az északi-sarki jégsapka. Grönland nem tűnik el. 28 évvel ezelőtt, így nézett ki a sarki jég - az északi-sarki, a nyár végén, az őszi napéjegyenlőség idején. Tavaly ősszel ellátogattam a Hó- és Jégügyi Adatközpontba a coloradói Boulderben, és beszéltem a kutatókkal itt Monterey-ben, a Tengerészeti Továbbképző Laboratóriumban. Ez történt az elmúlt 28 évben. Hogy legyen rálátásunk, 2005.évi volt az előző adat. Ez történt múlt ősszel, és ez igazán nyugtalanítani kezdte a kutatókat. Az északi-sarki jégtakaró területe megegyezik, bár nem úgy tűnik, hogy pont ugyanakkora, de tényleg pont ugyanakkora, mint az Egyesült Államok területe. Leszámítva egy kis különbséget, ami körülbelül Arizona állam méretével megegyező. Amennyivel csökkent a jégtakaró 2005-ben, az megegyezik a Mississippitől keletre eső területtel. Múlt ősszel pedig még ennyivel csökkent a jégtakaró mérete. Télen persze újra megjelenik, de nem mint állandó jég, hanem vékony, gyenge jég formájában. A megmaradt jégtakaró teljesen eltűnhet nyaranta az elkövetkező öt év során. Ez nagyon rossz hatással van Grönlandra. Az északi sarkkörön már - ez egy jól ismert alaszkai település. Ez egy város Új-Fundlandon. Az Antarktisz. A NASA legutóbbi tanulmánya. Az olvadás, mérsékelt illetve súlyos mértékben egy Kaliforniának megfelelő területet érint.

"Derüs napok jártak, de viharosak is." az angol irodalom leghíresebb nyitómondata. (Dickens: Két város) Röviden beszélni szeretnék a "Két bolygóról". A Föld és a Vénusz pontosan ugyanakkora. A Föld átmérője körülbelül 400 kilométerrel hosszabb, de nagyjából ugyanaz a méretük. Ugyanannyi szén található a két bolygón. A különbség az, hogy a Földön, a szén nagyrésze eltűnt a légkörből az idők folyamán, és a földben raktározódott el szén, olaj, földgáz, stb. formájában. A Vénuszon azonban a nagy része a légkörben található. További különbség, hogy a hőmérséklet nálunk átlag 15 C°, a Vénuszon azonban 453 C°. Ezt nem árt észben tartani, mikor épp azon munkálkodunk hogy minél több szenet távolítsunk el a földből, és a légkörbe jutassunk. Nem számít, hogy a Vénusz egy kicsit közelebb kering a Naphoz. Háromszor forróbb, mint a Merkúr, amely ott van rögtön a Nap mellett. Egy kicsit most erről a képről, ami már egy igen régi jól ismert kép, de azért akarom megmutatni, hogy egy kicsit átváltsunk "CSI: Klíma Helyszínelők"-be.

A világ tudományos közössége azt állítja, hogy az ember okozta szennyeződés az atmoszférába jutva megvastagítja ezt itt, és így több távozó infravörös sugárzás marad itt. Ezt azonban mind tudják. A legutóbbi Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) jelentésében a tudósok azt akarták mondani: 99%-ban biztosak vagyunk benne, hogy ez a helyzet. A kínaiak tiltakoztak, úgyhogy végül kompromisszumos megoldással "több mint 90%-ban" egyeztek meg. Most azonban a szkeptikusok azt mondják: "Várjunk csak, ezt lehet, hogy csak a... a Napból érkező energia változása." Ha ez igazi lenne, a sztratoszféra hőmérséklete is nőne ugyanúgy, mint a légkör alsóbb rétegei, ha több energia érkezne. Ha viszont az energia bent ragad a légkörben, akkor azt kéne kapnunk, hogy itt melegebb és itt hidegebb. Ezek az alacsonyabb légrétegek értékei. Itt a sztratoszféra: hűvösebb. CSI: Klíma Helyszínelők.

A jó hír az, hogy a mára már az amerikaiak 68 százaléka gondolja úgy, hogy emberi tevékenység az okozója a globális felmelegedésnek. 69 százalékuk hiszi, hogy a Föld jelentős mértékben melegszik. Tehát történtek előrelépések, de ami a lényeg, ha megnézünk egy listát, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdenünk, a globális felmelegedés még mindig a lista alján szerepel. Ami hiányzik, az az, hogy érezzük: sürgősen lépnünk kell. Ha a tényeket el is fogadja az ember, de nem érzi, hogy lépnie kéne, akkor mi marad? Nos, a Szövetség az Éghajlat Védelméért, melynek vezetője vagyok, a CurrenTV-vel összefogva a közjóért, világméretű versenyt hirdetett olyan reklámok készítésére, amelyek ezt az üzenetet hordozzák. Itt látható a nyertes.

Az NBC - az összes műsorszolgáltató szerepelni fog - vezető újságírói 956 kérdést tettek fel 2007-ben az elnökjelölteknek: ebből kettő volt a klímaválsággal kapcsolatos. ABC: 844 kérdés, kettő a klímaválságról. Fox: kettő. CNN: kettő. CBS: nulla. Hogy lesz a nevetésből sírás. Ez egy régi dohány reklám. Tehát ez az amit jelenleg teszünk. Ez ennek a sok országnak az összesített benzin fogyasztása. Ez pedig a miénk. De ez nem csak a fejlett országokról szól. A fejlődő országok is ugyanazon az úton haladnak. Ráadásul egyre gyorsabban. Igazság szerint, az egyre növekvő kibocsátásuk ez évben elérte azt a szintet, ahol mi 1965-ben voltunk. És egyre gyorsabban zárkóznak fel. Összeségében az látszik, hogy 2025-re azon a szinten lesznek, ahol mi voltunk 1985-ben. Ha a tehetős országok mind eltűnnének a világból, akkor is válsággal kéne szembenéznünk. Mi adtuk a fejlődő országok kezébe a technológiát és azt a szemléletmódot ami a válságot okozza. Ez itt Bolívia. Az elmúlt harminc évben.

A halászat fő kitermelési időszakai néhány másodpercben. A 60-as évek. a 70-es, a 80-as és a 90-es évek. Ezt meg kell állítanunk. A jó hír, hogy képesek vagyunk rá. Megvan hozzá a technológiánk. Ki kell alakítanunk egy egységes hozzáállást, hogy hogyan lépjünk fel. Hogyan harcoljunk a szegénység ellen és hogy csökkentsük a tehetős országok káros anyag kibocsátását. Minderre van egy nagyon egyszerű megoldás.

Nyilván azt kérdezik: "Mi a megoldás?" Itt van: Legyen meg az ára a szénnek. Legyen bevétel-független szén-dioxid adó a munka megadóztatása helyett, amit még Bismarck vezetett be - mert a dolgok megváltoztak a 19. század óta. A világ szegényebbik felén, a szegénység elleni küzdelem össze kell, hogy fonódjon a klímaváltozás elleni küzdelemmel. A szegénység felszámolására irányuló tervek Ugandában vitathatóak, ha nem oldjuk meg a klímaváltozás problémáját.

A klímaváltozás elleni küzdelem azonban igazán jelentős változásokat hozhat a szegény országok életében. Erről a javaslatról már egy ideje sokat beszélnek Európában. Ez a kép a Nature magazinból van. Ezek itt napenergia ültetvények, melyek egy úgynevezett szuper-rácsban csatlakoznak és elektromos enerigával látják el Európát, nagyrészt a fejlődő országokból. Nagyfeszültségű egyenáram formájában. Ez nem egy légből kapott ötlet, ezt meg lehet valósítani.

Meg kell valósítanunk a saját gazdaságunk érdekében. A legújabb adatok azt mutatják, hogy a régi modell nem működik. Nagyon sok nagyszerű befektetési lehetősége van az embernek. Ha például bitumenbe, palaolajba fektet az ember, akkor az olyan, mintha szén alapú subprime vagyont halmozna fel. És ez a régi modellen alapszik. A drogfüggők még akkor is találnak vénát a lábujjukban, amikor a karjukban és a lábukban lévők már szétmentek. Bitumenbe és szénpalába fektetni ennek felel meg. Itt van néhány befektetési ötlet, amit személy szerint értelmesnek találok. Ezekben vannak az érdekeltségeim, tehát a régit vetem el. Geotermikus energia, koncentrált napenergia, fejlett fotovoltaikus rendszerek, hatékonyság és környezetvédelem.

Ezt a diát már korábban is láthatták, de van egy változás rajta. A két ország, amely nem ratifikálta a Kiotói Egyezményt. Már csak ez az egy. Ausztráliában választásokat tartottak, és az azt megelőző kampány során, - mely TV, internet és rádió reklámokat is magába foglalt, hogy cselekvésre bírja az embereket - 250 embert képeztünk ki, hogy előadják ezt a diavetítést minden egyes ausztráliai településen, kisvárosban és nagyvárosban. Sok más is hozzájárult, de az új miniszterelnök bejelentette, hogy elsőszámú prioritásként kezeli Ausztrália álláspontjának a megváltoztatását Kiotóval kapcsolatban, és ezt be is tartotta. Részben az országukat sújtó szörnyű szárazság miatt kaptak észbe. Ez a Lanier tó. A barátom, Heidi Cullins azt mondta, hogy ha nevet adnánk egy-egy aszálynak, ahogyan azt a hurrikánokkal tesszük, akkor azt, amelyik dél-keleten pusztít, Katrinának hívnánk és azt mondanánk, hogy Atlanta felé vette az irányt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megvárjuk, amíg egy olyan aszály pusztít nálunk is, mint Ausztráliában, csakhogy megváltozzon a politika álláspontja. De itt van még néhány jó hír. Ez a Kiotót támogató amerikai városoknak a listája, összesen 780 - és mintha itt lett volna egy... kiemelném. Ez jó hír.

Zárásként, pár napja arról hallottunk hogy azáltal, hogy az egyéni hősiességet mindennapivá tesszük, az banálissá és megszokottá válik. Egy új hős generációra van szükségünk. Nekünk, akik az Amerikai Egyesült Államok ma élő polgárai vagyunk, de a világ más részein élőknek is meg kell érteniük, hogy a történelem választás elé állított minket. Ugyanúgy, ahogy Jill Bolte Taylor azt próbálta kitalálni, hogyan mentse meg az életét, miközben elmerült abban a csodálatos élményben, amiben része volt. A kultúránk a figyelem-elterelés köré épül. De most a bolygónk került vészhelyzetbe. És találnunk kell rá módot, hogy a ma élő generációban tudatosítsuk: ennek a generációnak feladata van. Bárcsak el tudnám érni, hogy átérezzék, amit mondok! Egy másik hős generáció volt, amely elhozta a demokráciát a bolygónkra. Egy másik, amelyik véget vetett a rabszolgaságnak. És az, amelyik szavazati jogot adott a nőknek. Képesek vagyunk erre. Ne mondják, hogy nincsenek meg hozzá a képességeink! Ha rendelkezésünkre állna, amelyet egy hét alatt az iraki háborúra fordítunk, már jó úton lennénk a probléma megoldásához. Képesek vagyunk rá, hogy megoldjuk.

És még egy dolog. Optimista vagyok, mert hiszem, hogy képesek vagyunk a nagy kihívások idején nem hagyni, hogy eltereljék figyelmünket, és felemelkedni a kihíváshoz, amit a történelem nekünk osztott. Néha az emberek a klímaválság nyugtalanító tényeiről azt mondják „Ó, ez borzasztó... ...mekkora teher ez nekünk.” Arra szeretném magukat kérni, hogy ezt gondolják újra. A történelem hány generációjának volt arra lehetősége hogy szembenézzen egy kihívással, mely érdemes legjobb igyekezetünkre? Egy kihívás, amely többre sarkallhat mint amennyire azt hisszük, képesek vagyunk. Szerintem ehhez a kihíváshoz puszta örömmel kéne közelítenünk és hálával, hogy mi vagyunk az a generáció akiket, ezer év múlva filharmonikus zenekarok és költők és énekesek fognak ünnepelni mondván: ők voltak azok, akik megtalálták magukban az erőt, hogy megoldják ezt a válságot, és lefektették az alapokat az emberiség egy szebb és optimistább jövőjéhez.

Tegyük ezt! Köszönöm szépen.

Chris Anderson: A TED berkeiben fájdalom uralkodik, alapjában egy szavazási modellt illetően... tehát egy szavazási modell kérdése... egy rossz szavazási modellen múlt, hogy a hangod nem hallathattad az elmúlt nyolc évben egy olyan pozícióban, amelyben ezeket a dolgokat meg tudtad volna valósítani. Ez fáj.

Al Gore: Hát még nekem. (Nevetés)

CA: Amikor azt nézed, hogy a pártod vezető jelöltjei mit tesznek - úgy értem - tetszenek az globális felmelegedéssel kapcsolatos terveik?

AG: Nehéz válaszolnom erre a kérdésre mert, egyrészről úgy gondolom hogy örülnünk kéne annak, hogy a republikánus jelölt - az a bizonyos jelölt - John McCain, és az utolsó fordulós két demokrata jelölt - mind a hárman nagyon más és egyben progresszív álláspontot képviselnek a klímakrízist illetően. Mindhárman felajánlották a vezető szerepet, és mindhármójuk hozzáállása nagyon különbözik a jelenlegi kormányétól. És úgy hiszem, mindhárman hozzájárultak már tervek és javaslatok véghezviteléhez. A kampányuk során azonban - ahogy azt a kérdéscsokor demonstrálja , amit a Konzervatív Szavazók Ligája állított össze -, az összes kérdés vizsgálatát és egyébként az összes vitát egy szinte már orwelliánus elnevezésű cég szponzorálta: a "Tiszta Szén." Észrevette ezt valaki? Minden egyes vitát a "Tiszta Szén" szponzorált. "Még alacsonyabb kibocsátás!"

Bármennyire is gazdag és érett a kommunikáció a demokráciánkban, még nincsenek meg a keretek, egy olyan merész kezdeményezésre, amelyre igazán szükség lenne. Tehát a helyes dolgokat mondják és talán bármelyikük is lesz az elnök - a helyes dolgokat is fogják tenni, de hadd mondjam el, hogy mikor visszatértem Kiotóból 1997-ben a felhőtlen boldogsággal, hogy az áttörést elértük, és azután az USA szenátusa elé került az ügy, a 100 szenátorból mindössze 1 volt hajlandó beleegyezni, ratifikálni az egyezményt. Bármit is mondjanak a jelöltek, annak összhangban kell lennie azzal, amit az emberek mondanak.

Ez a kihívás szerves része az egész civilizációnknak. A szén-dioxid civilizációnk távozó lehelete, szó szerint. Ráadásul a folyamat már megy magától. Hogy ezen változtassunk szükségünk van rálátásra, mércére, és a változás gyorsabb kell, hogy legyen mint bármikor a múltban. Ezért mondom azt, hogy légy optimista abban, amit csinálsz, de légy aktív állampolgár is. Cseréld le a villanykörtéid - mindenképp, de a törvényt is meg kell változtatni. A nemzetközi szerződéseket. Fel kell emelnünk szavunkat. Meg kell gyógyítanunk a demokráciánkat. A demokráciánk beteg. Ezen segítenünk kell. Használd az internetet! Szörfölj rajta! Lépj kapcsolatba emberekkel! Légy aktív állampolgár! Szülessen egy moratórium - nem kellene, hogy olyan széntüzelésű erőműveink legyenek, amelyek nem képesek a CO2 megtartására és raktározására. Ez pedig azt jelenti, hogy hamar fel kell építenünk a megújuló energiaforrás-termelő egységeket. Tudom, senki nem beszél ilyen méretekben. Hiszem azonban, hogy ez novemberig lehetséges. A Szövetség az Éghajlat Védelméért egy országos méretű kampányt fog indítani - lokális mozgalmak, televíziós reklámok, internetes reklámok, rádió, nyomtatott sajtó - együtt bárkivel a lány cserkészegyesülettől elkezdve a vadászokon át a halászokig.

Segítségre van szükségünk. Segítségre van szükségünk.

CA: A személyes szereped tekintetében, Al, van még valami, amiben szeretnél közreműködni?

AG: Istenem, de jó lenne ha megtalálnám erre a kérdésre a választ. Mit tehetnék még? Buckminster Fuller egyszer azt írta: "Ha az egész emberi civilizáció jövője rajtam múlna, mit tennék?" Milyen lennék?" Ez bizony mindannyiunkon múlik, és még egyszer, nem csak a villanykörtékről van szó. Az itt ülők többsége amerikai. Demokráciában élünk. Meg tudunk változtatni dolgokat, de ez csak aktív szerepvállalással működik. Amire igazán szükség van, az a tudatosság egy magasabb szintje. És ezt nehéz - ezt nehéz megvalósítani. De valami már elkezdődött. Van egy afrikai közmondás, amit talán néhányan ismertek. "Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül; ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal." Nekünk messzire kell eljutunk - gyorsan. Tehát tudatosabban kell cselekednünk. Elkötelezettség. Az érzés, hogy lépnünk kell. Egy újfajta megbecsülése annak a kiváltságnak, ami a miénk, ha felvállaljuk ezt a kihívást.

CA: Al Gore, köszönöm, hogy eljöttél a TED-re.

AG: Köszönöm. Köszönöm szépen.